Évek óta nagyon sok elsőkötetes szerzővel, első publikációs fiatallal kerültem ismerősi, néha baráti viszonyba. Vannak kérdések, amik újra és újra előtérbe kerülnek, ilyen az is, hogy mitévő legyen az ember, ha negatív visszajelzést kap egy írására, vagy újonnan megjelent könyvére. Persze, akik edzettebbek, könnyedén odavetik a pályakezdőnek, hogy „rá se ránts”, de valójában az elején mindenkinek gondot okoz szó nélkül hagyni egy-egy reakciót, ami nem illeti dicsérettel írását. Vajon elfelejti az ember, vagy csak nem szeretne róla beszélni, hogy korábban bizony sérülékeny írói széplelke felháborodott a kritikán? Talán a felháborodás érzése el sem múlik, csak megtanulja idővel a szerző, hogy nem kell mindenre odafigyelni, illetve azt, hogy mikor és kire kell hallgatni.

Mióta az internet az emberek életének része lett, s gondolok itt főleg a Facebookra, azóta megszaporodtak a mindenhez értő szemek, fülek és nagy arcok. Egy szempontból remek lehetőség az internetes közlés: az online felület a végtelenségig elbír mindent (bár sokszor olyan dolgokat is, amit már nem szívesen olvasunk). S nem csupán az író, hanem az olvasó előtt is hatalmas a tér, aki kíváncsi, találhat kedvére való irodalmat.

Valami oknál fogva azonban némelyek direkt olyan szerzőket keresnek fel, akiket szeretnének kényelmetlen helyzetbe hozni. Az internet hatalmas dühöngő. Itt mindenki bánthat mindenkit, nincs megállj, nem szükséges betartani semmilyen szabályt. Bár gyakran simogató érzés a több száz, néha több ezer tetszikelés, megosztás, szívecskézés, de láttunk már példát arra is, miként ébresztenek versek, novellák, kötetek szélsőséges indulatokat a közösségi felületen. Mit tehet ilyenkor a szerző, válaszoljon, magyarázkodjon, védje magát? Mert hiszen az olvasóval való kommunikáció fontos, mert hát szeretné, ha szeretnék, ha úgy néznének az alkotására, ahogyan ő maga. Vagy hallgasson, nemes egyszerűséggel törölje a negatív hozzászólót, s csak a jót, a szépet tartsa meg? – Ami azonban hamis tetszelgés a közönség előtt, egyfajta befelé bűzlő öndicséret.

E kérdések, történetek mindennaposak. Magam sem tudom a helyes választ, csupán gondolataim osztom meg a jelenségről, melyek vagy elnyerik az olvasó tetszését, vagy nem. Minden rizikós, mindenről írni is az. Nincs jó recept semmire, bár nagy igazság, hogy a negatív reklám is reklám, méghozzá nem akármilyen, bizonyos esetekben még jól is jöhet a szerzőnek. Ha vitába száll, egy jó szaftos csata talán érdekelheti az olvasót, ezzel nőhet az eladott kötetek száma… Gyakran az emberek képesek csupán azért megvásárolni egy könyvet, hogy gyalázhassák.

Ugyanakkor nem lehet és nem is szükséges mindenkinek megfelelni. Még a legnagyobb alkotókról is megoszlanak a vélemények, s ez így van jól. Ezektől a dolgoktól színes és érdekes a világ, és az író ember is magába szállhat, s rájöhet arra, hogy van, ami neki sem tetszik. Nyilván, nem esik neki az ember mindenkinek, aki épp nem tetsző dolgot ír, de van, aki szereti az ilyenfajta megnyilvánulást, ettől érzi magát erősebbnek, jobbnak. Hagyni kell a véleményeket kibontakozni, talán ha jobban fő valaki a saját levében, hamarabb puhul, s ha mégsem, hát nem kár érte!

Lőrincz P. Gabriella