Néhány hónapja jutott először eszembe, hogy egy olyan dologról fogok írni, amiről nem, vagy csak keveset beszélünk: a rossz anyáról. Nem az ezen a címen futó filmekre gondolok, hanem azokról az anyákra, akik rosszak. De ki is a rossz anya, vagy inkább milyen a rossz anya? Nem ritkán olyan édesanyáktól hallom a mondatot, „biztosan én rontottam el, biztosan rossz anya vagyok”, akik valójában szinte feláldozzák magukat a gyermekükért. Nem, nem rájuk gondolok. A közkedvelt közösségi oldalakon tonnaszám jelennek meg a cikkek arról, hogyan kell jó anyának lenni. Mondjuk azok inkább viccesek, bár a szerzőjük bizonyára nagyon nem annak szánja őket, viszont a cikkek alatt szó szerint kommentháború zajlik. Néhányba beleolvastam, és arra gondoltam, hogy milyen jó kimaradni ebből. Mint a mellékelt ábra, azaz az írás mutatja, ez mégsem sikerült teljesen. Nagyon rossz volt olvasni, hogy anyák egymásnak estek: rossz vagy jó, ha veled alszik a gyermek, ha ölbe kapod, amikor sír, ha adsz neki húst, ha nem, ha ezt vagy azt így vagy úgy csinálsz vagy nem csinálsz vele. És mindenki tudja a tutit, gyakran olyanok is, akik sosem neveltek gyermeket. Azok is tudják, akik már vagy két éve szülők, és aki idős, az nem tud semmit, akinek meg kettőnél több gyereke van, az nem normális… Szóval tudják, vagy legalábbis arra a kis időre, amíg a hozzászólást megírják, mérhetetlen önigazolással gondolnak magukra. A másik véglet pedig kb. anyák napja környékén szokott fellendülni, a sok negédes idézet, rózsacsokros és még ki tudja, milyenes #nekemvanvagyvoltalegjobbédesanyámavilágon. Persze, ha csak volt, akkor érthető, hiszen az idő csodás sebgyógyító tulajdonsággal rendelkezik. Olyankor az összes sérelem, fájdalom, tányércsapkodás és pofon elmúlik a poszt erejéig. Azt látom, hogy akiknek szép és kiegyensúlyozott kapcsolatuk van az édesanyjukkal, azok nem igazán a közösségi oldalon élik azt meg, természetesen vannak kivételek. De még mindig nem rájuk gondolok. Hanem azokra, akikről hallgat a gyermek, akkor is, ha már nem fiatal. Azokra, akikre azt mondják: az ilyen nem is anya. Pedig az, bizony, hogy anya az is, aki elpusztítja a gyermekét, kidobja, megfojtja, magára hagyja, kínozza, nem táplálja, nem ápolja. Igen, ők is anyák. Anyák azok is, akik nem támogatják, hanem inkább ártanak gyermeküknek, azok is, akik nem képesek szeretni, nem tudják, hogy hogyan kell, nem tanulták meg, sebet ejtenek – legtöbbször ilyen helyzetben lelki sebre gondolunk, pedig gyakran nem csupán arról van szó. És anya az is, aki miatt az utcára menekül a gyermek vagy szomszédokhoz, bárhová, csak ne lássa részegnek, ne lássa szexelni, ne lássa drogozni, aludni a saját okádékában. Az ilyen anyák is anyák, akik, ahogy mondani szokás, anyasebet ejtenek.

Lőrincz P. Gabriella