Ki az anya? Az, aki gyermeket hordott a szíve alatt. Akkor is, ha az áldott állapot természetes vagy művi módon megszakadt. Ez a fajta anyaság inkább a testet érinti, hiszen nem ritka, hogy a nőnek a vetélés pillanatáig tudomása sincs a gyermekről, az sem ritka, hogy még gyermeknek sem gondolja a megfogant magzatot. Mindenkinek a maga hite szerint.

Az a nő, akinek a gyermeke csecsemő- vagy kisgyermekkorban elhalálozik, vagy bármilyen módon a túléli a gyermekét, akkor is anya marad. Anya, aki a gyermekét gyászolja, ha önmagát okolja, ha valóban ő a hibás, amikor nem tudatos a gyász, akkor is. És anya az a nő is, aki nem szült, de nevelt, bár a nő valós, fizikai kiteljesedése akkor történik meg, amikor a saját testében fogant gyermeket a világra hozza, az örökbefogadó anya is lehet, sőt, tud teljes értékű anyai szeretetet adni.

Ezek szép dolgok, jó dolgok, de a rossz anya is épp annyira megy át a várandósság különböző időszakain, mint a jó. Épp annyira éli meg a szülés fájdalmát és szépségét, mint az összes többi nő. Szerethet egy nevelőanya, és gyűlölhet egy édesanya, mindenféle példát láttunk már. A mesékből hozott gonosz mostoha szerep ritkábban állja meg a helyét, mégis találkozunk olyan családokkal, ahol az anya a vér szerinti gyermekével törődik inkább, nincs ebben semmi különleges, mérhetetlen szeretetre van szükség ahhoz, hogy valaki más gyermekét neveljük. Nem minden esetben könnyű feladat, emberiek ezek a harcok.

Az életünk során mintákat tanulunk. Vagy tapasztalatból, vagy önfejlesztés útján, de mintákat követünk, vagy ellenállunk azoknak. Gyakori, hogy egy gyermek, akinek nehéz gyermekkora volt, megpróbál kompenzálni, bepótolja, ami az ő életéből hiányzott, akkor is, ha ezzel nem tesz jót. Rátelepszik a gyermekére, megfosztja a szabadságtól. Irányítani akar, megmondja, hogy mi a jó a gyermeknek, mert neki az lett volna jó. Nem akar ártani, sőt, óvni akar, mindenáron, mindent megadni, sokszor erején felül. Ő az, aki a maga és a mások szemében jó anya, ébren van, ha kell hetekig, sír, fut, feláldozza magát, s közben elhiszi, hogy ezeket a gyermekéért teszi. Természetesen abban a pillanatban, amikor a gyermek öntudatra ébred és ellenáll, azonnal összetörik, és nem érti, mi történt, hiszen ő mindent megtett a gyermekért – pedig valójában önmagáért tette. Mert be akarta pótolni, amit nem kapott meg. Ha a gyermeke elfordul tőle, ami a legtöbb esetben megtörténik, akkor úgy érzi, kihúzták a talajt a lába alól.

A zsarnok anya sem ritkaság. A külvilág és önmaga szemében ő tökéletes. Gyermeke idejét beosztja, gyakran kiszolgáltatja magát a gyermekkel, miközben fenyeget, folyton elégedetlen, sosem dicsér. Túlcsorduló szeretete többnyire mások szeme láttára jelenik meg, hogy még több elismerést kapjon. Sosem kér bocsánatot, sosem hibáztatja magát; ha gyermeke ellenállásába ütközik, azonnal bosszút forral. Mindenkit kioktat, oktat, fitogtatja tudását, erejét, önfeláldozását, mérhetetlenül büszke. Sikeres gyermeket akar, olyat, aki örökké a szolgája marad.

Sokféle rossz anya létezik, és nem mindig az, akiről azt gondolnánk. Nem látunk bele a viszonyokba, nem tudjuk, melyik anya mit hoz magával, ítéletet mondani sem a mi dolgunk. Egy valaki mutathat rá arra, hogy egy anya jó, avagy rossz: a gyermek.

Lőrincz P. Gabriella