Azt gondolnánk, hogy a téli ünnepekre készülődve bőséggel árasztanak el mindenkit a jobbnál jobb gondolatok – a kedves szerzők kellemes fahéj- és szegfűszegillat kavalkádjában ülnek és napestig alkotnak. Bizonyára létezik ilyen szerencsés alkotó is, sajnos én nem ezt a csapatot erősítem. Arról ugyan már rég letettem, hogy tökéletes rendet akarjak tartani magam körül és szentestére hullafáradtan essek össze, miközben a család vidáman bontogatja az ajándékokat. Az sem érdekel, ha nincs érkezésem mézeskalácsot sütni, mert nemes egyszerűséggel veszek a boltban. Semmi kedvem kikészülni karácsonyra, s nem akarom az egész évben megkeresett pénzemet, vagy akár annál is többet ajándékokra költeni (bár nem gyakran, de korábban megesett ez is). S habár belénk plántálódott, ezt tanultuk, ezt hoztuk magunkkal, valójában senkit nem érdekel, tökéletesen van-e portalanítva a könyvespolcunk, ám néhány karácsonynak el kell telnie ahhoz, hogy ezt belássuk.

Hamarosan meggyújtjuk a negyedik gyertyát is az adventi koszorún, azok is, akik nem vallásosak, de mert így tanulták, így tesznek. Manófák és fenyők díszítik az otthonokat, pezsgés, wellness, rokonlátogatás és ki tudja még mi minden… Az ünnepek alatt azoknak is küldünk üzenetet, akikkel egész évben mit sem törődtünk, de a Facebook és a Messenger bírja a terhelést. A hírfolyamot elárasztják a lehető leggiccsesebb karácsonyi képeslapok, a családi fotók, a lánykérések és az ünnepi asztalok fotói. Semmi magánélet, semmi meghittség, csak magamutogatás és gőg, bevonva szeretetet imitáló mázzal.

Nagyon érdekes figyelni ilyenkor az embereket a közösségi oldalakon: „Fontos, hogy az ünnep a szeretetről szóljon” – az ilyen és ehhez hasonló gondolatokat a legtöbben megosztják, ám a következő poszt alatt már dühöngnek. Mások a kézzel készített ajándékok értékére hívják fel a figyelmet, majd bőszen suhannak a bevásárlóközpontokba és vesznek méregdrága játékokat a féléves gyermeknek, aki nem is tudja még, hogy mi történik. Mintha valami kényszer nyomná a világot, senki nem akar alulmaradni. Az online felületeken szidják a fiatalokat, hogy folyton a telefonjaikon lógnak, nincsenek valós kapcsolataik, észre sem véve, hogy maguk is ebben a cipőben járnak. Szenteste vagy karácsony napján néhányan rituálészerűen elmennek templomba, amúgy eszükbe sem jut a gyülekezeti élet, de a karácsonyhoz ez is hozzátartozik.

Tele van az életünk tanult, kreált dolgokkal, próbálunk kitűnni, újrakezdeni, szebbet, jobbat, többet adni, csupán egyetlen dolgot felejtünk el: megállni. Nem örülünk a hóesésnek, mert sár lesz belőle, a napsütésnek sem, mert elolvad a hó, az esőnek sem, mert télen ne essen az eső. Nyűg a gyerek, mert nyúzza a számítógépet, de akkor is, ha hóembert akar építeni velünk, és nyűg a szülő, mert maradi és unalmas, mert a szálloda sem olyan, mint ahogyan ígérték és a kalács is megrepedezett sütés közben és a harmadik kávéfőzőt kapjuk ajándékba és haza kell érni és legyen vége…

S végül csak visszavágyunk a hétköznapi mókuskerékbe, mert nem tudjuk, hogyan kell élvezni az ünnepet.

Lőrincz P. Gabriella