A 48. Tokaji Írótábor Hordó-díját 2020-ban Mirtse Zsuzsa költő, író, Tallián Mariann színművész, író és Völgyi Tóth Zsuzsa szerkesztő-műsorvezető érdemelte ki. A díj kapcsán Csanda Mária kérdezte őket.

Csanda Mária: Kedves Zsuzsa, az írás, szerkesztés mellett tevékeny részese vagy az irodalom népszerűsítésének, akár könyvek bemutatójának háziasszonyaként, vagy éppen a Tokaji Írótábor lapjának korábbi szerkesztőjeként, írójaként. Mit jelent számodra a díj, és hogyan értékelnéd az Írótábor szerepét irodalmi életünkben?

Mirtse Zsuzsa: Nem volt mindig egyértelmű a közösséggel való kapcsolatom. Magának való kislány voltam, féltem az emberektől is, de talán még inkább a csalódásoktól. Fokozatosan – és rendkívül lassan – rájöttem arra, hogy nem jó, nem természetes az agyonbiztosított, elszigetelt magánvilág, amelyet építgetek. Nem magányos fa vagyok, hanem egy olyan erdő része, amelynek van rendje, története, aljnövényzete, élővilága, és a magam felé vezető út is ezen az erdőn keresztül vezet majd. Elkezdtem megbecsülni és viszonozni az értékrendi azonosságon alapuló barátkozásokat, és megnyugtatott, hogy feloldódom bennük, egyre inkább meg tudok nyílni. A mélyre futó, meghitt beszélgetéseket nagyon szeretem – akár mikrofonnal a kezemben. Alacsony lángon, éppen csak pislákoló tűzzel nem tudnék jól teljesíteni, de élni sem, azt hiszem. Irodalmi otthonomat megtaláltam a Magyar Napló Kiadónál, ahová a Könyvszemle rovat szerkesztőjeként ma is tartozom, és a Tokaji Írótábor kapuját is baráti hívásra léptem át először. Az Írótábor szellemi iránytű és az összetartozást megerősítő hely. Számos írótársammal elválasztanak minket kilométerek és néha még országhatárok is. Ilyenkor végre személyesen is találkozhatunk. Minden színét, tartalmát, illatát szeretem ezeknek a napoknak: a regényes utcácskákat, a fontos ügyeinkről való közös gondolkodást, Tokaj ízeit, a Tisza-partot, az éjszakába nyúló csatangolásokat. Az irodalom valahol olyan, mint a szőlő: megterem bennünk, múltunkban, de gondozni kell, nem mindegy, milyen pincészetbe kerül, és a palackozás, az értékesítés is meghatározó esemény a szőlő történetében. A kapott díj azt jelenti a számomra, hogy az az irodalmi közösség, amelyhez tartozom, befogadott: a közösségéért tenni tudó és akaró íróként értékel.

Csanda Mária: Kedves Mariann, mesét, ifjúsági regényt írtál, filmforgatókönyvön is dolgoztál, versszínházi és irodalmi előadások életre hívójaként pedig évek óta állítod színpadra az irodalom jeles nőalakjait. Mit jelent számodra a díj, és hogyan értékelnéd az Írótábor szerepét akár a saját életedben, vagy a tágabb irodalmi világban?

Tallián Mariann: Nagyon fontos üzenetnek érzem az Írótábor Elnökségétől – akik érdemesnek találtak a Hordódíjra, ami rangos névsort jegyez –, hogy ebben az évben olyan alkotókat díjaztak, akik küldetésüknek tartják az irodalom megszerettetését a tágabb publikummal. Akik személyes művészi kibontakozásukon túl időt, energiát nem kímélve hatékonyan és kreatívan fáradoznak a magyar irodalomért. Számomra a magyar nyelv szeretete az, amit leginkább kiemelnék abból az alkotói körből, ami kifejezésre ösztönöz. Színészként és íróként is tapasztalom, hogy a nyelvünk játékossága, árnyalt kifejezésmódja egészen egyedülálló. Lelkiállapotunkat, kapcsolataink bonyolultságát, a társadalomhoz fűződő viszonyunkat személyes nézőpontból, egyéni módon tudjuk kifejezni. Olyan ez, mint a tenyér lenyomata. A magyar nyelv lehetőséget ad arra, hogy az egy és megismételhetetlen lenyomatunkat közvetítse. A magyarok szabadságharcai és küzdelmei arra törekedtek, hogy népünk fennmaradjon és nyelvünk élő maradjon. Korunk angol nyelvre épülő digitális világában védelmező katonaként kell őriznünk ezt az örökséget, és a Tokaji Írótábor díjazottjaként ezt a missziót ezentúl még nagyobb odafigyeléssel fogom szolgálni.

Csanda Mária: Kedves Zsuzsa, kulturális zászlóvivőként adsz hírt a fontos eseményekről, így az Írótáborról, értő-érző műsorvezetőként segíted az ünnepi irodalmi rendezvényeket, mint akár a Magyar Széppróza Napja. Mit jelent számodra a díj, és hogyan értékelnéd a Tokaji Írótábort a kulturális élet palettáján?

Völgyi Tóth Zsuzsa: A Tokaji Írótábort, a Tisza-Bodrog összefolyást, Tokajt, és az egész térség irodalmát Antall István kollégámtól, de leginkább mesteremtől kaptam meg, majd húsz évvel ezelőtt. Halála után egyedül maradtam a feladattal, hogy minden évben ne csak hírt adjak az Írótáborban történtekről, de ott, kihasználva a jó alkalmat, „bespájzoljak” olyan szerzőkkel készített interjúkból, akik nemigen járnak Pestre. Így a közmédia hallgatói, nézői testközelbe kerülhetnek és kerülnek is azzal, hogy a nagy múltú Írótábor, és a trianoni határok által átvágott régió irodalma mindannyiunknak szól. Küldetésnek érzem ezt a munkát, és rendkívüli megtiszteltetésnek azt a díjat, amit én nem szépíróként, hanem újságíróként vehettem át.