Lassan húsz éve meggyőződésem: a zűrzavaros huszadik századot úgy érthetjük meg legpontosabban, ha tanulmányozzuk az újságokban megjelent apróhirdetéseket. Nem a pártvezérek és az államférfiak merész ívű szónoklatait, nem az okos történészek tízkötetes tudományos műveit, még csak nem is a múzeumok kétségtelenül értékes kiállításait – hanem az egyszerű emberek mindennapjainak hűséges lenyomatát: a hirdetéseket. Ez a legigazabb krónika. Persze egyetlen percig sem hiszem, hogy ezzel feltaláltam a spanyolviaszt, hiszen sokan vélekednek így. Tehát irány a történelem – alulnézetből!

Írószövetségünk könyvtárának pincéjében nyúlánk kötetre bukkanok: a Magyar Úriasszonyok Lapja 1931-es évfolyamára. A mai Nők Lapja boldog őse! Alcíme szerint szépirodalmi, társadalmi és háztartási folyóirat volt, 1924-ben alapították, megjelent havonta háromszor: elsején, tizedikén és huszadikán, főszerkesztője Kertész Béla. A kiadóhivatal Pesten, a Jókai utca 37. szám alatt működött, az egykori Berlini tér sarkán. Az is tudható, hogy Magyarországra és Ausztriába egész évre huszonnégy pengő volt az előfizetési díj, Amerikába pedig kemény nyolc dollár.

Az alábbiakban a lap harminckettedik oldalán közölt apróhirdetésekből válogatok, 1931 tavaszáról és nyaráról. Főként az érdekel, mennyire tükröződik, hogy a társadalom akkoriban kászálódott ki a nagy gazdasági világválságból – egy évtizeddel az első világháború és a trianoni gyalázat, az ország szétcincálása után. Nos, az egyik leggyakrabban használt szó: árva. Több tucat hirdetésben szerepel, rokon fogalmai: erdélyi lány, illetve menekült. Lássunk három példát! „Otthonra vágyó árvaleány jószívű úricsaládhoz ajánlkozik. Minden háztartási munkában perfekt, ért baromfitenyésztéshez, kézimunkához, gobelinfestéshez, varráshoz. Bodnár Juliska, Káld, Vas megye.” „Belgiumban, francia zárdában nevelkedett 19 éves leány bizonyítvánnyal egy-két gyermek mellé ajánlkozik. Ferró Lily, Kunszentmiklós, özvegy Gulyásné címén.” És: „Fiatal óvónő elmenne keresztény úricsaládhoz gyermekek mellé, vagy magányos úrinőhöz. Árvaleány jelige alatt a kiadóba.”

Napjaink egyik legnyomasztóbb gondja a munkanélküliség? Erről a nyolcvanhét évvel ezelőttiek is tapasztaltak egyet s mást: „Zárdában nevelkedett úrileány kis fizetségért bárhová elszegődne.” Máshol: „Jobb napokat látott úriasszony elvállalna háztartásvezetést egy-két gyermekkel. Magányos úrhoz vagy úriasszonyhoz ajánlkozik.” Vagy: „Cukrászsegéd bármely csekély fizetségért elmenne inasnak vagy bolti szolgának. Kossa László, Rákospalota, Kinizsi utca.”

A következő szöveg kizárólag az úri Magyarország idején jelenhetett meg: „Huszártiszt voltam, jelenleg állami tisztviselő s egyetemi hallgató. Nemesi származású magyar névre volna szükségem. Ki adná a nevét? Tash Endre, Zalaegerszeg, postán maradó.” Az alábbi két hirdetést pedig párban kell olvasni, úgy tanulságosak: „Napi négy pengőért szépen mosok, vasalok, takarítok. Rózsa u. 13. II. em. 27.” És: „Napi négy pengő. Nyaralás keresztény urak, úrhölgyek és gyermekek részére. Elsőrangú ellátás szép kerttel, falun, Duna mellett. Teniszpálya kertben. Fürdés, strand, csónakázás. Panzió, Rácalmás, Fejér megye.”

Ha beköszönt a vakáció, az ember nyaralni vágyik: „Érettségizett papnövendék július és augusztus hónapokra ajánlkozik fiúgyerekek mellé nevelőnek, társalkodónak, jó pajtásnak. Szíves meghívást kér kiadóhivatal útján.”

Végül a kedvenc apróhirdetésem, 1931. május elsejéről, egyszerűen bűbájos: „Balatonmellékén, strandfürdő közelében lakó kedves olvasótársnőim közül ki volna hajlandó a nyár folyamán egy hónapra teljes ellátást adni lakással? Fiatal tisztviselőnő vagyok, s nem akarok szállodába menni. Olyan családhoz óhajtanék menni, ahol fiatal leányok vannak, s úgy fogadnának mint családtagot. Leveleket ármegjelöléssel Bankos jeligére kiadóba kérek.”

Zsille Gábor