Az, hogy milyen viszonyban vagyunk egyénként vagy nemzetként, de akár az egész emberiséget nézve a tűzzel – mármint a vonzódásra és a félelemre gondolok – nem véletlen. Az embert, a fejlődést, a kiteljesedést végigkíséri a tűz. A tűz imádatától a Szentlélek tüzéig minden vallásban, istenhitben vagy istentelenségben jelen van. Sokan a poklot is tüzesnek gondolják, mások tisztító tűzről beszélnek. A lényeg, hogy a tűz mélységesen beleépült a nyelvünkbe. Nem tudom, a többi nyelvben milyen szinten jelenül meg, de a mi bőséges és csodálatos anyanyelvünk a legkülönbözőbb formákban használja a tűz szót. Ha valaki veszekedést gerjeszt, ahogyan a tüzet is gerjesztik, sőt, szítják, akkor azt mondjuk, rakja a tüzet, ami lángra is kap, de lángra kap a szerelem is, ha megvan az a bizonyos szikra, vagy van hozzá egy tüzes menyecske. És tüzel a jószág, ha pározhatna, és harcolunk tűzzel-vassal, de persze, van, akiért tűzbe mennénk, és olyan is, amit tűzön-vízen át megtennénk. Természetesen nem gondolunk bele annyiszor, ahányszor használjuk ezt a szót, eszünkbe sem jut, mit mondunk valójában, csak sorakoztatjuk egymás után a szavainkat, ahogyan megtanultuk.

Amikor még jóval ifjabb, meggondolatlanabb és merészebb voltam, jártam parázson és ugrottam tüzet. Akkor nem gondoltam végig, honnét erednek ezek a szokások, azt végképp nem, hogy sokszáz éves múltja van ennek a hagyománynak, s azt sem, hogy mikor jöttek megint divatba tűzjárások, tűzugrások – csupán kihívás volt, játék, varázslat. Ilyen varázslattal játszok most, csak kicsit békésebben, de ugyanolyan veszélyesen: a szavakkal, a tűz szóval is. Néha lebontom a szavakat, még a tüzet is le lehet kisebb értelmes szóra bontani, mégpedig a tűre. És amikor valaki tűvel letűz valamit, akkor rögzít, vagyis rög-zít, hozzáköt.

Vissza is érkeztünk az előző tárcához, ahol arról írtam, hogy eleink a vándorlások során, amikor megálltak, a jurta közepén rakták a tüzet. Vagyis arra az időre, amíg a tűz égett, odarögzültek, ahhoz a röghöz tartoztak, oda voltak tűzve.

Nem tudom, az emberek viszonya mennyire fog megváltozni az évek során a tűzzel, de már bizonyosan sokat kopott ez a barátság. Míg korábban az egészen fiatal gyermek is megtanult tüzet gyújtani és oltani, mára szinte rettegünk, ha gyermeket látunk a tűz közelében, mert magunk is eltávolodtunk a tűztől. Ijeszt, sok rosszat hallunk – erdő- és lakástüzek: olyan dolgok, ami a félelmünket táplálja. Vajon korábban nem voltak tűzesetek? Jaj, dehogynem, sőt, a kút is messze volt, oltani is nehezebb volt, és szinte mindenkinek volt egy saját története egy tűzesettel. Most mások tüzeit látjuk a tévéből vagy az internetről, látjuk a károkat, a szenvedést, a halált, és elfelejtettük, hogy a tűz nemcsak veszélyes, hanem szükséges is, s mivel már magunk sem vagyunk vele barátságban, gyermekeinknek inkább be sem mutatjuk, így nemcsak gyújtani, de oltani sem tanulnak meg. Három hete barátkozom újra a tűzzel, igyekszem figyelni rá és hálás lenni érte.

Lőrincz P. Gabriella