Újraindul hát az élet, vagy folytatódik? Iskolabuszok, zsúfolásig megtelt tömegközlekedési eszközök, rohanó emberek – csupán az arcokat eltakaró maszk jelzi, hogy valami nincs rendben. Az idei év kisiklott. Bár márciusban még inkább csak mosolyogtunk a víruson, később egyre komolyabbá vált a helyzet; bizonyos dolgok, mint a kézfertőtlenítő, hiánycikké váltak. Nagyon sok mindent leírtunk és elképzeltünk már, akár a világjárvány gondolatával is elszórakoztunk egy-egy ilyen tematikájú film láttán, de erre, ami 2020 valósága, azt hiszem, nem számítottunk.

Furcsa volt látni a mindenfélét felhalmozó embereket, az ijedtséget, a félelmet testközelből. Még furcsább volt az érzés, amikor egy utazásom során félrenyeltem egy korty vizet a buszon, s mindenki gyanakvóan nézett rám. Félelem és hitetlenkedés egyszerre jelent meg a hétköznapjainkban. És düh. Nem is akármilyen, hanem a több hónapig elfojtott, mélyből fakadó düh. Néhányan a kormányt, mások Kínát, Amerikát, a vendégmunkásokat hibáztatták, és sokan Isten, vagy a Föld bosszújáról beszéltek, beszélnek ma is. Természetes reakciók ezek, hiszen a huszonegyedik század embere számára egészen ismeretlen, vagyis csupán a történelemkönyvekből ismert jelenség a világjárvány. Az ismeretlentől pedig mindenki fél.

Az internetnek köszönhetően mégsem állt meg az élet, online vásárlástól oktatáson át az istentiszteletekig minden folytatódott tovább. Eleinte sokan úgy vélték, valamiféle megtisztulás következik majd be, de azt hiszem, ez nem történt meg, vagyis csak azokkal, akik épp megtisztulásra vágytak. Hiszen ijedtség, járvány, félelem ide vagy oda, az elhatározás a legfontosabb. Egyszerűen most több idő jutott olyan dolgokra, amilyenekre máskor kevesebb. Akik élete épp egy változást kívánó szakaszba érkezett, azoknak megvolt a lehetősége a változtatásra. Bárhogyan is történt, olyan történelmi eseménynek voltunk és vagyunk a tanúi, amilyenre nem számítottunk. Hiszen hallunk távoli háborúkról, természeti katasztrófákról, ám úgy gondoljuk, azok csak másokkal eshetnek meg, azok ugyan valós dolgok, de távol vannak.

Most viszont egyszerre érte valami az egész világot, s ráadásul nem egy látható, kézzelfogható dolog, nem személy, nem tárgy – talán ez volt a legijesztőbb benne. Nem tudtunk elutazni, elköltözni előle, s nem tudunk most sem: jelen van, a hétköznapjaink részévé vált – ezt is megszoktuk. Mindenki táskájában, zsebében ott lapul a maszk, és tudjuk, hogy hihetetlen dolgok is megtörténhetnek. Bizonytalankodva, de újraindulunk. Újratervezünk évet, iskolaévet, heteket, napokat, mert akárhogyan is történik, a reménykedés mindennél erősebb. Az ősz hamarosan újra aranyba festi a tájat, és a természet kiosztja idei utolsó ajándékait, miközben vetkőzve készül a nagy pihenésre. Az elsuhanó nyár nesztelen adja át helyét, mert rendje van mindennek.

Lőrincz P. Gabriella