Lehet, hogy őskövület vagyok, de engem borzasztóan zavar a tévéműsorokban elhangzó rengeteg magyartalanság és nyelvi pongyolaság. E szempontból talán a sportcsatornák közvetítései a legbántóbbak. Utálom, amikor a kommentátorok képtelenek egyeztetni a személyjeleket, és többes számú birtokoshoz egyes számban lévő birtokot társítanak, például: „A házigazdáknak új edzője van.” Ugyebár a házigazdáknak helyesen nem edzője van, hanem edzőjük. Az is utálatos, amikor a bíróról azt mondják: amelyik (helyesen: aki), a sportklubról viszont azt: aki (helyesen: amely). Libabőrössé tesz, hogy folyton idegen divatszavakat szajkóznak: a speciális miért nem lehet különleges, kivételes, egyéni, egyedi, sajátos; az információ helyett miért nem használják azt, hogy hír, értesülés, tájékoztatás, felvilágosítás, tény vagy adat? Hanem a legrosszabb, amikor a mikrofonba beszélők a vélt műveltségükkel próbálnak előhozakodni. Például az Eurosport csatorna háromnevű műsorvezetője egy alkalommal szellemeskedett: „He-he, ahogy a költő is írja: föl-földobott kő, ki tudja, hol áll meg…” Vagyis Ady Endre versindító szavaihoz ostobán a Toldi harmadik énekének részletét társította: „Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?”.

Sajnálatos módon a közszolgálati sportcsatorna sem különb. Hírolvasói és szakértői lépten-nyomon efféle mondatokat vágnak a fejemhez: „A Slovan vandál szurkolói a második félidőben nem bírtak a bőrükben.” Tehát arról van szó, hogy nem bírtak magukkal? Vagyis nem fértek a bőrükbe? Egy másik focimeccs tudósításában: „Anélkül nem lehet elvégezni a kezdőrúgást, hogy az összes játékosoknak a felszerelése nincs rendben.” Aha… Az összes játékosoknak… És „anélkül nem lehet, hogy nincs rendben”? Egyetlen állításon belül hányszor tetszik tagadni?

Típushibával terhelt mondat, hogy „Férfi csapatunk mérkőzését ma este 20 órától tekinthetik meg.” Az este 20 óra megfogalmazásnak csak akkor lenne bármi értelme, ha létezne reggel 20 óra is. Teljesen elegendő annyit mondani: ma 20 órától – ha pedig a műsorvezető valamilyen okból ragaszkodik az este szó használatához, akkor fogalmazzon úgy: ma este 8 órától.

Szerencsére akadnak üdítő kivételek, szintén az Eurosporton. Szabó Gábor teniszközvetítései vigaszt nyújtanak az éjszakában: gazdag szókincsű, szépen fogalmazott, okos mondatait öröm hallgatni. (Alpesi síversenyeket és atlétikai viadalokat is szokott kommentálni, ugyancsak szakmailag elmélyülten és élvezetesen.) Az is dicséretes, hogy nem fecseg öncélúan, tud olykor csendben maradni – ezáltal a képernyő előtt a stadion légkörét is megtapasztalhatjuk.

Maradandó élményem, amikor egy másik fiatal szakkommentátor, Varga Ákos a londoni olimpia úszóversenyeiről jelentkezett. Egymás után két döntőt olyan pazar stílusban közvetített, pergő nyelvvel, mégis érthetően-fegyelmezetten, egyetlen apró nyelvbotlással, az olykor bonyolult neveket szépen ejtve, felkészülten, szellemesen, hogy szabályosan meghatódtam. Legfőképpen az nyűgözött le, hogy mindvégig helyes magyarsággal szólt hozzám, a honi média által elcsigázott nézőhöz, és ritkán hallható, ám tökéletesen találó jelzőkkel. Alanyait-állítmányait egyeztette, a szórend muzsikált – sebesen rögtönzött beszéde szinte egy az egyben megjelenhetne nyomtatásban is. Aki bíbelődött már hangszalagra rögzített nyilatkozatok írott formába átültetésével, az pontosan tudja, milyen becsülendő ez.

Azt hiszem, mélységesen igazságtalan, hogy Szabó Gábor és Varga Ákos nem számítanak országosan ismert sportriportereknek, afféle sztár tévéseknek – ellentétben egy-két felkészületlenül nyökögő, mindent összekeverő, idegesítő stílusban, magyartalanul okoskodó kommentátorral.

Zsille Gábor