Kiss Péter Artisjus- és Junior Prima Díjas zongoraművész, 2010-ben végzett Némethy Attila és Szokolay Balázs növendékeként a Zeneakadémián, többször elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat. Idén nyáron tartotta doktori koncertjét és szerezte meg a művészeti doktori címet. 2015-től a Zeneakadémia kamarazene tanszékén tanít, tagja a Ludium és Trio Inception kamaraegyütteseknek, utóbbi alapítója. Amellett, hogy külföldön is koncertezik, kurzusokat tart Amerikától Indiáig.

Csanda Mária: Nemrég érkezett újabb külföldi vendégszereplésről. Mennyire fárasztó ma az utazó művész élete? Ami ugyanakkor jutalom, hiszen bejárhatja a világot.

Kiss Péter: A legutóbbi utam elég fárasztó volt. Kínában, Hangzhou városában jártam egy fesztiválon, ahol két koncerten játszottam, valamint mesterkurzust is tartottam. Számomra az utazás általában fárasztó, de nagyban függ attól is, milyen sűrűn jönnek az utak egymás után, valamint mennyiben térnek el az egymást követő műsorok. Sokszor előfordul, hogy pár nap eltéréssel teljesen más műveket akár más földrészeken kell előadni, ami szellemileg és gyakran fizikailag is megterhelő. Ugyanakkor a rengeteg élmény, amit egyes városok, hangulatok, a különböző kulturális közegek nyújtani tudnak, kárpótolnak és feltöltenek. Ezen kívül számít, hogy egyedül, vagy partnerekkel, esetleg egy zenekar tagjaként utazik egy zenész. Egy világjáró szólista életére sokan irigykednek, ami érthető, hiszen valóban rengeteg szép oldala van ennek a létformának, viszont gyakran a szólista élete a legmagányosabb. Szerencsésnek tartom magam, mert amellett hogy évente több szólóestet adok külföldön, sokszor utazhatom kamarapartnereimmel is, akik gyakran nemcsak kollégáim, hanem barátaim is.

CsM: Sokoldalúság jellemzi: tanít, koncertezik, kutatói munkát végez. Lehet mindegyiket egyforma energiával művelni, vagy sorrendet állít fel? Mennyire egészítik ki egymást ezek a tevékenységek?

KP: Sokszor muszáj, hogy prioritást élvezzen egy-egy dolog, ám ez nem mindig állandó. A külföldi koncertek ideje alatt a tanítás hátrányt szenved, hiszen nem tudok egy időben itthon is lenni, ám egy-egy nyugodtabb időszakban igyekszem pótolni az elmaradt órákat. A kutatás jelenleg nem aktív része az életemnek, ellenben tavaly a disszertációm írása közben napokig nem tudtam a zongorához ülni, mert az írás minden energiámat lefoglalta, és nem jutott már olyasmire sem idő, ami számomra mindennapi tevékenység. Azt hiszem, hogy alapvetően van egyfajta fanatizmus bennem, melynek pozitívuma, hogy segít a koncentrált munkában, ugyanakkor hátrányát érzem, ha egyszerre kell több fontos dologgal foglalkoznom.

CsM: Salgótarjánból indult, s a Trio Inception az ott kialakult barátság folytatása, az együttes tagjai mindhárman a salgótarjáni zeneiskola növendékei voltak, akik jeles művészekké váltak. Példák lehetnek a vidékről jövő és országosan eredményt elérő fiatalok számára. Hogyan történt a megalakulásuk?

KP: A Trio Inception számomra nagyon sokat jelent. A csellista Háry Péterrel egy házban laktunk, a trió kürtöse, Szendrey Dániel pedig velünk szemben lakott. Barátságunk olyan szoros és olyan mélyen gyökerezik, hogy általában inkább testvéri viszonyként szoktam leírni. Mindhárman egyidősek vagyunk és együtt éltük végig a felnőtté válás összes fázisát. Tanulmányainkat közösen végeztük, a Zeneakadémia kihívásaival egymást segítve néztünk szembe. Így az, hogy végül együtt játszhatunk, még különlegesebb számunkra, mintha „pusztán” jó kamarapartnerekre találtunk volna. A trió gondolata kilenc évvel ezelőtt, egy balatoni nyaraláson készült közös fénykép kapcsán merült fel, melyben egy koncertplakát vagy egy lemezborító lehetőségét láttuk meg. Ám a probléma az volt, hogy – bár a kürt–cselló–zongora kombináció hagyományos felállásnak tűnhet – a zeneirodalomban még sosem született kompozíció erre az apparátusra. Akkor már sokat dolgoztam fiatal zeneszerzőkkel, így kézenfekvő volt, hogy megkérjem őket új művek komponálására e különleges összeállítás számára. Az eredmény több mint huszonöt új mű, mellyel gyakorlatilag egy eddig nem létező repertoárt teremtettünk.

CsM: Milyen folytatásról tudhatunk? Hangversenyeken hallhatók a közeljövőben?

KP: Ebben a szezonban több alkalommal is színpadra állunk közösen. Rómában, a Magyar Akadémián adtunk koncertet magyar és olasz szerzők számunkra komponált műveiből, melyet november 11-én a Zeneakadémián is megismételtünk, valamint tavasszal több alkalommal is hallhat minket a közönség különböző koncerteken. Egyébként az a salgótarjáni szalagház – nevezetesen a Pécskő út 12. – melyben gyerekkoromat töltöttem, nemcsak a trió szempontjából különleges. Legalább hat Zeneakadémiát végzett muzsikusról tudok, akik ugyanebben a házban laktak. De tudomásom szerint ugyanezen a területen született Snétberger Ferenc gitárművész is. Másfelől nézve, az utóbbi években öt Junior Príma Díjat is kaptak a salgótarjáni származású zenészek. Van valami a levegőben otthon, mely kedvez a zenei tehetségnek! Úgy gondolom, hogy a vidéki városok között kimagasló szintű zeneiskolai oktatás is hozzájárul ehhez. Egy ilyen környezetben megalapozni a szakmai tudást mindenképpen előny.

CsM: Közreműködött az Arany János Emlékévben meghirdetett zeneszerzőverseny bemutatóin is. Milyen kapcsolódásokat tud még megemlíteni, amelyek zenészként a szépirodalomhoz közelítik, vannak-e meghatározó irodalmi élményei?

KP: Az irodalom sajnos gyermekkoromban nem állt túl közel hozzám. Szinte valamennyi kötelező olvasmányt csak évekkel később olvastam el, valószínűleg a kötelező jellege miatt. 16 évesen olvastam el Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét, ami teljesen megváltoztatta az olvasáshoz való viszonyomat. Azóta hol intenzíven, hol mérsékelten, de folyamatosan jelen van az életemben a szépirodalom. Ráadásul a zenetörténet, azon belül a zongorairodalom tele van irodalmi kapcsolódásokkal, melyet egy gyakorló muzsikus nem kerülhet ki, amennyiben mélyen és hitelesen szeretné megérteni a zeneművek valós tartalmát. Mivel sokat dolgozom énekesekkel, így a dalirodalomban felhasznált versekkel éppúgy foglalkozom, mint magával a zeneművekkel. És Schubert, Schumann, vagy akár Bartók – hogy csak pár szerzőt említsek – a legnagyobb költők műveit foglalták remekművekbe. Úgy gondolom, művészként alapvetően kötelező nyitottnak lenni más művészeti ágak felé, így a zene után számomra a képzőművészet és az irodalom áll a második helyen.