Csanda Mária interjúja Szabó Barna zeneszerzővel, az Arany János zeneszerzőverseny díjnyertes alkotójával

Csanda Mária: Első díjat nyert a vonószenekari kíséretes dal kategóriában az Arany János-emlékév alkalmából meghirdetett zeneszerzői pályázaton. Mi keltette fel az érdeklődését és hogyan született meg a versekre írt zene?

Szabó Barna: Érdekes, de nem a választott vers volt, ami inspirált, hanem fordítva: egy korábbi, előadatlan vonószenekari darabomhoz applikáltam egy dallamot, és ehhez kerestem prozódiailag és hangulatában is megfelelő szöveget az Arany-kötetből. Két ilyet is találtam, a Kínés a Poétai receptcíműeket. Nagyon különleges versek, végig egy-, vagy legfeljebb néhány szótagos szavakból állnak, amitől az egésznek van valami keleties csengése. Az egymással alig összefüggő szavak rövidsége ráadásul megkönnyítette a prozódiai problémákat is, hiszen hosszú szavakat sokkal nehezebb lett volna az adott dallamhoz hozzáilleszteni.

CsM:A díjazott mű címe: „Kintsugi” egy iparművészeti eljárásra utal, így valójában három művészeti ág is találkozik a műben. Mit tudhatunk ezekről?

SzB: A kintsugi egy olyan régi japán restaurálási technika, amikor a törött porcelánt arannyal ragasztják össze, vagy legalábbis aranyozással emelik ki a törésvonalakat. „Törött” dallami elemek „arannyal” – értsd: Aranytól származó szavakkal – való összeragasztása ihlette a címet. Az eredeti darab egy koráldallamra írott fantázia, amiben a korál előbb csak töredékes, alig felismerhető formában hangzik el, majd fokozatosan kibomlik a teljes dallamsor. A dallam-„töredékekhez” rendelt szavak ennek megfelelően csak a teljes dallam elhangzásakor állnak össze mondattá, a végén válik csak érthetővé, a vers miről is szól: a válogatott, szép magyar szavak keveréke ti. egyfajta bűvös recept hozzávalóivá, alapanyagává lesz a költő boszorkánykonyhájában. Ami a zeneszerző boszorkánykonyháját illeti, ennyi spekulációt követően remélem, végül „fogyasztható” zene került a közönség elé.

CsM:Egyházi zenei tanulmányai mennyire határozzák meg a zeneszerzőt?

SzB: Mivel anyai ágon régi református lelkészcsaládból származom, a korálok, az egyházi liturgia és a Biblia világa közelről és gyerekkoromtól kezdve ismerős számomra. Bár zenei tanulmányaim kezdetén, a kántorképzőn orgonát és más egyházzenei tárgyakat is tanultam, végül a Zeneakadémián zeneszerzői diplomát szereztem. Érdekes, ez csak most, a kérdésre válaszolva tűnik fel, hogy később a doktori disszertációm is egyházi vonatkozású szerzőhöz kötődik, hiszen Olivier Messiaen legtöbb művében valamilyen katolikus, vagy általa annak gondolt hitigazság zenei ábrázolására, kifejezésére törekedett. Talán ezt a témát is „otthonról” hoztam, ki tudja. Több olyan művem is van, ami korálra épül, vagy valamilyen módon bibliai szöveghez kapcsolódik, akár elvontan, mint a Consummatio című négykezesben, ahol az ószövetségi törvényeknek a jézusi parancsolatokban való beteljesüléséről van szó. Bár ez valószínűleg szintén nem hallható, csak amolyan rejtett program.

CsM:A keresztút című passió-oratóriumát a Zeneakadémián is bemutatták. Készül-e ehhez hasonló művek megírására?

SzB: Valóban írtam egy passiót, aminek a szövegét magam állítottam össze, s amit a tervek szerint az Új Liszt Ferenc Kamarakórussal jövőre megint előadunk, mégpedig koreográfiával, egy nagyszerű táncegyüttes bevonásával. Egyelőre nem mondhatok többet, de nagyon izgalmasnak ígérkezik. Jelenleg egy kantátán dolgozom az idén 10éves Pax et Bonum Kamarakórus számára, amelyben a kórus nevében szereplő jelmondat, közelebbről a béke és a jóság fogalmai köré épülő szövegek szerepelnek, többek között egy Szent Ferenctől származó szövegrészlet is. Régi, dédelgetett tervem a Naphimnusz megzenésítése, amiben mostanáig az akadályozott, hogy erre az eleve megközelíthetetlenül gyönyörű szövegre úgysem tudnék szebbet írni Orbán György Cantico-jánál. De lehet, egyszer még leszek olyan szemtelen, és felveszem a kesztyűt.

CsM: A zeneelmélet tanára a Zeneakadémián, mellette a Színművészeti Egyetemen is tanított. Mennyire inspirálja az irodalom a zenészeket, mit adhatnak a zenei tanítással a színházi szereplőknek?

SzB:A zeneakadémiai osztályaimmal sokat foglalkozunk retorikával, elsősorban a barokk zene vonatkozásában, de ezt a megközelítést a zene egészére nézve fontosnak és mai napig relevánsnak érzem. Szerintem ideje lenne egy modern zenei retorika megírásának. A színművészetis hallgatók inkább arra csodálkoznak rá, hogy egy zenemű felépítése nemcsak dramaturgiai szempontokkal magyarázható, hanem más, absztraktabb módokon, „zeneileg” is. Ezen a „zenein” aztán akad elég magyaráznivaló, és elég tanulságos, mi az, amit azonnal megértenek, és mi az, amit nem. Ez utóbbiak valószínűleg nem elég igazak, vagy legalábbis mesterkéltebb igazságok. Tényleg sokat tanultam ebből.

CsM:Eddigi művei között találtam Walther von der Vogelweide, John Dowland versére írt kórusművet. Milyen költészeti anyagot használt már fel korábban, vannak-e kedves korszakai, költői?

SzB:Az utóbbi időben elég sok kórusművet írtam, szám szerint ötven körül, különböző szövegekre. A bibliain és latin nyelvű egyházin kívül főleg régi angol költőket választok. Ezeket egyrészt már nem védi szerzői jog, így szabadon felhasználhatók, másrészt előadhatóságuk köre potenciálisan sokkal szélesebb a ma világnyelvként is használt angol miatt, végül pedig mindent megtalálni bennük, amire egy magamfajta szerzőnek szüksége van: gyönyörű szavakat, szépséges rímeket, szebbnél-szebb metaforákat, és világos formát, többnyire csattanóval. Mostanában több John Donne-szonetthez írtam zenét, de Shakespeare, Keats, Dylan Thomas, régi madrigálszöveg és skót ballada is terítékre került.