Nemes és nemzetes, továbbá vitézlő családunk egyik távoli tagja szerint a Zsillék mind ugyanolyanok: ritkán csinálnak bármit is, de ha egyszer valamibe belekezdenek, akkor ott nincs megállás. Ez rám is érvényes. Most például azért, mert éjjel fél egykor ötletem támad, és rögvest az íróasztalhoz ülök, belecsendülni a hosszabbodó szeptemberi éjszakába.

Azt találtam ki, hogy lengyel–magyar nagyszótáram segítségével csokorba gyűjtöm a polák földön használt szólásokat és közmondásokat. Ez tanulságos móka, hiszen a népi bölcsességek rengeteget elárulnak egy nemzet lelkületéről, gondolkodásmódjáról. Az egész még érdekesebb, ha e gyűjtőmunka eredményét egybevetjük a magyar szólásmondásokkal. Miben jár egy srófra az agyunk, és miben különbözünk egymástól, ezeréves közös határ ide vagy oda?

Kezdjük az azonosságokkal, persze csak mazsolázgatva! A lengyeleknél is szó szerint él a biblikus aranyszabály: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” Azt is ugyanúgy fejezik ki, hogy „Úgy fél tőle, mint ördög a szentelt víztől”, illetve „Az ördög sose alszik.” Ez utóbbi mondásnak egyébként továbbfejlesztett változata is van, a két évtizede elhunyt Szervita téri plébánost idézve: Egy tisztességes katolikus plébánián vasárnap ebéd után csak az ördög nem alszik… A ravaszság megtestesítője a lengyelek szerint is a róka, és a tapasztalt férfi náluk is vén róka. A boldog ember Lengyelországban is a hetedik mennyországban érzi magát, a koldus pedig arrafelé is pontosan olyan szegény, mint a templom egere. Ám e nincstelenség kifejezésére egy másik szólást is megalkottak, mely fölöttébb talányos: „Kopasz, mint a török szent.” Tudományosan helyes megfejtését magunktól ki nem találnánk: a török szentek azok a félmeztelen dervisek, akik szertartásaikkal ámulatba ejtették a Jeruzsálembe tartó lengyel zarándokokat. E mondás tehát úgy is hangozhatna: „Meztelen, mint a török dervis.”

Igen, e ponton át is térhetünk a különbözőségekre. Azt, hogy valaki vén, mint az országút, a lengyelek úgy mondják: „Öreg, mint a világ.” Aki nagymenő, azaz valódi nagykutya, azt ők úgy hívják: kövér hal. A „Hallgat, mint a sír” lengyel változata: „Hallgat, mint a kő”, vagy „Hallgat, mint egy kő a kútban.” Még néhány csemege: a péppé vagy fasírttá verés lengyelül „Savanyú almává ver.” A világlátott ember „Nem egy kemencéből evett kenyeret.” Ha valaki ráncos képű: „Fiatal, mint Márton napja után az áfonya.” Ki sokat markol, keveset fog: „Ki két nyulat hajszol, egyet sem kap el.”

Vallásos tartalmú szólásokat is szép számmal találni, a lengyelek ismeretében ez aligha meglepő. „Holtbiztos” kifejezésünk ottani megfelelője: „Olyan biztos, mint a Miatyánk végén az ámen.” Akibe belebújt a kisördög, annak „Az ördög van a bőre alatt.” E témakörben a kedvencem: „Úgy él, mint Marci Hevesen” – „Úgy él, mint az Úristennél a kemence mellett.” A következő közmondásnak pedig csak a lengyel formáját idézem, magyar testvére könnyen kitalálható: „Az ember lő, a golyókat az Úristen röpíti.”

Végül íme néhány olyan lengyel közmondás, melyeknek a mi nyelvünkben nincs megfelelőjük: „Nem a szentek ragasztják a csuprokat.” „Botot érdemel, aki nem ügyel a sajátjára.” „Aki kérdez, nem téved.” „Ártani bármely bolond tud.”

Hajnali öt óra van, odakint már dereng. Lerakom a szótárt, bedőlök az ágyba, de nem jön a jótékony álom – agyamban dörömböl a sok különös hasonlat, kép. Azt hiszem, ezt nevezik foglalkozási ártalomnak.

Zsille Gábor