Aki nem halogatós típus, annak sem mehet minden a leggördülékenyebben, élő példa vagyok erre. Mivel nem szeretem a rohanást, inkább előbb fogok hozzá teendőimhez. Így van ez nemcsak karácsonykor, hanem mindig. Ám bizonyos dolgok tőlünk függetlenül működnek, vagy nem működnek. Idén is, mint minden évben, igyekeztem apró, de hasznos ajándékkal meglepni szeretteimet. A lakás karácsonyi hangulatát máskor az első adventi vasárnapon kezdem megteremteni, s bár most a szokásosnál kicsit később fogtam hozzá, mégis időben sikerült végeznem mindennel. Kamasz fiaimat már nem igazán hozza lázba e folyamat, én azonban élvezem. Próbálok a környezetemben és a lelkemben is ünnepet teremteni. A fenyő díszítése szigorúan december 24-én délután történik, sosem hamarabb. Eddig azt hittem, csak azért teszek így, mert ezt tanultam, ez a hagyomány. De rájöttem: a fenyődíszítés az ünnep külsőségeinek koronája. Az egész adventi időszakban, négy héten keresztül azért készül minden, hogy végül kigyúljon a fény a fenyőn, s az karácsonyfává változzon. Idén is – a jól bevált szokás szerint – 23-a estére már minden dolgomat elvégeztem, s arra gondoltam, mennyire kényelmes és élhető időszak ez az életemben. Maradt ugyan még írnivalóm, némi apróság…

S akkor: amint bekapcsoltam a számítógépet, kiderült, hogy nincs internet. Kicsit éltettem a szolgáltató szüleit, majd békességben elaludtam. Másnap továbbra sem volt elérhetőn a világot feltáró net. Tudomásul vettem, hívtam a szolgáltatót, akik jelezték, hogy egyetlen szerelőcsapatuk van, akik foglaltak, délutántól pedig kitör a karácsony és bizony várnom kell csütörtökig. Azt nem mondom, hogy felvetett az öröm, de nem eresztettem búnak a fejem. A mobilnet használható, bár inkább nem részletezném, Ukrajnában ez mit jelent, maradjunk annyiban, hogy ez az ország ilyen apróságban sem európai. A bizonytalan mobilnet segítségével mindenkit köszöntöttem az ünnep alkalmából a Facebookon, s egyben jeleztem: nincs internetem, nagy levelezéseket ne várjanak tőlem. Az üzenő falamon azzal hecceltek, hogy amint az egyik versemben írtam (Áramszünethiány), nekem kellett, most megkaptam. Még szórakoztam is ezen, mikor hirtelen tényleg beütött az áramszünet. Ez még mulatságosabbá tette a helyzetet, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy a telefonom hamarosan lemerül, így nem csak nem látok majd bele a karácsonyfás, eljegyzéses közösségi oldalba, de esélyem sem lesz rá, hogy megírjam és elküldjem a munkáimat. Tüntetés gyanánt a konyhába vonultam – gondoltam, kocsonyába fojtom bánatomat, míg a hűtő ki nem olvad. Kénytelenek voltunk még koradélután feldíszíteni a fát, a gyertyagyűjteményem legszebbjeit is feláldoztam, mert mint kiderült, az Ukrajnában gyártott gyertyák nagy részében nincs kanóc, vagyis csak pár centi, hogy a vásárló ne érezze magát teljesen hülyének…

Este istentiszteletre mentünk, kántáltunk, s végszóra az áram is megjött. Kigyúltak a fények, bekapcsolt a hűtő, a bojler szorgalmasan melegítette a vizet. Majdnem 10 év kihagyás után tévét is néztem: rájöttem, hogy továbbra sem érdekel – ugyanazokat a filmeket vetítették, amiket még gyermekkorom fekete-fehér készülékén láthattam. Éjjel, minden vágyamat felülmúlva az internet is visszatért. Így telt az idei szenteste, most is akadozik a szolgáltatás, de remélem néhány levél elküldésére elegendő lesz. Újabb bizonyítéka ez az évzárás annak, hogy nem elég a meghittség, humorra is szükség van.

Lőrincz P. Gabriella