Acsai Roland írása Turczi István és Révész Tamás Miféle épület az a katarzis című kötetéről

Turczi István költő és Révész Tamás fotóművész közös munkájának eredményeképpen egy valóban reprezentatív és dekoratív könyvet vehet kezébe az olvasó, amely egyszerre művészeti album és verseskötet.

Bár a költemények nem a fotókhoz készültek, és a fényképek nem a szövegekhez, mégsem érezzük művinek az összepárosításokat: nagyon konkrétan kapcsolódnak egymáshoz a képi és a nyelvi alkotások. Ez pedig azért történhetett meg, mert a két művész látásmódja, kulturális háttere valódi rokonságot mutat. A képek és a versek összepárosításának munkájában valószínűleg nagy szerep jutott a szerkesztőnek, Csecsődi Máriának is. Egyfajta válogatáskötetet is jelent e könyv mindkét jeles művész számára, amely Turczi válogatott verseit és Révész válogatott fotóit tartalmazza egy összművészeti, dialógusalapú szelektálás szerint.

Turczi Istvánról tudjuk, hogy egyik mestere Vas István volt, aki a nyugatos hagyományokat vitte tovább az új klasszicizmusba. Számomra Turczi e kötetben helyet kapott versei sokszor úgy hatnak, mintha egy modern, szabadversre hangolt Vast olvasnék. Turczi versformái nem időmérték vagy szótagalapúak, nála a mondatok teremtenek formát, mely mondatok sokszor esztétikusak, máskor sprődek, de mindig sűrű, és enyhén disszemináló jelentésmezővel dolgoznak: „arctávolban a tűz alázata / minden leégett fűszál / isten szívébe újabb tőrdöfés” (Jeruzsálemi tűz). Ugyanakkor e versekre egyfajta beatpoétikából kölcsönvett hagyomány is jellemző, de ez nem csoda, hiszen e művek jó része a magyar neoavantgárd-posztmodern éra alatt született, és nálunk akkoriban fedezték fel a beatköltőket is. Természetesen e kötetben is megjelennek a Turczi-versek védjegyéül szolgáló szójátékok, meglepő szóösszetételek (pl. sebhelyhatározó, társadalomtalanítás, hímvesszőfutás, hóemberszobrász etc.). De ehhez hasonló sűrítések a verssorok szintjén is megjelennek: „Tekintetem alján rebarbara illatú csend” ‒ olvassuk az Ima helyettben, és rögtön látjuk, hogy itt egyetlen soron belül három érzékelés is megjelent: a látás, a szaglás és a hallás. A kötet versei általában interpunkciótlanok, de ez is az adott irodalomtörténeti korszak lenyomatának tekinthető, ahogy a sorok tipográfiájával való játék is. Az albumban felbukkannak a jól ismert erotikus versek, és a költőbarátokhoz írt sms-versek is, amelyek az irodalommal kerülnek dialogikus viszonyba. Turczi művei egyébként nagy számban tartalmaznak megszólító műveket.

Meggyőzően indítja a könyvet a Miféle épület az a katarzis című vers, amelynek utolsó sora így hangzik: „Ahonnan jó a kilátás ‒ befelé.” A következő lapon egy behunyt szemű ‒ talán imádkozó ‒ kisfiú fotója látható remek párosítási leleménnyel. A kapcsolódás itt is, mint a fotók és a versek nagy részében, egyszerre külső és belső. Azért is működik nagyon jól e kép-vers párhuzam, mert a szövegben előzetesen nem kerül kimondásra a zárt szem. Ebben az esetben a kép továbbgondolja a verset. Révész gyakran készít a zsidósággal foglalkozó fotókat, és Turczinak is több, e témakörbe tartozó műve van, és ezek közül most csak a Memento című nagylélegzetű munkáját emelném ki.

Révész fotói szépek, kifejezőek, jól komponáltak, fekete-fehérek és színesek vegyesen. Némelyikük a szociofotókat, mások a művészfotókat, megint mások a riportfotókat idézik. Ezek mindegyikének párhuzama megtalálható Turczi verseiben. Időnként ő is érint szocio-rétegeket, megtalálható nála a beszámoló-jelleg, és mindig ott van a művésziségre való törekvés. Turczit egy szó-, és főleg mondatzsonglőrnek nevezhetném, míg Révész a valóságrészletek bűvésze. Néha e kép-vers összeszikrázások humort is eredményeznek, például a Primitív szerelem című vers fotóján egy csimpánz egy műanyag babát puszilgat. Máskor kiegészíti, továbbasszociálja a fénykép a verset, mint a Vadul mint azon az éjjelen című költemény esetében, amelyben nincs szó megvadult lóról, de a fotó mégis kikötött lovat ábrázol. A fényképek néha a vers egészét „illusztrálják”, máskor csak egy részletére reagálnak, mint például az Új világ című vers mellé került fotó esetében, amelyen az egyetlen kapcsolódási pont a szárítón lógó ruhákat lebegtető szél.

Hogy miféle épület az a katarzis? Az album borítója szerint egy felhőtorony. De a katarzis talán inkább mégsem épület, hanem egy könyv: például ez a nagyszerű versalbum.

(Magyar PEN Club, 2024)