Tiltólistások és szonettpárbajozók

Kollarits Krisztina irodalomtörténész, kritikus, tanár, kutatási területe a két világháború közötti magyar irodalom. Legutóbb a Tokaji Írótáborban hallhattuk előadását az I. világháborút követő, Magyarország számára traumatikus események irodalmi vonatkozásairól. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Tényekkel foglalkoztál a fent említett előadásodban, mint Kosztolányi Édes Annájában a valós történelmi események megjelenése. Azt gondolom, még sok a feltáratlan tudnivaló, amit a korábbi rendszer cenzúrázott, akárcsak Kosztolányi regényének egyes részeit. Hogyan változik a forráskutatás az új szempontok figyelembe vételével?

Kollarits Krisztina: A szocializmus idején a két világháború közötti irodalom számos alkotója volt „tiltó listán”. Még a Nyugat folyóiratot is csak az 1970-es évektől kezdte irodalomtörténet-írásunk lassan visszahelyezni az őt megillető helyre. Más folyóiratok, köztük a Napkelet a rendszerváltás után sem kapott figyelmet, pedig nem lehet megérteni a korszak irodalmi világát, ha bizonyos területekről, fontos irodalmi csoportosulásokról, folyóiratokról vagy szerzőkről nem veszünk tudomást. Az Édes Annát gimnazista korom óta ismertem, de miután behatóbban foglalkoztam Tormay Bujdosó könyvével, utalások egész sorára lettem figyelmes a Kosztolányi-regényben is. A kortárs olvasók ezt értették, hiszen a regény a közelmúltban játszódik, maguk is tanúi voltak bizonyos eseményeknek, vagy olvashattak róla a napilapokban, illetve irodalmi formában a Bujdosó könyvben. Innen olvasva Kosztolányi könyvét természetesen változik a regény értelmezése is.

CsM: Tormay Cécile írónővel és irodalmi, közéleti szereplésével az egyetem óta foglalkozol, hol tart a megítélése mára az irodalomtörténetben?

KK: Tormay Cécile-t, de hasonlóan Zilahy Lajost ma is gyakran nevezik „lektűrszerzők”-nek, természetesen elsősorban olyanok, akik egyetlen sorukat sem olvasták. Szerencsére vannak ellenpéldák is: legutóbb Grendel Lajos hívta fel irodalomtörténetében a figyelmet Tormay első két regényére, amelyeknek komoly jelentőséget tulajdonít a magyar modernizmus szempontjából.

CsM: A kutatás, publikálás mellett irodalomszervezéssel foglalkozol: a ferencvárosi József Attila Emlékhely vezetője vagy, ahol a kiállítás megtekintése mellett különböző kulturális rendezvényeken is részt vehetnek az érdeklődők. Mi a célja ezeknek a rendezvényeknek, kiket vártok?

KK: A ferencvárosi Gát utca 3.-ban, József Attila szülőházában 1964 óta működik emlékhely, amely 2015-ben teljesen megújult a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai, H. Bagó Ilona irodalomtörténész és Kemény Gyula látványtervező-grafikus szakmai irányítása mellett. A korszerű, akadálymentesített emlékhely ma már 120 négyzetméteren várja a látogatókat. A kiállítás József Attila egész élettörténetét feldolgozza újszerű felfogásban, interaktív, multimédiás eszközök segítségével. A kiállításra legnagyobb számban iskolás csoportok érkeznek természetesen. Egyéb rendezvényeinken minden korosztály megfordul: kiemelt programjaink közül talán elég csak a Múzeumok Éjszakáját vagy az áprilisi Költészet havát említenem. Havi rendszerességgel kerül megrendezésre a Szép Szó versmondó műhely és az Irodalmi Szalon, október 5-én és 6-án a Kreatív írás hétvégén az írással próbálkozókat és az olvasni szeretőket egyaránt vártuk minden korosztályból. Szintén hagyomány már az október 12-i Szonettpárbaj. Nyolc meghívott költő fog versengeni egymással. A feladat: a helyszínen megkapott rímpárok felhasználásával kell szonettet írniuk. Ritka alkalom ez: a költemények születésénél az első pillanattól fogva jelen lehetnek az olvasók.

CsM: Ehhez kapcsolódva: hogyan állunk az irodalom népszerűségével és népszerűsítésével napjainkban meglátásod szerint?

KK: Ami az irodalomnépszerűsítését illeti, számos kiváló kezdeményezés van. Az Olvasás Éjszakája, a Margó Irodalmi Fesztivál, a „Nincs időm olvasni” kihívás vagy a PIM által szervezett programok, a különböző íróiskolák és irodalmi séták népszerűsége is mutatja, hogy van igény az irodalomra. Ugyanakkor ma már nem elég érdekes és értékes programokat szervezni, nagyon fontos a marketing is ahhoz, hogy az események híre eljusson az érdeklődőkhöz. Ezt belátva a József Attila Emlékhely is igyekszik egyre jobban jelen lenni az online térben: honlapunk mellett facebook oldalunkon és az instagramon is tartjuk a kapcsolatot követőinkkel.

CsM: Kritikai publikációid mellett úgy tudom, újabb könyved is készül, mit tudhatunk erről?

KK: Jelenleg elsősorban a Napkelet folyóirattal foglalkozom. Összeállítottam egy válogatást a folyóirat anyagából, a Napkelet antológia várhatóan 2020 elején fog megjelenni az Orpheusz Kiadó gondozásában. Diplomamunkám, sőt PhD dolgozatom témája is a Napkelet volt, amely saját korában, főképp az 1930-as években fontos irodalmi orgánumnak számított, de a szocializmus évtizedei alatt „kiírták” a magyar irodalomtörténetből. Indulásakor, 1923-ban Klebelsberg Kuno a művelt középosztály lapjának szánta, ez a fajta szellemiség a háború után nem volt kívánatos, a folyóiratot 1948-ban indexre tették, egészen 1989-ig csak külön engedéllyel volt kutatható. Pedig kiváló munkatársakkal büszkélkedhetett, elég csak Németh Lászlót, Hamvas Bélát, Szabó Zoltánt, Rónay Györgyöt vagy a Nemzeti Színház későbbi igazgatóját, Németh Antalt említenünk. Irodalomtörténészként mindig is olyan témák érdekeltek, amelyek „feltáratlan területek”, ezért is tartom fontosnak, hogy az antológia után megírjak egy, a Napkelet folyóirat egészét bemutató kismonográfiát.