Néha határozott szándékkal olvasunk, máskor csak úgy rábukkanunk valami olvasnivalóra. Akaratunktól függetlenül a szavak dolgozni kezdenek. Teremtenek. Esetenként a gyász feldolgozására, szerelmi bánat enyhítésére, lelkünk ápolására tudatosan emelünk le egy könyvet a polcról, néha csupán szórakozni szeretnénk, vagy elütni az időt, mondjuk egy hosszú várakozás során. De az sem ritka, hogy a munkánkhoz tartozik az olvasás. Természetesen ezek az olvasmányok is hatással vannak ránk, bizony még a semmitmondó legszárazabb könyvek is – így lehetséges élvezni az olyan munkát, amelyet egyesek végtelenül unalmasnak tartanak.

Gyakran hallom az olvasóktól: úgy hatott rájuk egy mű, mintha a szívükből szólna, vagy azt, hogy ők is ezeket gondolják, csak nem tudták addig megfelelően szavakba önteni. Ha jobban belegondolunk, nagy verseinket, mint a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal, ahogy megszólalnak, tudjuk folytatni, nem csupán azért, mert az iskolában megtanultuk, hanem mert szavaik, gondolatiságuk célba ért: teremt, még akkor is, ha észre sem vesszük.

Bizonyos esetekben konkrét változásokat érnek el akár a kimondott, akár a leírt szavak. Az ötvenhatos forradalom idején reakciós verseket terjesztettek, szórólapoztak, hogy buzdítsák egymást. A versek szinte minden nehéz helyzetben felbukkannak az emberek körül, gondolok itt a GULÁG- és rabversekre, amelyek némelyike úgy maradt fent, hogy imaként mormolták őket a foglyok, s tanították meg azokat egymásnak. Túlélők elbeszélése szerint ezek a bizonyos fejben írt imaverseksegítették őket megmaradni.

De valós változást idéz elő a szó akkor is, ha ítéletet mond egy bíró, vagy törvényt ír alá a köztársasági elnök. Máshogyan hatnak persze ezek a szavak, ám például az említett esetben hatással vannak az elítéltre, annak hozzátartozóira, és azokra is, akiknek a történetet elmesélik, vagy akikhez az levél, vagy akár újsághír formájában jut el.

Néha egy lelki sérülést könnyebben dolgozunk fel, ha leírjuk, sőt, költők, írók saját szenvedéseiket felhasználva írnak, ha nem is tudatosan, de az írással gyógyítják magukat. A pszichológusok is gyakran ajánlják az írást, akár egy nehéz helyzet valamilyen formában való papírra vetését, akár a vágyott dolgok leírását, ezzel elősegítve a leírt vágyak valós megteremtését.

Amennyire hasznosak lehetnek a szavak, épp annyira ártalmasak is tudnak lenni. Írva és kimondva is mérgező a szó, ha ártó szándék áll mögötte. Olvashatunk olyan versekről, amik miatt akár az öngyilkosságig is eljutottak emberek, és hallhatunk történeteket, hogy pletykák, hamis tanúzások miatt mentek/mennek tönkre életek. A szavaknak súlya van, tétje mindannak, amit mondunk, vagy írunk. Épp abban a korban élünk, amikor szabadon szúrhatunk le szavainkkal ismerőst, idegent. De tisztában kell lennünk azzal, hogy aki parazsat szorongat markában, annak nem gyógyul a tenyere.

Lőrincz P. Gabriella