2020 más, gyászos év – az elejétől így gondoltam, az újévi pezsgőspoharak koccanásától. Akkor még az éjféli harangszóról csak az jutott eszembe, hogy idén száz éve darabolták fel Magyarországot. Mégis olyan dolgok csillogtak előttem, amiket nem ismertem, s amik végül máshogyan történtek. Tavasszal megismertünk egy új életformát, nagy és gyökeres változásra számítottunk, de lássuk be, nem épp ilyenre. Az első hullám után, nyáron mindenki kicsit fellélegzett, de érezhető volt, hogy a láthatatlanban ott lebeg a baj. Közelebb jött, de még mindig nem elég közel ahhoz, hogy komolyan vegye mindenki, és a mindenki alatt valóban minden egyes emberre gondolok. Mert a vírussal együtt lettek vírustagadók is, sőt olyanok, akik azt mondják, csak egy nátháról van szó. A legnagyobb felnőtt játszótéren, az online közösségi felületen lehet tagadni, lehet szidalmazni az orvosokat, politikusokat, lehet gyalázni elhunyt személyeket – mindent lehet. – Pontosan erre lett kitalálva, hogy az emberek úgy érezzék, jól megmondták, számít a véleményük, és bár teljesen hihetetlen, mégis elhiszik, a politikusoknak van arra idejük, hogy elolvassák a napi dögölj meg-et.

Addig tart ez, míg a láthatatlan vírus távolinak tűnik – addig van hitetlenkedés, tagadás, düh. De ha ismerőst ér el, jön a magyarázkodás a mellékbetegségről, túlsúlyról, vérnyomásról, rossz szokásról, egészségtelen életmódról. Aztán lassanként a családba férkőzik. Félelmet gerjeszt, odaül a családi asztal köré, ott van az iskolapadban és a tárgyalóasztaloknál, nem hagy magunkra még a hitvesi ágyban sem, mert a gondolatokat is uralja már a miként lesz tovább?

És végül elragad valakit. Nem ismerjük még a természetét, nagyon kevés az a hiteles információ, ami eljut hozzánk. Épp emiatt lehetséges, hogy az összeesküvésgyártók egyre nagyobb teret hódíthatnak, s amint maga a vírus, az ő gondolataik is körénk gyűlnek és velünk vannak állandóan. Mégis, amikor elragad valakit, csak az üresség marad, már nincsenek szavak, csak emlékek, számok egy statisztikában, adatok és gyász. Gyász, amit remélhetőleg lesz időnk feldolgozni a következő halálig, mert ez most egy ilyen helyzet. Lehet vállrándítással reagálni, lehet viccelődni, de azoknak, akik most veszteséget szenvednek – s egyre többen vagyunk –, már nem ennyire egyszerű.

Az élet megy tovább, annyi mindenen keresztül még ezt is átvészeljük, lesz megoldás, és idővel a sebek is begyógyulnak. Talán egy új kezdet vagy egy rossz folytatás következik – jelenleg bizonytalan. Lehetne persze másról írni, de a magam és mások írásaiban is látom, nem nagyon tudunk. Ott tekereg a gondolatainkban a világjárvány, most minden erről szól. Tudjuk, velünk is megtörténhet, nincs garancia arra, hogy kevés idő múlva nem válunk statisztikai adattá, és a gyász nem a mi családunkat éri el legközelebb.

Lőrincz P. Gabriella