Megszólaltak a harangok, felcsendült a Himnusz, amire egyre ritkábban gondolunk úgy, mint a nemzetünk imájára. Nem énekeljük, csak meghallgatjuk, eszünkbe sincs tisztelni, lazán suttogunk, nevetgélünk, miközben szól. Vége a rohanásnak, és lassan a fények, a zsongás, a készülődés csak emlék lesz a többi között. Megtörténik akkor is, ha roskadozó asztal mellett hangos társaságban vagyunk, és akkor is, ha egyedül, az internetes köszöntésekre lájkot nyomogatva töltjük a napot. Vége lett egy olyan évnek, amit úgy gondolom, sokan még az emlékezetükből is kitörölnének. Olyan volt, mint egy elrontott epizód egy jó sorozatban, amikor örül a néző, hogy vége lett, de szíve szerint a felénél, a reklám alatt kikapcsolta volna. Búcsút intettünk éjfélkor, aki tehette, néhány könnycseppet is elmorzsolt megkönnyebbülve, de tartva a jövőtől kortyoltunk a pezsgőbe. Az elröppenő első órák valami miatt mindig észrevétlenek, gyorsabbak, mint máskor, mintha január első napja nem huszonnégy órából állna. Nem tudjuk még, milyen lesz, mit hoz, még fel sem fogtuk, hogy a mostani idén néhány órával ezelőtt még jövőre volt. Vajon számít-e? Amikor sorra gyújtottuk meg nem is olyan rég az adventi koszorú gyertyáit, gondoltunk-e a reményre, a szeretetre, a hitre, a békére, ha igen, akkor hoztuk-e magunkkal a lángot? Velünk van-e az újévi zajban vagy magányban? Hány helyen hangzott el, hogy „reméljük, az idén jobb lesz!”? Ha igaz, hogy minden kezdet nehéz, akkor ez igaz az év kezdetére is. Nem tudhatjuk előre, mi fog történni, 2020 megmutatta, hogy bármi lehetséges, még a leghihetetlenebb dolog is. Olyan sokszor utasítottak minket otthonmaradásra, óvatosságra, arra, hogy óvjuk magunkat és mindenki mást is: belénk rögzült. Azt sem tudhatjuk, idén vége lesz-e a járványnak, egy év múlva ölelhetjük-e a szeretteinket – semmit nem tudunk. Ha hoztuk magunkkal az advent fényeit, akkor békességgel elfogadunk, reménykedünk, örömmel fogadjuk a jót, hogy átsegítsen a nehézségeken, és lesz bennünk elég szeretet, hogy mindenen túllegyünk, hogy nemcsak emberek, de emberségesek is tudjunk maradni. Többen vannak most egyedül, gyászban, betegségben, magányban, mint máskor. Nehezebb ez az új esztendő az eddigieknél. Bizonytalanabb a szokottnál. Lencsét, babot, disznóhúst eszünk, ahogy ettünk az előző év elején is, csak most nem tudunk annyira azonosulni ezzel a szokással, nem fogadkozunk annyira, van valami mindent átfogó szomorúság, megfoghatatlan és idegen. Békét, szeretetet kívánok, megértést, türelmet és bölcsességet erre az évre. Tartsuk meg a lángot, hogy fényével és melegével kísérjen minket idén, 2021-ben.

Lőrincz P. Gabriella