Mégiscsak magával kellett volna vinnie – morfondírozott. Még dünnyögött ezt-azt, majd a körforgalomban megfordult, és visszahajtott a lomkupachoz. Lehúzott a murvával felszórt részre. Szürkülödött már, senki nem mozgott közel s távol, ezért még szégyellnie sem kellett magát a guberálás miatt. Amúgy pedig, ha valaki kotnyeleskedne, annyit mondana: „kidobtam, de meggondoltam magam, és visszajöttem érte”. Hiszen egy rádió, akárhogy is nézzük, hosszú évek alatt erősen az ember szívéhez képes nőni, ezt mindenki megérti. Ezt a szép darabot is valószínűleg azért dobták ki, mert a gazdájuk már az angyalrádiót hallgatja odafent. Vagy a Lucifer FM-et, ki tudja – gonoszkodott magában.

Felemelte a rádiót. A fadoboz hibátlan állapotban volt. A tologatós potenciométerek műanyag bigyói is megvoltak, egyedül a keresőgomb veszett el az állomáskereső peckéről. Még az antennaként fungáló kétarasznyi drótdarab is ott lógott a hátából, az eredeti dugasszal. Súlyából érezte, hogy nem csöves rádió – azokban több az anyag, jóval súlyosabbak. Bizonyára egy tranzisztoros szerkezet, átmenet a régi varázsszemesek és a modern, műanyag csodagépek között. A márkanév ismeretlen volt előtte. A hátlapján volt valami írás, de a gyenge fényben nem bírta elolvasni. Úgy döntött, érdemes megmenteni a már-már antik darabot – vagy legalábbis megpróbálni.

Néhány napig a csomagtartóban tartotta a szerkentyűt, a hánykolódástól megóvandó egy pokrócba tekerve. Aztán egyik délelőtt, amikor egyedül maradt otthon, felvitte a rádiót a lakásba. Először szépen megtisztogatta. Nem merte csak úgy, ellenőrzés nélkül beindítani, mert mi történik, ha zárlatos, és kiveri a biztosítékot, vagy, ne adj’ isten, lángra kap? Lassan, módszeresen nekilátott a szétszedésének. Levette a hátlapot, majd óvatosan kicsavarta a nyomtatott áramkört tartó csavarokat, és kiemelte azt. Nem volt bonyolult, amikor gyártották, még nem volt divat összezsúfolni az elektronikai cikkekben az alkatrészeket, mint manapság – akkor még úgy gondolták, hogy egy rádió vagyontárgy, amit, ha elromlik, megjavítanak, nem pedig kidobnak, mint manapság. A nyák meglehetősen poros volt, hát ecsettel letakarította. Azonmód rátalált a problémára, amely miatt hiába is próbálta volna beüzemelni a rádiót. Két kondenzátort is törmelékké rágott az idő vasfoga vagy valami hasonló…

Nem sok bizakodással ült ki számítógépével a teraszra: ugyan mennyi az esélye, hogy megtalálja egy harmincéves rádió kapcsolási rajzát az interneten – szinte semmi. Márpedig rajz nélkül nem tudja helyettesíteni az alkatrészt, a kondenzátorokra nyomtatott színes kód elporladt a kerámiával együtt… De hamarosan döbbenten tapasztalta, hogy egycigarettányi idő alatt előkerült a rajz – precízen, tussal megrajzolt, komplett kapcsolási ábra.

Előkotort valahonnan egy rossz számítógéptápot – ezeken tanulnak forrasztani a gyerekei. Talált a roncsban két, nagyjából megfelelő kondenzátort, hát kiszedte azokat, és a rádióba forrasztotta. Áram alá veled! – mondta magában, bedugta az öreg dugót a konnektorba, és megnyomta a bekapcs gombot. Megborzongott, mintha szellő libbent volna át a szobán – és, csodák csodájára, a rádióbútor hangszórójában felcsendült a muzsika. Szerette volna hosszasan hallgatni, de ekkor berontott a házba a család többi része, és záporozni kezdtek a kérdések: Mi ez? Tényleg? Működik?, majd másfélék: Honnan van? Kell ez nekünk? Hova tesszük?, úgyhogy inkább elpakolta a rádiót, el a szerszámokat és a táproncsot, és egyébbel kezdett foglalkozni. Öt perc múlva már mindannyian mással törődtek, senkit sem érdekelt a rádió. Miután a gyerekeket lefektették, elalvás előtt nejével megbeszélték: a rádiót anyósának adják.

Pár nap múlva a gyerekek el is vitték a dobozt a nagyinak. A rá következő napon, úgy ebédidőben hazaugrott néhány szerszámért. Megcsörrent a telefon – nem nagy örömmel, de felvette. Nagyi köszönt a vonal másik végéről.

– Nem is tudod elképzelni, milyen nagy örömet szereztetek nekem ezzel a rádióval. Olyan jó, régi műsorokat lehet hallgatni belőle!

Óigazánsemmiség, mondta, s közben rohant volna, mert olyan helyen parkolt, ahol egy-kettőre bilincs kerül a kerékre.

– Figyeljcsak, hallgasd meg ezt! – mondta a nagyi, és a telefonkagylót valószínűleg a rádióhoz közelítette. Megborzongott, mintha szellő libbent volna át a szobán… Akár az első bekapcsoláskor. A telefonból – megdermedve, értetlenül és elképedve – tisztán hallotta a Ki nyer ma? szignálját…

Király Farkas