Éppen a mai napon, december 21-én olyasmi történik, amire kereken nyolcszáz éve nem volt példa a karácsonyi időszakban: újra láthatjuk az égbolton a betlehemi csillagot. A tudományos cikk, amely szembejött velem a világhálón, részletesen elmagyarázza, hogy a betlehemi csillag valójában egy alkalmi jelenség, amelyet két bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása hoz létre. Naprendszerünk két legnagyobb bolygójáról (pontosabban gázóriásáról) van szó. A Földről nézve körülbelül húszévente kerülnek közel egymáshoz, ám a teljes együttállásuk rendkívül ritka – legutóbb 1226. március negyedikén következett be. A 17. században élt csillagász, Kepler jött rá elsőként arra, hogy a betlehemi csillag bibliai történetének alapja ez az együttállás lehet, mások szerint viszont Jézus születésekor egy harmadik bolygó, a Vénusz is csatlakozott az égi pároshoz.

Így vagy úgy, a lényeg az, hogy ma, december 21-én délután, közvetlenül napnyugta után, délnyugati irányban szabad szemmel is megfigyelhető lesz a pompás jelenség, egészen alacsonyan, a horizont felett. Legfényesebbnek az Egyenlítő környékén élők látják majd, de a kies Pannóniában sem lesz okunk panaszra. Jó hír, hogy aki ma este nem kerül csillagnéző hangulatba, nem marad le semmiről, ugyanis a tünemény még hetvenkét órán keresztül, karácsony estig látható. Aki viszont azt a határidőt is lekési, az nagyot koppan: a következő betlehemi együttállás laza négy évszázad múlva, 2400 után esedékes, a szimpla közel állás pedig hat évtized múlva, 2080 márciusában.

Azért nem semmi, hogy egy ilyen jelenség szemtanúi lehetünk. Ez valóban történelmi. Talán a legszebb karácsonyi ajándék. Szerencsés flótásnak érzem magam, hogy olyasmit láthatok, amit előttem és utánam sok tucat nemzedék sok milliárd embere nem. Ráadásul ezen a csillagos csodán túl már több kivételes asztronómiai látványt élvezhettem életem alig ötven éve alatt. Egy viszonylag gyakrabban bekövetkező teljes nap- vagy holdfogyatkozás is feltétlenül ebbe a kategóriába tartozik, hát még a Halley-üstökös áthaladása Naprendszerünkön. Tizennégy éves voltam, amikor 1986-ban a Csörsz utcai csillagvizsgáló távcsövével megfigyeltem a magányos vándort – legközelebb majd 2061 derekán bukkan fel, azaz hetvenöt esztendőnként egyszer.

Minderről eszembe jut, hogy 2011-ben társszerkesztője voltam a Csillagok felett című antológiának, amely az Új Ember hetilapban hatvanöt év során megjelent karácsonyi témájú cikkeket, elmélkedéseket, tárcanovellákat gyűjti csokorba. Kimondottan rangos szerzőgárda jött össze, hiszen többek között Fekete István, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Pilinszky János, Rónay György, Szabó Magda műveiből meríthettünk. A válogatás során meglepődtem, hogy a csillag mint motívum milyen élénken, termékenyítően hatott legkiválóbb kortárs szerzőinkre. És nemcsak asztrológiai fogalomként, illetve általános jelképként, de feszesen vett vallási értelemben is. Ha nem betlehemi minőségében, akkor is égi hírnökként, az isteni szféra követeként, Isten üzenetének tolmácsolójaként. Példa erre Rónay György Csillag című verse, és ezzel kívánok boldog, meghitt karácsonyt az Olvasat közönségének:

„Ablakomon / egy csillag néz be. / Gondolkodom, / miféle végre / szánt minket, aki alkotott. / Itt engem, ott a csillagot. / Feleljetek, / mennyei fények! / Egy percig egy / csillaggal élek, / s az, mint ki titkot rejteget, / úgy néz velem farkasszemet. / Sejti talán, / hogy aki égi / útja során / egyre vezérli, / ugyanaz tartja számon itt / hajunk őszülő szálait? / Tudja-e: dús / fénye se drágább, / mint ama bús / téli madárkák, / melyeket egy-egy hajnalon / megfagyva lelsz az utakon? / Mert ami csak / él a világban, / terv, akarat, őrzi szilárdan, / és azt se veszti el az Úr, / mi a halálon túlra hull. / Mély pihenés / lesz, ami ott vár. / Gondviselés, tárd ki karod már! / Ölelj magasba, mint ahogy / a nyájas ég a csillagot!”

Zsille Gábor