1800. december 1-én délután négy órakor született meg nemzetébresztő költőnk, aki azon ritka költőink közé tartozik, kiknek pontos születési óráját feljegyezték. Kétszáz év távolából azonban mégiscsak némi korrekcióra szorul ez a feljegyzés, hiszen akkoriban az órát helyi időben adták meg. Ismét csak Trentai Gábor pontosítását felhasználva, nagy költőnk születési idejét 15 óra 25 percre állítottam be. Így Vörösmarty Napja a Nyilas 10⁰-ára, aszcendense a Bika 26⁰-ára esik. A személyiségjelölő felkelő jegy a Bikában állva igazán kellemesnek ígérkezne, hiszen e jegy vidámságáról és életigenléséről ismert. Ám ha egy bolygó vagy állócsillag áll e főtengelyen, az igen jelentősen átírhatja a szülött jellemét. Márpedig költőnk aszcendensén épp e nevezetes Démoncsillag, az Algol állt, azaz ez a csillag volt éppen felkelőben a keleti horizonton, mikor Mihály a világra jött. Alig nyílt ki szeme a fényes napvilágra, rögtön a démon pillantásával találkozott. Ez pedig erősen rányomta a bélyegét sorsára, és személyiségére. Aligha találni szomorúbb költőt nálánál, ennek pedig ez a végzetes halálcsillag az oka.

Hogy mégsem halt bele ebbe a pillantásba, azt egyrészt a joviális, bölcs, szellemi és optimista Nyilas jegyében álló Napjának is köszönheti, no meg annak is, hogy a nyolcas és a kilences házak határmezsgyéjén áll éppen születési uralkodója, a Vénusz – mintha mindig a halálán volna a nyolcas házban, melyet a halál házának is neveznek az asztrológusok, de mégis folyvást mindig átmenekülne a kilencesbe, a szellem szférájába. Az a tény, hogy életben maradt, azt súgja nekem, hogy mégis inkább a szellem szférájában áll a születési uralkodója, ám szenvedéssel teli élete, költészete, irodalmi munkássága mintha erről az örökös menekülésről beszélne: a halál elől az élet felé. Ennek a futásnak mintegy allegóriája az őt a köztudatba berobbantó verses eposza, a Zalán futása, mely halál elől menekülő lelkének a történelmi múltra való kivetítése valójában. Ezért nem a hősi múlt jelenik meg benne elsősorban, Árpád vezér dicsősége, hanem Zalán dicstelen futása, akivel lelkileg valószínűleg sokkal inkább tudott azonosulni Vörösmarty. Mert a megsemmisülés, mely elől Zalán futott, folyton az ő sarkában is ott volt, s a szomorúságot és bánatot hordozó Medúza-pillantás élete során mindvégig borzolta kedélyét. Ám, mivel a magasrendűséget jelölő kilences háznak csúcsán állt épp születési uralkodója, a kedves és szerelemébresztő Vénusz, Mihály folyton megúszta a halált, hiszen magasrendű, szellemi ember lévén, már nem kellett mindent feltétlenül fizikai síkon megtapasztalnia, megélnie.

De azért meg kellett élnie, ha másféle síkokon is! A szerelem, a mély és erős szerelmi szenvedély és az elmúlás is különös egyveleget alkotnak lírájában. Nem, Vörösmarty egyáltalán nem az a visszafogott agglegény, aminek tűnt sokáig! S bár túl volt már a negyvenedik életévén is, mikor megnősült, s bár a szerelem házában álló gátló Szaturnusz talán a teljes önmegtartóztatást írta volna elő neki, azért ez korántsem jelenti azt, hogy ne lett volna tele szerelmi vágyakkal. Sőt, nagyon is túlfűtött volt érzelmileg, hiszen az Algol sokszor igen erős szerelmi szenvedélyt – de jellemzően olthatatlan szenvedélyt jelez. No meg vágyat, erőset, elválaszthatatlant nemcsak a szerelem és az édes csókok, hanem bizony az alkohol, a jó bor után is. Hozzátéve még, hogy Vörösmarty Mihály teliholdkor született, mindjárt érthetővé válik a szenvedélyessége, érzelmi túlfűtöttsége is, melyet az első házban, tehát a személyiség életterületén álló Hold még inkább érezhetővé tett. Ez a Hold ráadásul a kommunikáció házát uralja; természetes, hogy az érzelmek rögtön szavak formáját öltik nála. A Nappal telibe világított Hold pátosszal teli, érzelmes, de az Algol miatt jobbára halállal telített líraisággal áldotta meg Mihály költészetét. A „bú”, a „bánat”, a „sírhalom”, talán a leggyakoribb szavak a verseiben. Mert, hogy szavam ne feledjem, a beszédes Merkúr is a halál házában álló planétája. Ha a fizikai valóját jelképező Vénusz épphogy ki is menekült e házból, a gondolatait uraló Hermész bolygója a halál területének legközepén áll. Ráadásul ez is személyiségjelölő planéta, hiszen a személyiség háza költőnknél ugyan a vénuszi Bikában kezdődik, de javarészt a merkúri Ikrekbe esik. Ezért beszédes ember ő, ámde folyton a halálról beszél – a gondolatai ott vannak. Igaz, a végzet maga késlekedik, noha mintha folyton hívnák egymást: a Merkúr ugyanis hátráló, retrográd mozgásban volt az égen Mihály születésekor. Mintha mindig csalogatná, szóra bírná a költőt, de mégis örökké csak váratná őt.

Mert a lelkesedést, a telihold adta éltető tüzét még használnia kellett valamire. A kor embere volt, hát kesergő búbánata ellenére is lázongó magyar. Az Algol csillag jellemzője – személyiségjelölőként különösképpen –, hogy szülöttje folyvást lázadozik a fennálló rend ellen. Ez, figyelembe véve Mihály folytonos nyomorúságos helyzetét és a kor politikai, társadalmi és hatalmi viszonyait, teljesen érthető is, és a korszak emberévé tette Vörösmartyt. Békésebb korokban talán kevésbé vált volna ismerté és elismerté. Még így is sokszor a barátok és ismert személyiségek közbenjárása kellett ahhoz, hogy valamiféle egzisztenciát tudjon teremteni magának, ahogy azt a mások pénzét is jelképező házban álló személyiségjelölők előírták neki. Ma talán kissé értetlenül is állunk folytonos kesergései előtt, amelyek mind-mind mintha csak előfutárai lettek volna ama nagy, talán a Szózat után legismertebb kesergő versének, A vén cigánynak. Utolsó versébe mindent beleadott, mintha csak esszenciáját akarta volna adni addigi életének, pontosabban a pillanat életérzésének, melyben megszületett. Hermész-Merkúr szorítása végre engedett, az életmű kerek lett, a költő végre meghalhatott.

A rossz szív – mely szintén Algolos hatás, végül végleg elromlott. Ezt előre jelezte az Uránusz közeledése a Démoncsillaghoz, mely a Vörösmarty halálát követően született nemzedék életét olyan keservessé tette. Nota bene: az Uránusz napjainkban ismét e csillagot közelíti…

Végh Nóra