Most, hogy beköszöntött a nyári fesztiválszezon, esmenn aktuális lett az embereknek az ő vonzódások a VIP-szektorokhoz. Szánalmas törekvés ez, mondhatnánk a bölcs ember nyugalmával – ha elég bölcsek lennénk, és ha legalább egyszer nem tettük volna fel mi is magunkban, hogy milyen vagány lehet a VIP-színű szalaggal jelölt kordonon belül (fontos embernek) lenni.

Igen, a human nature már csak ilyen, nem eredendően, de mióta a gazdagokhoz és befolyásosokhoz való dörgölőzés metafizikája kifinomult, azaz jó tízezer éve, nos, azóta mindenképpen.

De miért? Teszi fel a kérdést minden Diogenész. Miért? Mi van ott, a kordonon belül, ami úgy vonzza az élőt?

Fene tudja.

Talán mindenki azt hiszi, hogy aki már benn van, mint a Kosztolányi-novellában a villamossal, az tud valamit. Tud valamit mondani, intézni…

Pedig dehogy. Aki bent van, kétségbeesetten keresi azokat, akik tudnak valamit intézni, mondani – az életről, az élet értelméről, egy kis jó bizniszről, valami fincsi nőről mondjuk Soroksáron, egyszóval amiről lehet. Szóval mindenki kutatja az ős-VIP-est, aki kitalálta ezt az egészet. Miközben azon kívül, hogy vállalkozó kedvű nők lelkesen keresik az ember társaságát, van ingyenpia, lehet göcögve hahotázni Hatalmasékkal, vagy legalább tercelni a vicceikhez, avagy legvégső esetben a hátsó sorban nevetni azokon, és pár percre úgy érezni, hogy te is vagy valaki, nem történik semmi.

Egyszer nekem is feltettek tévedésből egy VIP-karszalagot, mivel felolvastam a kürtőskalács-fesztiválon, és gondolták, megérdemlem. Mit mondjak, remegő szívvel mentem be az elkerített helyre… harminckilenc évem elszelelt, s egy VIP-szektorra sose telt – ez volt addig krédóm. Ingyen csapolták a sört a sok kedélyesen fontoskodó embernek, de én sajnos nem ihattam, mert kocsival voltam. S persze osztottak ingyen kürtőskalácsot is. Csakhogy nekem indulnom kellett füröszteni, ezért sürgős lett volna, hogy az egy szem ingyenkürtőskalács-sütő fazon megsüsse a kalácsomat. De a következőre cuki kolléganőm is igényt tartott, és hát az úr a VIP-szektorban is úr, úgyhogy átengedtem neki, vigye el a vőlegényének. Mire azonban a muki az én ingyen kürtősömet sütni kezdte volna, elvették a villanyt, mert Volta, Tesla és Watt szelleme nem nézi, ki a fontos ember. Üres kézzel kullogtam hát haza, de meg kell mondjam (irónia következik), olyan büszke voltam pünkösdi vipségemre, hogy még egy hétig karszalagban fürödtem! (Hja, ha azok a kádak mesélni tudnának, az emberi esendőség és szánalmasan idegesítő üres hiúság micsoda mélységei tárulnának fel! De hát nem tudnak.)

Nagy Koppány Zsolt