Ez az év az elejétől nem hasonlított egyik eddigi évemhez sem. Máshogyan alakult, mint amire számítottam, mint amire bárki is számíthatott. Telve volt fontos történelmi évfordulókkal, irodalmi eseményekkel, de minden eltért a megszokottól. Megismertük az online teret, máshogyan, mint eddig. Megtanultunk maszkban járni, idősávban vásárolni, szemekből, a teljes arc látványa nélkül felismerni a bánatot vagy az örömet. És a nyári fellélegzés után ismét egy visszafogottabb időszakban vagyunk.

Ez az advent nem hasonlít az eddigiekhez. Eddig olyan természetes volt az elcsendesülésről, a befelé fordulásról írni ilyenkor. Most nem az. Hiszen amikor hónapok óta egy külső hatás miatt csendben, visszafogottabban, befelé figyelve élünk, hogyan lehet ezt még inkább? Mintha egy általános szürkeség, nehézkes búra borulna most mindenre. Nem tudom, hogy a félelem, a maszkviselés, a minimálisra csökkentett találkozások miatt van-e, de jelen van, sokakban. És jelen van a gyász, egyfajta kollektív gyász, a személyes gyászok mögött. Másféle érzés most díszbe öltöztetni a lakhelyünket, meggyújtani az adventi koszorú gyertyáit, máshogyan várjuk a karácsonyt. Az online igehirdetések összekeverednek a gőzölgő húsleves illatával. Nem öltözünk át, nem megyünk el a templomba, otthon, főzés vagy pihenés közben kapcsolódunk be a templomi alkalmakba. Online tanulnak a diákok, így tartódnak meg a könyvbemutatók, konferenciák, működik így is az élet, mert megtanultuk, hogy működhet, és örülhetünk, amiért nem a kétezres évek elején ért minket a járvány.

Várakozunk, az advent a várakozás időszaka. Minél több gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún, annál nagyobb a fény, annál közelebb kerülünk a keresztyén világ legnagyobb ünnepéhez, Krisztus születéséhez. De a magány és a kétségbeesés most jóval erősebb az emberek lelkében, jóval nehezebb a magunkra, magunkba figyelés, most nem erre vágyunk. Most épp másra szeretnénk figyelni, mással lenni, barátokkal vagy idegenekkel, csak valakivel. Sokaknál elmaradnak idén a karácsonyi látogatások, megpróbálunk vigyázni a magunk és a mások egészségére, legalább a testi épségére, miközben a lelkünkben az űr egyre növekszik. Nem könnyű most senkinek, azoknak sem, akik egyedül vannak, azoknak sem, akik családban. Nehéz most várni a fényt, az ünnepeket. Az ajándékok beszerzése is kihívás, de megtanuljuk ezt is online intézni. Felértékelődnek a telefonhívások, az üzenetek, mert nem a természetes állapotunkban éljük a mindennapokat. Nagyobb az igény a gyertyára, a fényre, az ünnepre, az ölelésre, mint életünkben eddig bármikor.

Lőrincz P. Gabriella