Nevezzük nyugatmajmolásnak, kordivatnak vagy trendnek, tény, hogy az angolszász világ (de néha más kultúrák) termékei, szolgáltatásai, mesealakjai és persze ünnepei a rendszerváltás után átszöktek – vagy inkább bevonultak – a néhai vasfüggöny keleti oldalára, és viszonylag gyorsan beépültek az itteni népek populáris kultúrájába. Zömükkel nincs is bajom, bár sajnálom, hogy a tejfogért vasfogat hozó kisegeret mára kiszorította a fogtündér, s hogy Vasgyúró, Fanyűvő és Hegyhengergető nevét már kevesebben ismerik, mint Pókemberét, Batmanét vagy Tony Starkét.

De mi a helyzet Halloween ünnepével és a töklámpással?

A múlt század hetvenes éveiben a Székelyföldön körülbelül annyit tudhattak Halloween ünnepéről, mint a jaknyeregtakaró hímzéséről, vagy még annyit sem. Töklámpást viszont igenis faragtunk. Igaz, hogy nem sárga sütőtökből, hanem a törökbúza között nevelkedett laskatökből, amit azon a vidéken előszeretettel fogyasztottak – a disznók. És nem is október 31-én faragtuk a lámpást, hanem akkor, amikor beérett a tök. A technikát nagyapámtól tanultam, aki fél szóval sem említette sem az amerikánusokat, sem a keltákat e világítóeszköz kapcsán. Hiszen a mi vidékeinken már akkor használták a töklámpást, amikor az amerikai kontinens még a kor legmerészebb geográfusainak sem derengett fel holmi álomképként, és Britannia létezéséről is csak a kiváltságosak tudtak.

Talán nem véletlen, hogy épp most digitalizálok egy könyvet, egy novellaantológiát. Az Irodalmi Jelen adta ki ezelőtt hat évvel, pályázatra érkeztek a művek, egészen érdekes kötet állt össze a szövegekből – most, hogy megújul a lap on-line arculata, lesz újabb pályázat, és e-könyvben letölthetők lesznek a korábbi antológiák. Az egyik dolgozatban ezt olvasom:

„– Hogy főzzek húslevest a nagyapádnak. Jaj, isten nyugosztalja, szép húgyszőke haja volt, és mindig olyan tisztán tartotta az öltözékét, olyan volt mindig, mint a Salamon töke.

– Anyuka, ne mondjon ilyeneket a gyerekek előtt. Zoli, szólj anyádra, hogy ne mondjon ilyet.

– Anyu, milyen az a Salamon töke? Én is olyan vagyok?

– Tessék. Látod, ezért nem hagyhatom itthon Zolikát az anyáddal. Pont most, mikor olyan nagy szükség lenne rá, vihetem be az óvodába betegen.

– De anyu, mi az a Salamon töke?

– Menjél a szobádba!”

Dósa Detti: Anyuka

Pedig a mondásnak semmi köze nincs a bibliai Salamon királyhoz, nemhogy az ő heréihez. Hanem minden bizonnyal a mi Salamon királyunkhoz kötődik. Árpád-házi Salamon unokatestvéreivel, Gézával és Lászlóval hadakozott a trónért – és vesztett. 1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, uralkodói udvartartásért cserébe. Ám továbbra is terveket szőtt a trón visszaszerzésére, így László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek sötétedés után töklámpásokkal kellett kivilágítaniuk a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák Salamont. A sárga lámpások a biztonsági funkció mellett rövidesen más szerepet is betöltöttek, bár véletlenül: az exkirály börtöne a Dunán közlekedő hajósok számára mintegy világítótoronyként szolgált. Innen eredeztetik a szólást, miszerint valami „fénylik, mint Salamon töke”.

A „nyugati” töklámpás története sem kevésbé izgalmas. A kelták – ahogyan az ókorban, kora középkorban a legtöbb nép – négy nagy ünnepet tartottak minden évben, melyek a napfordulókhoz és a napéjegyenlőségekhez kapcsolódtak. Ezek: Oimelc, Beltain, Lugnasad, illetve Samain. A kelta újévet Samainkor (október 31.) ülték meg. Ekkor terelték karámokba a jószágot a téli időszakra (vö. Szent Mihály-napi, Szent Dömötör-napi beterelések), leölték a felesleges állományt, amely nem vészelte volna át a telet. A katonák Beltaintól Samainig háborúztak, Samaintól Beltainig a törzseknél szállásolták el őket. És még lehetne sorolni – Caitlín Matthews Kelta hagyományok című könyve sok érdekességet ír le. Fontosabb azonban, hogy a kelták megkeresztelkedése után Samain ünnepe, ha nem is olvadt össze mindenszentekkel és a halottak napjával, egy háromnapos ünnep része lett a kelta népeknél, majd az angoloknál is. Tudnivaló, hogy Samain éjszakáján a tündérek és a szellemek össze-vissza közlekednek e világ és a másik világ között. Hogy megvilágítsák az utat, és hogy megvédjék e lényektől magukat és otthonaikat, az emberek különböző, arcot ábrázoló lámpásokat készítettek (hasonló ez az általunk temetőkben gyújtott gyertyák fényéhez…). Kies Albion éghajlati viszonyai miatt nem tökből faragták a lámpásokat, hanem takarmányrépából. Neve jack-o’-lantern.

Egy ír legenda szerint nevét egy Stingy Jack nevű részeges fickóról kapta. Jack egy hazug csaló volt. Egy szép napon a Sátán megkereste Jacket, s mivel látta, hogy megérett a pokolba szállásra, felszólította, hogy menjen vele. Jack bele is egyezett, csak annyit kért, hogy megihasson előtte néhány sört. Az ördögnek nem volt ez ellen kifogása, beültek hát egy kocsmába, ahol Jack felhajtott számos italt. Amikor fizetni kellett, meggyőzte az ördögöt, hogy változzon ezüstpénzzé. Jack az érmét zsebre vágta – ott viszont egy keresztet tartott. Az ördög elvesztette az erejét, nem tudott visszaváltozni, ezért megegyeztek abban, hogy Jack visszaadja az ördög erejét, cserébe további tízévnyi életért.

Tíz év múlva ismét elment az ördög Jackért. A részegesnek ekkor sem volt kifogása az indulás ellen, csak arra kérte az ördögöt, hogy hozzon le neki egy almát a fáról. A patás felmászott a fára, Jack pedig a fa törzsét körbe rakta keresztekkel. Jack ekkor azt kérte az ördögtől, hogy a szabadon engedésért cserébe, a lelkét soha ne vigye a pokolba.

Aztán végül csak meghalt Jack. Lelkét azonban nem engedték be a mennyország kapuján, mondván: túl sok gazemberséget követett el ahhoz, hogy a mennyek lakója legyen. Ekkor alászállt a pokolra – ám a Sátán betartotta ígéretét, és nem vette be oda a lelkét. Mindössze egy darab parazsat adott neki – Jack ezt egy marharépa belsejébe tette, s ezzel világítva jár-kel a világok között.

Az Amerikába kivándorolt britek, kelták magukkal vitték a legendát s a hagyományt, azonban mécseseiket a jóval mutatósabb tökből faragott lámpásokba rejtik, fokozva így a látványt – a tökfaragás művészi szintre emelkedéséről a számos töklámpásfesztiválon készült ezernyi fotó tanúskodik.

A Halloweenben és a töklámpásban tehát nincs semmi ördögtől való (illetve de, az említett parázs), belefér az életembe. Bár igaz, hogy a jelmezes bulik sokba kerülhetnek. Ha valaha elmegyek egy ilyenre, bemutatom gyermekkorom abszolút újítását: az uborkalámpást.

Király Farkas