Petrovics Eszter rendező, tv- és portréfilmek, színházi közvetítések és koncertfelvételek alkotója. Ének-karvezetés szakon tanult, majd a Színművészeti Főiskolán színházelméleti, később tv-rendezői szakot végzett. Legutóbbi, tavasztól mozifilmként is látható új filmje: A mi Kodályunk kapcsán kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Családi indíttatásból is, gondolom, hiszen művészcsaládban nőttél fel, sok koncert- és színházi közvetítés felvétele fűződik a nevedhez. Miért a rendezést választottad?  

Petrovics Eszter: Valóban volt családi indíttatás, bár későn kezdtem el zenét tanulni, és sokáig nem tudtam, mi akarok lenni? Színésznő édesanyával és zeneszerző édesapával megáldva, a művészeteket, színházat mindig szerettem. Korábban zongoráztam, amit végül abbahagytam, és a szüleim nem erőltették, rám bízták a választást. Az ELTE Tanárképzőjén elvégeztem az ének-karvezetés szakot, majd a Színművészetin egy színházelméleti, később pedig tv-rendezői szakot. Így jól összekeveredhetett, amit otthonról hoztam, a zeneszeretet, színház- és irodalomszeretet. Amióta elkezdtem dolgozni még Duna televíziós rendezőként, jól tudom hasznosítani mindazt, amit szeretek és amit kaptam.

CsM: Milyen különbség van egy színházi előadás és hangverseny felvétele között?

PE: A színházban emberi történések vannak, és a szituációt kell megmutatni, míg a zenei közvetítésnél a zene folyamatát. Prózai színháznál a szöveg adja meg az adott előadás ritmusát, ezt a ritmust kell nekünk átvenni és lekövetni. Egy színházi közvetítés szabadabb, a színpadon mozgás van, ezért a rögtönzés és spontaneitás nagyobb hangsúlyt kap, mint a zenei közvetítés esetében, ahol pontosan tudjuk, mi fog történni, mind a zenei folyamat, mind a muzsikusok elhelyezkedését illetően, tehát ez kötöttebb, kiszámíthatóbb. Egy hangverseny közvetítésre ily módon előre fel lehet és fel kell készülni és kidolgozni a partitúrát, fel kell snittelni, ami azt jelenti, hogy adott ütemben, adott pillanatban mit akarunk megmutatni, a fúvósokat, a karmestert és így tovább. Mindez nagy alázatot igényel, a művet kell közvetíteni és középpontba állítani, nem a rendezőt, magamat.

CsM: Már a 2000-es évektől sok portréfilmet készítettél, mennyiben segített ez a tapasztalat az új filmednél?

PE: Húsz éve foglalkozom portréfilmek készítésével, ami természetesen segített. Megtanulja az ember, hogyan és mit kell egy riportalanyból kihozni, milyen képi megoldásokat kell használni, és a szöveg, zene, képi anyag milyen arányban legyen egymással. Segített, hogy mögöttem van több száz műsor, a pár percestől a másfél órásig, a rövid hírtől a nagyobb lélegzetű ismeretterjesztő munkáig.Ilyen léptékű és nagyságrendű filmet, mint a mostani, még nem forgattam idáig. Muhi András, a Focusfox Stúdió producere keresett meg, hogy csináljunk közösen egy komoly filmet Kodályról. Megkaptam a megtisztelő bizalmat, támogatást, ahogy a Magyar Művészeti Akadémia részéről is.

CsM: A mi Kodályunk film forgatókönyvét is Te írtad, kapott már díjat dokumentumfilm kategóriában, de akár játékfilmként is nézhetjük: a két főszereplő Kodály nyomában járó történeteként. Így tervezted, vagy forgatás közben alakult?

PE: Abszolút megvolt előre a fejemben, hogy az 1910-es szerzői est köré fűzzük fel a filmet, ez adja a keretet. Megírtam a forgatókönyvet, de természetesen a forgatás során formálódott az anyag. Lényege, hogy ismeretterjesztő dokumentumfilm, játékfilmes elemekkel valóban, a jelenetekben a szereplők meghatározott tematikán belül szabadon beszélgethettek Kodályról. A szerzői esten elhangzó művek muzsikusai a film két főszereplője: Devich Gergely csellóművész és Ránki Fülöp zongoraművész. Az ő beszélgetéseik, utazásaik, felfedezéseik és az ebből fakadó élményeik révén tárul föl a fiatal Kodály portréja. Ők ketten kiválóan beteljesítik ezt a feladatot, és nemcsak nagyszerű muzsikusok, hanem nagyon érdeklődő, intelligens, felelős fiatal művészek, akárcsak a közreműködő Kruppa kvartett tagjai. Devich Gergővel dolgoztam korábban, és az ő személye adta az ötletet, hogy két fiatal muzsikus szemszögén keresztül láttassuk a fiatal Kodály Zoltánt, kilépve a mindenki által ismert idős mester képből, aki a Kodály-módszert kidolgozta.

CsM: A film Kodály indulását, a galántai szülőföld meghatározó szerepét dolgozza fel, ahová az ifjú muzsikusok kirándulást tesznek. Miért e szakaszt választottad az életműből?

PE: Még képlékeny, de reményeim szerint három rész lesz, és kronológiában kell haladnunk. Bízom benne, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ülünk, és el lehet kezdeni gondolkodni a második részen.

CsM: Márciustól mozifilmként látható A mi Kodályunk című alkotásod. Mit jelent ez számodra?

PE: Ez nagyon nagy öröm mindannyiunknak, nagy áttörés, hogy egy komolyzenei témájú film a Pannónia Entertainment jóvoltából forgalmazásra kerül. Bizakodom benne, hogy annak ellenére, hogy a jelenlegi kényes helyzet miatt a márciusra tervezett vetítések elmaradnak, hamarosan láthatják a nézők budapesti és vidéki mozikban.