Most, hogy a fokozatos enyhítések után már csak karnyújtásnyira van a teljes újranyitás, vagyis a tömegrendezvények engedélyezése és a szabad külföldre utazás, szerkesztettem egy bakancslistát az év hátralévő részére. Harminc tételből áll… Szerepel rajta, hogy nyáron ellátogatok a kapolcsi fesztiválra, valamint munkatársaimmal szeptemberben megszervezzük a Versmaraton elnevezésű rendezvényt. Természetesen lengyelországi utazást is tervezek: többek között Gorlicébe, amelynek tragikus májusi vonatkozása van.

Régóta vallom, hogy a történelem legfőbb hősei nem a krónikákban magasztalt hadvezérek, nem a térképasztalok mellől parancsolgató tábornokok, hanem az egyszerű, névtelen közkatonák, akik halált megvető bátorsággal belerohantak az ágyútűzbe. Ezért, hogy utazásaim során a központi látnivalók: a várkastélyok, a gyönyörű templomok, a múzeumok és az óvárosi utcácskák mellett a többnyire félreeső helyeken található haditemetőket is felkeresem. Például a Lengyelország dél-keleti részénlévő Gorlice városka első világháborús katonatemetőjét. Az első nagy világégés során azon a vidéken hónapokon keresztül állóháború tombolt: megmerevedtek a harcvonalak. A Német Birodalom és a Monarchia lengyel–magyar–osztrák császári-királyi hadserege nézett farkasszemet az orosz túlerővel, és akkoriban rengeteg magyar vér öntözte azt a földet. Az egykori Galícia területén száznál több katonatemetőben nyugszanak az akkoriban elesett honvédeink; szinte minden település határában megtaláljuk a sírjaikat. Még a jócskán nyugatra fekvő Kalwaria Zebrzydowskában, a híres ferences kolostortól alig kétszáz méterre (az út mellett) is magyar honvédsírok domborulnak, a fejfákon ma is tisztán olvashatók a nevek. Egy másik helységben, a hagyományosan vasúti csomópontnak számító, kétezer lakosú Stróże völgyében ötvenhét katona alussza örök álmát. Nem tudni, közülük pontosan hányan voltak magyarok – de egy részük egészen biztosan az volt, hiszen a középen álló emlékoszlop négy oldalára a koronás magyar címert is kőbe faragták.

E térség legjelentősebb első világháborús hadi cselekménye a gorlicei áttörés volt 1915. május 2. és 5. között. Igen, az egész hadművelet csupán négy napig tartott, viszont rengeteg fontos eseményt tömörített. Az osztrák–magyar és német hadseregcsoport 191 ezer katonája szállt szembe az orosz hadsereg 357 ezer fős áradatával, és a „mieink” egyértelmű győzelmet arattak. Ám a négyórás tüzérségi csata és a negyven kilométeres szakaszon végrehajtott gyalogsági roham következtében mindkét fél szörnyű veszteségeket szenvedett – az öldöklés borzalmait megfelelően sejteti a tény, hogy az orosz hadsereg május folyamán több mint négyszázezer katonát veszített.

Híres színpadi szerzőnk, Molnár Ferenc haditudósítóként alaposan bejárta ezt a környéket, ugyanis 1914 novemberétől 1915 decemberéig frontszolgálatot teljesített. Hírlapi beszámolói 1916-ban kötetbe gyűjtve is megjelentek, Egy haditudósító emlékei címmel. Megkapóan, nagyon emberien ír a lövészárkokba kényszerült magyar katonák életéről, a tisztek gondolkodásmódjáról, magatartásáról. Különösen hosszú időt töltött Grybów városkában és a tőle három kilométerre fekvő Stróżéban. Így hát Molnár nyomában is járok majd, ha felballagok a gorlicei hadisírokhoz.

Fontos hozzátenni: a stróżei és a gorlicei temető, akárcsak az összes többi, általam látott lengyelországi katonatemető, példásan gondozott. Ezeket a túlnyomórészt faluszéli parcellákat a helybéliek mostanság is ápolják, tisztán tartják, rendszeresen lenyírják a füvet. A hősök kegyhelyeinek több mint száz év elteltével is van gazdájuk: hivatalosan a helyi önkormányzatok, a gyakorlatban pedig a lengyel lakosság.

Zsille Gábor