Hegedűs Imre János írása Szakolczay Lajos „Szólíts nyugodtan Gyurkának!” – Találkozások Faludy Györggyel című kötetéről

Filozófusok, társadalomtudósok vitatkoznak azon, hogy volt-e, van-e evolúció, vagy pedig csak változás, legjobb esetben visszatérés egy korábbi fázisba. – Rendhagyó episztolagyűjtemény jelent meg Szakolczay Lajos nyolcvanadik születésnapjára: „Szólíts nyugodtan Gyurkának!” Üdvös és szép az ünneplés áhítatával ütni fel a könyvet, de a töprengés sem árt, ha jegyzetet, értékelést írunk róla.

Mert hát változott-e a világ a legnagyobb levelezőnk, a „rodostói csillagnézőnek” kora óta? Mikes Kelemen kamarás úr úgy írta leveleit, hogy még álmában sem gondolhatott arra, azok eljutnak az olvasókhoz, képzeletbeli nagynénit talált ki címzettnek. Még azt sem remélhette a halhatatlan íródeák, hogy a pompás, a színes székely köznyelvbe öltöztetett levelei útra kelnek. Egy verdiktet ismert, a Habsburgok dörgő parancsát: „Ex Turcia nulla redemtio.” A véraláfutásos XX. században új „Habsburg-ordasok” falkája árasztotta el a fél világot, Kínától Kubáig pusztították irgalmatlanul a gondolatot, a humánumot, és népirtással, tömegmészárlással szegték meg a „Ne ölj!” legfontosabb parancsolatot. – Kommunistáknak nevezték őket mindközönségesen.

Ebben a korban élt a Költőfejedelem, Faludy György (A könyv előszavában nevezi így Orbán János Dénes!), és ebben a miazmás vírusfelhőben vívta egyszemélyes harcát „irodalmunk nagykövete” (Ez is OJD szava!), Szakolczay Lajos. Mindketten garabonciások. Természetesen a maguk módján.

Faludy, miután szabadult Recskről, a nagyvilág vándora lett, Szakolczay Magyarországon, a „legvidámabb barakknak” csúfolt szellemi akolban „visszarúgott dupla talppal”, akárcsak Jónás az iszonyatos, sötét és nyálkás bendőben. (B. M.) Szép és régi toposz a világirodalomban: a mag hó alatt is kicsírázik. – És kicsirázott.

Hihetetlen fifikával, furfanggal, találékonysággal csempésztek át a vasfüggönyön kéziratot, verset, levelet (Rejtő Jenő írhatott volna erről regényt!), és igyekeztek kikalapálni a magyar irodalom horpadásait. (Szakolczay elpusztíthatatlan humorával amúgy is „jó öreg üstfoltozónak” nevezi önmagát.) Izgalmas, érdekes kaleidoszkóp keletkezik ez által: az év, talán az évtized egyik legszínesebb könyve! Faludy a világ legkülönbözőbb tájairól küldi nemcsak leveleit, hanem verseit, műfordításait is Szakolczaynak Magyarországra, és irodalomtörténet-írásunk nagy szerencséjére a pedáns tudós megőrzi azokat.

Sajnos, a Szakolczay válaszlevelek elkallódtak, elvesztek, talán el sem jutottak mindig a címzetthez, hisz Faludy György az aszteroidák útját járta, emiatt csonka a gyűjtemény. De nem torzó! Teljes az eszmerendszer, tökéletesek a cenzúrázatlan szövegek, és ami a legfontosabb: példamutató még ma is a bátorság és a heroizmus, amellyel egy zseniális költő, és egy irodalmi intézményt, civil akadémiát helyettesítő írástudó szembeszállt a csökött elméjű cenzorokkal, párttitkárokkal, szolgalelkű szerkesztőkkel.

Nem volt veszélytelen a játék, mert akkor, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években egy disztichonba vagy enjambement-ba elrejtett lázító gondolat miatt könnyen rács mögé kerülhetett egy költő, író, publicista.

Szakolczay Lajos is írt előszót a könyvhöz, elsősorban irodalomtörténészeknek való eszmefuttatást, ma már alig hihető adalékokat közöl, mindenekelőtt talmi támadásokról tudósít, miképpen zárolták a Faludy-írások útját, milyen talmi bosszút álltak azokon (Elsősorban Szakolczayn!), akik egyengették (volna) a hétmérföldes csizmával a Glóbuszon száguldozó világszellem útját.

Ezek után most már a könyv törzsanyagáról.

Nehéz, nagyon nehéz kiragadni egy-két levelet, egy-két verset, esetleg műfordítást, mert mindenikben ott izzik az isteni szikra. Faludy még a köznapi tényekről is sziporkázó stílusbravúrokkal számol be. Ötletszerűen kiragadott szemelvény a 22. levélből: „Michelangelo szobra, Vittoria Colonna rajza Michelangelótól, a remek John Donne arckép – amiről a múltkor postázott vers is szól –, a taknyos Rimbaud pipával, a kürénei fejetlen Áphrodité, Walter von der Vogelweide a madárral feje fölött, Petrarca kézírása – amit kurzív néven ismerünk – Li Po részegen, García Lorca fényképe (nem az ismert, ahol olyan, mint egy vénülő strici) stb.”

Pirul a mai olvasó, s kapkodhat lexikonok után, nyomkodhatja, amíg megtüzesedik, a Google szókereső gombját!

A tényleges, a tételes szépirodalmi anyagból már nehezebb kiemelni egyet is. Szerencsére a szerkesztők (mindenekelőtt a kiváló irodalomtudós, Pécsi Györgyi) gondoskodtak arról, hogy a kötetbe bekerüljön egy 1992-ben készült interjú, Szakolczay beszélget Faludy Györggyel – közönség előtt – a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ebbe, a Test és lélek című interjúba iktatva olvashatjuk Faludy: Óda a magyar nyelvhez versét, amit joggal neveznek szakemberek és laikusok egyaránt szakrális, szent szövegnek. Egy strófát abból talán óvodásoknak is illő tudni:

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,

sértett gőgömben értőm és kísértőm,

kínok között, gondoktól részegen

örökzöld földem és egész egem,

bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom

és soraimmal sorsom túl a síron,

kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász;

mennyei poggyász.

De a legnagyobb tarkaság, a szín, a kábító pompa a fordítások dzsungelében tombol. Valóban őserdő az! Híres, sőt hírhedt Faludy György a Villon-átköltéseiről (Magyar Villonnak nevezik sokan!), de bekalandozta gondolatban és fizikai valóságában is Ázsiát, a szigetvilágot, Dél- és Észak-Amerikát, természetesen Európát, rohangált hátra és előre az időben, ókoriakkal bíbelődött nagy műgonddal, s kortársaihoz nyúlt érzékeny ujjbegyekkel.

Ha végigpillantunk a tartalomjegyzéken, a szerzők neveinek nagy része hieroglif feliratoknak tűnik. Legyen a választott szöveg egy háromsoros haiku. (Ő hájkunak nevezi!)

Egy kék lepke a leszállást próbálja

a virágszálra, de nem sikerül. Pedig

hat lába van. Túl keskeny a bokája.”

(Tákáhámá Kiosi)

Egy mondatos kommentár elegendő: Eláll a lélegzetünk!

Van aztán olyan szövegtest is a Függelékben, amellyel nemigen találkozunk máshol. Ilyen például a Faludy György dedikációi. Ebből egyet muszáj idézni, mert tökéletes és tömör Szakolczay-jellemzés: „Szakolczay Lajosnak, jó barátnak, kollegának és oszlopnak, kihez és melyhez bárkámat már az idegenből kiköthettem –” Irodalomtörténet-írásunk számára kiváló adalék. A Faludy György látomásairövid fejezetben Szakolczay esszéíró pennájával körmöl szép sorokat legendás barátjáról.

A könyveknek is van életük. Talán életútjuk is. Ennek a sziporkázó gyűjteménynek szép és stílusos volt a nyitánya. Másfél évnyi pandémia, vírus-verte nyomorúság után nyitott a PIM, a Petőfi Irodalmi Múzeum, és születésnapot ültünk. Szakolczay Lajos summás tetteit, fenegyerekes cselekedeteit méltatták, szónoklatok hangzottak el a „Szólíts nyugodtan Gyurkának!” margójára, Lezsák Sándor szólt ízesen és vetített, Demeter Szilárd méltatott, s a kiváló művészfeleség, Faragó Laura énekelt. Cáfoltuk valahányan a Gutenberg-galaxis összeomlásáról keringő, hamis teóriát.

(Magyar Művészeti Akadémia Kiadó, 2021)