Van Moldova Györgynek egy elképesztően szellemes humoreszkje, amelyiknek egyik szereplője folyamatosan hibásan használ szólásokat, közmondásokat és állandósult (de számára mégsem eléggé állandósult) szószerkezeteket. Amikor olvastam, igen jókat derültem rajta, többször hangosan felkacagtam, majd megcsóváltam a fejem, hogy oké, vicces, de ilyen ember márpedig nincs! Aztán idősebb lettem és bölcsebb, dolgoztam egy csomó helyen, és rájöttem biz’ én, hogy nemhogy van ilyen ember – hanem jó sok van. (Lám, a téma – igénytelen és helytelen nyelvhasználat – visszahat a szerzőre, és már én is olyan pongyolán fogalmazok, hogy „csomó helyen”. Az olvasók bocsánatáért folyamodok ehejt és e-helyt.)

A „csomó hely” közül jó pár iskola, nyelviskola volt – és elég szomorú, hogy ott gyűjtöttem a legtöbb anyagot ehhez a cikkhez. Mert mi nemcsak elméletet pufogtatunk, kérem, mint a mókus fenn a fán, hanem gyakorlati példákkal is szemléltetjük a mondandónkat, mint a… viperafészek. (Mielőtt bárki beperelne, elmondom, hogy a következő beszélőt több alakból gyúrtam össze; néhol úgy hatnak majd a szövegek, mintha én eszeltem volna ki őket, pedig becsszóra nem – ha tudnék ilyeneket kieszelni szórakoztatási célzattal, én volnék Moldova György. Igen, mindegyik szó szerint így hangzott el. Zárójelben a magyarázatok. (És a reakciók.)

Ezt kell a szülőkbe belesarkallni, mondta az igazgató egy értekezleten, fejében boldogan keveredvén a belesulykolás, illetve az erre kell sarkallni a szülőket. Általános derültség – az arcokon. A teremben továbbra is: antarktiszi csend. Jómagammal egyetemben, folytatta aztán e személy, állítom, hogy a gyerekek étkezésben vesznek részt, a hetedikeseknek pedig oroszlántudatuk van. (Mocorgás a székeken.) Én Antóniától pontosan kapom, hogy ő kire büszke! – csapott ekkor az asztalra a szőrös igazgatói kéz. Berci pedig fölállítja a… fenyőfánkat! Én megértem, fordult ekkor a tanári kar felé, hogy a hosszú hétvége után nem nagyon vágyódtatok az iskolára és ránk. Az elmúlt hónap oroszlánmunkáját pedig köszönöm! (Keveredett ismét az oroszlánrész és a munka – kissé szerencsétlenül.) Már most előre jegyezném… (általános derültség – még mindig csak az arcokon), hogy az a tényállás, miszerint Mariannának gyermeke van, lehetőséget ad… neki, hogy félállásként dolgozzon nálunk! Remélem, hogy örömérzet fog belőletek kicsattanni! (Torokköszörülésbe fojtott vihogás a sorok között.) Csak jelzőértékűen elmondanám, folytatódott a felvilágosítás, hogy bármilyen megoldást meg lehet oldani. Mert lesz itt egy hangverseny, és azt javaslom, hogy néhány kultúrát ide hozzunk be. (Tudom, hogy nem hiszik, de tényleg mindegyik szó szerinti.) Ez lecsontosítva annyit jelent (ez a lecsupaszítva szó: lecsupaszítva), hogy nagy a választék, a sok színes palettát most nem tudom felsorolni. (Sokszínű paletta lett volna ez gondolat korában? Meglehet.)

Van már befolyásunk – mármint pénzösszegben. Bocsánat, hogy tudományosan kezdek el magyarázkodni (vállak „rázkódni” a röhögéstől). Az épületünk teljesen az ebek hadján van. (Harminchad, haddelhadd… ki tudja?) És ez plusz terhet igényel minden kolléga részére! (Újabb asztalra csapás, ki-kirobbanó hahoták.) A gyerekeknek oroszlántudatuk van! (Pedig már volt.) Arról nem beszélve – emelte fel a hangját –, hogy a szülők körében is nagy a szabatosság! (Bár szegény szülők inkább szabadosak lennének, ha szabadna.) Nekem ettől heroldom van! Csak így, híbelébalázs módjára! Na, de rövidre is zárom – csak meg akartalak ismertetni ezzel a gondolatisággal. De nézzük meg most Kevint. Kedves kollégák, ez a kisgyerek már rég górcsőben van! Van vele kapcsolatban valami kérdés vagy hozzátétel?

(Itt már mindenki hangosan röhög, a beszélő észre sem veszi, csak áradnak belőle továbbra is a szellemesebbnél szellemesebb mondások.) Pedig a probléma: görgölődik. (Szó szerintiek, hiába csóválja a fejét, kedves olvasó.) Persze mindenképpen köszönet érint mindenkit. De azért, hogy ne árváskodjanak a fiataljaink… törődnünk kell velük! Mert ha nem… hát órán úgy másolnak a gyerekek, hogy tengelyszemferdülésük lesz! És még egyszer az étkezésre visszatérve: ilyen irányú étkezésben kell gondolkodni. Azok a kollégák pedig, akik nincsenek ebben tisztában, kicsit szárnyaljanak ide-oda (a csapongjanak helyett), mert különben üres fülekre talál az észrevételünk.

Na de most számot vetünk az elmúlt év eredményeinknek (sic!), és meg kell említenem a Trianon-versenyt, vagyis a triatlont, ahol nagyon szépen szerepeltünk, pedig így az év vége felé nagyon terheltek voltak a gyermekek. Bizony, kár, hogy esett az eső… Évek óta nem fordult elő, hogy leesett az ég, és most… előfordult. (Bátor galloknak érezzük magunkat mind, akik csak egy dologtól félnek: hogy a fejükre esik az ég.)

Emberek: ha már mások előtt beszélünk, igyekezzünk helyesen tenni. Csak ennyit kér önöktől az, aki több makulás elme örök ragyogását látta már.

Nagy Koppány Zsolt