Szabó Balázs orgonaművésszel Csanda Mária beszélgetett

Csanda Mária: Szabó Balázs orgonaművész, nemzetközi orgonaversenyek győztese, Junior Prima és Múzsa díjas, a Zeneakadémián tanít orgonát és organológiát, azaz hangszerismeretet. Mennyire jár együtt, hogy valaki a művészi játék mellett hangszerszakértő is legyen?

Szabó Balázs: Ha pontosan érti egy játékos hangszere működésének részleteit, csak akkor tudja belőle kihozni a maximumot. Próbálom ezt a látásmódot továbbadni növendékeimnek is, mivel az orgonák sokfélesége miatt ez a mi szakmánkban egy elengedhetetlen dolog. Amikor gyerekként először találkoztam tudatosan orgonával, azonnal elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon milyen bonyolult szerkezet tesz lehetővé ennyire sokféle és lenyűgöző hangzást. Ezután egy egész nyáron át orgonabelsőket rajzolgattam és próbáltam kitalálni, megfejteni a „nagy titkot”. Később is megmaradt ez az érdeklődés, a művészi orgonajáték mellett orgonaépítőnek is tanultam Németországban. Elvégeztem egy nemzetközi orgonaszakértői képzést, és több külföldi orgonaépítő cégnél is dolgoztam. Mindig foglalkoztatott, hogy milyen objektív oka lehet annak, hogy tetszik egy hangszer és szívesen játszom rajta, vagy egyáltalán nem inspirál. A hangszerész tapasztalatomon keresztül nagyon sokat fejlődött a művészi oldalam is, szerintem ez a kettő ideálisan egészíti ki egymást, sőt összetartozik.

CsM: Októberben adták át a Zeneakadémia felújított évszázados orgonáját, és Balázs már akkor elmélyült kutatásokat folytatott, amikor még nem lehetett tudni, sikerül-e támogatást nyerni a rekonstrukcióhoz. Miért tekintette a régi orgonát „szívügyének”?

SzB: Az egyik első orgonás szakkönyv, amit egy kedves barátomtól kaptam ajándékba, Antalffy orgonaiskolája volt. A kötet elején az orgonát a Zeneakadémia egykori Voit-orgonáján keresztül mutatja be a szerző, amit fényképek is illusztrálnak. Ezek rögtön megragadták a fantáziámat, olyannyira, hogy évekig vártam, hogy ha eljutok egyszer a Nagyterembe, akkor végre láthatom és hallhatom ezt a csodálatos hangszert. Hatalmas csalódás volt, amikor sok évvel később, már orgonista növendékként szembesültem vele, hogy semmi sincs meg belőle. Mindent elkövettem azért, hogy Voit megmaradt hangszereit megismerhessem, és magam számára is tisztázhassam, milyen volt valójában az eredeti orgonánk. A legfontosabb állomások az orgonaépítői tanulmányaim mellett még a következők voltak: 2006-ban Karlsruhéban egy megmaradt Voit-orgonán készült CD-felvételen játszottam, illetve 2008-ban Heidelbergben a Stadthalle híres Voit-orgonáján rendezett orgonaversenyt nyertem meg. Ezek az élmények megerősítették azt, amit intuitívan már gyerekként is megéreztem: A Zeneakadémia Voit-orgonája egy egyedülálló, különlegesen szép hangszer volt. Ettől kezdve személyes feladatomnak éreztem mindent megtenni azért, hogy ez a hangszer ismét a Nagyterem éke lehessen.

CsM: A bemutatón elhangzottak olyan kifejezések, mint „időkapszula”, „eredeti hangzás”. Miért fontos őrizni a múltat, akár egy hangszer esetében?

SzB: A Voit-orgona esete egy 1907-ben épült hangszer újrateremtése. A célkitűzés eleve az volt, hogy úgy hozzuk vissza a múltat, hogy az messzemenőkig hitelesen tudja megidézni a száz évvel ezelőtti hangszert. Az orgonák nagyon erősen magukon hordozzák a tér, a kor és az adott táj, kultúrtörténeti közeg jellegzetességeit. Az orgonára írott művek stilisztikailag nagyban az épp rendelkezésre álló hangszerek lehetőségeihez készültek, így előfordul, hogy bizonyos műveket csak egyféle orgonatípuson lehet eljátszani. Emiatt nagyon fontos azonban az is, hogy például egy barokk hangszer ne az építése óta eltelt több száz év átalakításai által deformáltan, hanem eredeti formájában álljon rendelkezésre, hiszen csak úgy érvényesül mindaz, amit megkövetelnek a rá szabott kompozíciók. Ugyanígy a Zeneakadémia orgonája is, bár már egy lényegesen modernebb hangszerről beszélünk, mégis olyan sajátosságokkal rendelkezik mind technikailag, mind pedig hangzás terén, amik nem jellemzőek a mai orgonaépítészetre, és amiknek a visszanyerése a hangszer egyedi karakterét meghatározza és nagyban megkülönbözteti hasonló méretű orgonáinktól.

CsM: Foglalkoznak-e ma történeti igénnyel a régi hangszerekkel, mint Patay Pál régész, aki a régi harangokat gyűjtötte össze és tárta fel Magyarországon lelőhelyeikkel, készítőikkel?

SzB: Természetesen sokan foglalkoznak a régi hangszerekkel igényesen és magas színvonalon. Azt lehet mondani, hogy a kutatás előbbre jár, mint a kézművesség, de ami talán még fontosabb, hogy a legnagyobb felzárkózásra az előadóművészek körében van szükség. A kutatások, összeírások persze nagyon fontosak, de önmagukban semmit sem érnek, ha aztán a napi gyakorlat nem az ezekből leszűrt tanulságok alapján alakul. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne épüljenek új orgonák, hanem ahol valóban világszínvonalú hangszer állt, váljon annak a visszanyerése céllá. Az én álmom az volna, ha minden helyen, legyen az templom vagy koncertterem, a teljesen egyedi, az adott térre megálmodott hangszer állhatna. Ha egy egykor kiváló hangszer mára romossá vált torzója áll csak, akkor merjük igenis ne csak egy tudományos értekezés erejéig feltárni, hanem a gyakorlatban is visszahozni a valódi értékeket.

CsM: A Zeneakadémia megvalósult orgonarekonstrukciója után milyen nagyobb terv foglalkoztatja?

SzB: Nagyon sok tervem van, talán túl sok is. A legfontosabb az, hogy a hosszú évek óta csak a képzeletemben létező Voit-orgonát végre megismerhessem, sok időt tudjak vele eltölteni és sokaknak mutathassam meg. Ezen a hangszeren játszani – talán misztikusan hangzik, de – éteri állapotot jelent számomra. Mintha a XX. század viharaiban identitásunkat vesztettük volna, amit most végre újra fel tudunk fedezni. Minden rajta eltöltött óra világosabbá teszi, hogy mi orgonisták milyen hangzáskultúrából, vagyis honnan jövünk, és csak innen látom értelmét arról komolyan beszélni, hogy hová tartunk. Persze vannak további fontos orgonaprojektek is, ezek közül kiemelkedik a debreceni Kistemplom orgonarestaurálása illetve a Hajdúböszörmény Bocskai téri Angster-orgona megmentése. Ezek mind további fontos állomásai lesznek az értékes magyarországi orgonák megőrzésének.