Lányarcot festett néked ős kezével,
vágyaim úr-úrnője! a Teremtés;
s gyenge szived, mint gyenge asszonyé, ver:
de nincsen benned csalfa női lengés.
Szemed fényesebb, de nem olyan álnok,
s megaranyozza mind amire nézel,
ki férfialakoddal asszonyálmot
és férfiszemet egyenlőn igézel.
S talán először asszonytestre szánta
Természet-asszony, – de belészeretve
ébredő formád fiúvá kivánta
vágyam számára hasztalan keretbe.
Ó ha már nők kincsévé kelle lenned,
hadd nékik gyönyöröd – s nekem szerelmed!

(Babits Mihály fordítása)