Hétköznapok

Eljött hát ez is, a közel egy hónapnyi készülődés, mikulásozás, karácsonyi meghittség, újévi hangoskodás szinte elröppent, elérkeztek a hétköznapok. Még talán néhány helyen vízkeresztig állt a feldíszített fenyő, az ünnepet már emlékké konzerváltuk. Elrakjuk az ünnepi étkészletet, a fenyőágas asztalterítőt, és összetakarítjuk az összes olyan dolgot, ami emelkedetté tette az ünnepnapokat. Az újévi fogadalmakat a hétköznapok hamar felfalják, némelyek az idei horoszkóp tanulmányozásával kutatják az előttünk álló tizenkét hónapot, várva valami csodásat, valami igazán jót, izgalmasat. És érkezik is. Akkor is, ha nem keressük horoszkópban, akkor is lesz változás, ha nem fogadunk meg semmit, és akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy minden maradt a régiben. Soha semmi nem marad a régi, minden pillanat újdonság, minden megtörtént dolog múlt, akkor is, ha egy perce, akkor is, ha évekkel ezelőtt történt. Ha akarja az ember, ha nem, nemcsak az újesztendő, de minden új nap hoz valami egészen új dolgot. Év elején felpezsdül a világháló is. Megmosolyogtató, hogy nem megyünk már egymáshoz ünnepelni, kántálni nem is tudunk, de mindenki ajándékát, fenyőfáját, ünnepi terítékét láthatjuk. És láthatjuk, hogy szaunában vagy fürdőben, étteremben ücsörögtek az ünneplő ismerősök, vagy hegyet másztak, szörföztek, s ki tudja, mivel ütötték el a szabadnapokat. Megtanultunk egy újfajta közösségi életet élni. Az a minimális réteg, aki csak mások fészbukján kukkolja a világot, vagy azok, akik álnéven bujkálnak, ők csak fintorognak, mind nagyon szórakoztató. A hétköznapok már messze nem ilyen érdekesek. Sem fenyő, sem dísz, szauna és fürdő sincs minden nap, jön a szokásos zsörtölődés, furkálódás, elégedetlenség. Mennyi jókívánság felejtődik el, mennyi jókedv, tánc, nevetés, amik összezsúfolódtak az ünnepekre, válnak semmivé. Míg korábban a fogadalmak magunk céljai voltak, ma már a fészbukon lévő ismerőseinknek fogadunk több sportot, diétát, pozitív gondolatot, leszokást szinte mindenről, mert biztosan ártalmas vagy nem menő, vagy rászokást, mert az viszont nagyon menő. Nincs ezzel baj, ez is csak egy változás, ahogyan azzal sincs, hogy konzerváljuk a dolgokat. A fotókat elmenti a közösségi oldal, majd naponta előhozza az emlékeket, segít emlékezni. De az érzéseket kicsit nehezebben vesszük elő. Egy-egy borús pillanatban eszünk ágában sincs a boldog ünnepekre gondolni, ha mégis, akkor inkább siratjuk azokat, vagy bosszankodunk, és fölösleges miértek és mi lett volna, ha gondolatokkal ostorozzuk magunkat. Én idén sem fogadok meg semmit, valahogy ez sosem jutott az eszembe, mindig csodálkoztam is az ilyesmin, hiszen miért is kellene egy új évnek elkezdődnie ahhoz, hogy valamihez hozzáfogjak, vagy valamit elengedjek? Izgatottan várom a lehetőségeket, a szép napokat, az áldásokat, és megpróbálom majd a nehezebb pillanatokban elővenni a boldogságom konzerv anyagát, ha szükséges, hisz elérkeztek a hétköznapok.

Lőrincz P. Gabriella