Ani arra készült, hogy a fűtőtest mellé húzott fotelba telepedjen, és bögréből meleg mézet kanalazzon, amikor Béla hívta:

– Van egy kis baj – kezdte a fordulattal, amit Ani annyiszor hallott már. Nem ijedt meg, mint eleinte, mert a „kis baj” általában valóban kisebb bonyodalmat jelzett, ellenben a „történt egy baj”, vagy „baj van” Béla szótárában komolyabb problémákra utalt. Úgy tűnt, Béla közlései rövidültek a helyzet súlyosságával arányosan. A hallgatása volt a legrosszabb, akkor valóban bajt lehetett sejteni. Ilyenkor Ani kérdésére Béla csak leeresztette a fejét, és nem szólt. Tovább kellett faggatni, és akkor kiderültek a nagy bajok, ilyesformák:

– Végrehajtott a NAV. Mindenre be van jegyezve. Még az utánfutómat is lefoglalták. De nem is szóltak előtte, hogy tartozom nekik! – emelte fel a fejét Béla a végső felháborodás erejével.

Most azonban csekélyebb bonyodalomra lehetett számítani.

– Mi történt? – kérdezte Ani.

– A feleségem dühöng. A Csekésben rám törte az ajtót, a Jutka befutott a szobába, a feleségem kiabált, hogy „megöllek, te kurva, gyere ki”, és dörömbölt, a Jutka kiabált ki, hogy: „Ez csak fellángolás, ez csak fellángolás! Nem érted?” De a feleségem tovább erősködött, mire a Jutka kijött.

– Nem is mondta eddig, hogy van felesége! – vágott közbe Ani, hiszen ez új részlettel színezte kapcsolatát Bélával.

– De nem lett meglepetés, mert a feleségem már régen tudta, hogy a Jutka az – folytatta Béla.

– Meztelenül?

– Nem, a ruháit felkapkodta közben. De ahogy leült, kilátszott a punája, a feleségem egy az egyben látta.

– Direkt mutogatta, hogy húzza a feleségét?

– Nem. Elkallódott a bugyija. Nagyon meg volt ijedve, mert a feleségem azt mondta neki, „Most megyek, és hívom a férjedet”. Ugyanis előtte kiszurkálta a Jutka autójának a három gumiját, így sehova se tudott elmenni.

– Miért hármat?

– Nem tudom. Lusta volt mind a négyet. Haragszik?

– Nyilván igen. Ez elég nagy baklövés egy házasságban.

– Nem a feleségem. Maga.

Ani nem tudott erre gyorsan reagálni, és Béla már folytatta is.

– A Jutka csak üldögélt megszeppenve a betonon, és azt mondogatta a feleségemnek: „A gyerekeket hagyd ki, jó?”, végül elindult az autójával, mert a Réka megenyhült, és nem hívta fel a Cinegét. Végigcsattogott a falun a leeresztett gumikkal.

– Akkor elsimult az ügy.

– Hát nem egészen, mert a feleségem az én ruháimat elvitte.

– Minek adta oda neki?

– Azokat én már előbbre levettem.

– Értem.

– Nem tudna, drága babám, idejönni, és hozni nekem egy váltás ruhát?

Ani összeszedte Bélának a ruhát, de nem sietett annyira, mert egyrészt át akarta gondolni a dolgokat, másrészt másik oldalról is hallani akarta a történetet, és ehhez útba kellett ejtenie a kocsmát. Harmadrészt jó helyen volt Béla ott, ahol volt, el nem késik Ani a ruhákkal, úgyse megy a Béla sehová meztelenül.

– Habár, láttam én már karón varjút – gondolta Ani –, meg a falu meztelenül menekülő szeretőt.

A kocsmában néhány másodperces csönd lett, ahogy Ani belépett. Nő nem szokott ide járni, ha jön, annak oka van. Ha Ani jön, annak súlyos oka van. A pultosfiú, aki eddig a mobilját masszírozta a hátsó homályban, előre jött. Fejét a nyaka közé húzta, mert lógtak felülről a poharak, ő meg magas is volt, meg frizurás is. A törzsközönség egyik rangidős tagja kapcsolt először. A pulthoz lépett, köszönt, és megkérdezte:

– Mire hívhatom meg?

– Egy meleg rumot kérek.

A pultosfiú hátranézett a szokásos kínálatra, de másképp döntött. A pult alól húzott elő egy üveget, „Mount Gay Rum 1703” felirattal, és abból készítette el az italt. Ani a pultnál maradt, türelmesen időzött.

– Hogy megvannak? – kérdezte a rangidős törzsfő óvatosan.

– Megvagyunk. És maguk?

– Zajlik az élet.

– Nálunk is.

– Az a jó, élünk legalább.

A közelben farmerdzsekis, báránybőrsapkás férfi nyomkodta az iPhone-ját, majd lassan közelebb merészkedett a pulthoz. Kért még egy alkoholmentes sört, majd ott ragadt, mert megsejtette, hogy rajta van a sor elkerülhetetlenül.

– Szia, régen láttalak! – fordult Anihoz – Hogy vagytok?

– Köszönöm, megvagyunk. És ti?

– Ugyanígy. Zajlik az élet.

– Nálunk is. A Cinege barátodat régen láttam.

A báránybőr sapkás báránybőr sapkája farmerdzsekis vállai közé süllyedt lassan.

– Jól megvannak a Jutkával? – siettette Ani a dolgokat, mert kezdte Bélát megsajnálni, aki várta őt a ruhákkal.

– Vagyogatnak. Zajlik az élet.

– Történt valami? – kérdezte egy bárány ártatlanságával Ani a báránybőr sapkást.

– A Cinege féltékeny.

– Na?

– A Jutka ment ma haza. Most a délután, mikor arra toltam a biciklit. Csúnya defektje volt neki.

– Szögre ment?

– Ja, szögre. De nem tudja a Cinege, kivel. Nekiesett a feleségének, aztán meglepődhetett. Csak azt hallottam a ház előtt, hogy felmérgesedett, úgy kiabált a Jutkával:

– Nincs rajtad bugyi!

– Na és?

– Hol van?

– A fiókban. Elfelejtettem reggel felvenni.

– Ebben a hidegben?!

Ácsorogtam odakint, aztán a Cinege kiviharzott, közben azt üvöltötte, „ez a hülye kurva, már megint, én megbolondulok ezzel a nővel”, bevágódott az autóba, de mivel majdnem elütött engem, mégsem hajtott el, hanem kiszállt, hogy mit tátom ott a számat, és ha már ott tátom, azt láttam-e, hogy a Jutka merről jött. Mondtam, hogy az Újfalu felől.

– Helyes.

– Újfalu vagy Csekés, az ember összekeveri, ugye, őket, ha egy ilyen felbőszült férj vallatja, nem úgy jutnak eszébe a dolgok. Meg aztán, tudom is én, merről jött a Jutka? Láttam ugyan a Csekésben, ugye, tudod, a présház előtt az autóját, de hogy honnan jött, hát azt nekem nem kell tudnom – toldotta meg a báránybőrös, amikor belebotlott Ani szigorú tekintetébe – Hát nem tudom.

– És nem is fogja tudni. Aztán, kiöntötte-e a szívét a Cinege?

– Azt mondta, a pisztolyát előveszi, felhajtja a csirkefogót, mert az ő feleségét nem ápolgathatja senki, csak ő, még akkor sem, ha ezt a felesége akarja, sőt, kifejezetten kéri.

Aninak ennyi elég is volt, menni készült, de a báránybőrös még visszatartotta.

– Várjál! – mondta mindenre elszánt arccal. – Parkolt ott egy Nissan is.

– Kié?

– A Béla feleségéé.

– Ja, tényleg, tavaly vette neki a Béla. Arra gondolsz? – kérdezte Ani, majd elbúcsúzott további kellemes estét kívánva.

A Csekésbe megérkezve ott találta Bélát régi plédbe burkolózva, sötétben üldögélve, mert villany nem volt bevezetve, se a víz.

– Elnézést, hogy késlekedtem – mondta Ani, átnyújtva egyik ruhadarabot a másik után, az öltözködés sorrendjében.

– Nem gond, kicsi babám. Elmeditálgattam addig. Én kérek elnézést.

Szilágyi-Nagy Ildikó