Apajegyek címmel nemrégiben látott napvilágot Kürti László legújabb verseskötete. A kötete verseiről, születési körülményeiről, az apaságról és alkotói terveiről kérdeztük. – Nagy Lea interjúja.

Nagy Lea: Legújabb köteted címét olvasva sok mindenre asszociálhatunk. Honnan ered az Apajegyekötlete, és számodra mit jelent pontosan ez a szó? 

Kürti László: Ha szétesett családból jössz, amire aztán van példa bőven, akkor, ha kedves gyerek vagy, az apád személyes eltávolodását, engedékeny, liberális szeretetként értékelheted, ami nagy szabadságot teremt. Míg az anyád szigorának következménye, ha nem is a családfői, de minimum egy felnőtt, komoly szerepevállalásában éled, fegyelmezett, tűpontos, háborús kiképzésként tízévesen. Pl. ha nem mégy időben a gyerekekért az oviba, vagy nem eteted meg őket, akkor a kistesók bajba kerülnek, de te is. Valójában tétje lesz mindennek nagyon korán, ami persze sok fejlődési devianciát hozhat később, de amit megtanultál, az ott van, beélesítve, adaptálható, kiszámítható, gógyid és gerinced lesz bármilyen életfeladatodhoz és bármikor. Megbízható leszel, és örökké fegyelmezetlen. Az Apajegyek kötet címét a 2012-ben megjelent Testi misék kötet egyik verscímének felhasználásával adtam. Az életszakaszok átnyúlnak egymáson, akár a verseskötetek, kiegészítik, irányt mutatnak vagy felülírják a korábbi belátásokat. A gondoskodás vagy a fegyelmezetlenség programozottá válik, a mintavétel pedig jön a családi, irodalmi hagyományból, amit vagy van erőd és belátásod felülírni, ha valami nem tetszik eléggé, vagy fut a közösségi karma generációkon át, míg valami vagy valaki ki nem zökkenti abból. Az Apajegyek arról az igyekezetről szól, ami megtartani igyekszik az elsőfű bárányt; a nagy szív, nyitott könyv, hősies belevetettség, naivitás, tisztaság – ez az apám választott élete. Nagy vállalás, hősies élet, ami természetéből fakadóan nem lehet objektíven önreflexív, hiszen akkor máris önmeghasonlásba keveredne, ezért figyelmen kívül kell hagyni néhány személyes élettényt, korábbi vállalást. Az én jegyeim az apám reflexeinek árnyéka, van, amiket egy életen át hordozok, másokat meg csak a nap járása határozza meg, hogy meddig vetül a bőrömre, a könyv valahogy innen beszélhető el.

NL: Köteted egyik verse a lányos apák címet viseli. Te lányos vagy fiús apának mondanád magadat?

KL: Feltétlenül létezik egy különbségtétel, legalábbis korábban szentül hittem, kicsit másként kondicionálódtak a fiúk, másként a lányok, így az apák is másként féltették, jó esetben féltik ma is (néhány tárgykörben) a két nemet. A társadalom kettészakadt az ügyben is, hogy a fiúk beavatódnak-e ma a férfilétbe férfienergiákkal, felelősen – egyre kérdésesebb ez, de azért vannak támpontok, ilyen pl. a versenysport. Illetve az utóbbi években tendenciózusan azt tapasztalom, hogy a szülők a gimnazista lányaikat viszik teljes hétvégére a fiúkhoz. Ez elképzelhetetlen volt az én tinikoromban, megyünk bele ezen a fronton is a pudingéletbe, pudinggyerekeket nevelve, pudingszülőkké válva, fogyasztásra, habzsolásra, kiélésre kondicionálva őket. Aztán meg valaki segítsen neki értelmezni önmagát, mert a szülő, ha nem mutatta az irányt, akkor majd idegeneket kérünk meg ilyesmire… Foucault azt mondja, hogy „az erkölcsöt éppúgy lehet igazítani, mint a kereskedelmet vagy a gazdaságot.” Most itt van ez a háború, eszkalálódó gazdasági világválság, és lassan azt sem tudod, hogy fiú vagy-e vagy lány, minek kéne lenni…vagy vállalhatod e nyíltan klasszikus nemi szerepedet társadalmi környezetben, különben jön az ejnyebejnye… Lesz mit újraigazítani, nem állítom, hogy nem fog fájni, persze, de a fókuszok talán a helyükre kerülnek elemi belátások szerint… addig viszont a világot igazgató láthatatlan Hakapeszi Maki diktál, moralizál, bomlasztja alapértékeinket. Öcséim felől, gyerekkorunkból indítva fiús apa vagyok, ma is érvényben vannak azok a belső szabályaink, amikhez tartjuk magunkat egymás közt, mára egyenrangú férfiakként a világgal szemben vagy azzal karöltve. A felnőttebbik felnőtt életemben pedig nagy örömöm, hogy lányos apa lehetek, másfajta költészet ez az apa-lánya viszony. A kapcsolat egész életre szóló szavatossága, megalapozása persze azonos erények mentén szerveződik mindkét nemnél, de meggyőződésem, az atyai férfipozíció másként egzisztál, ha kislányod van – erről szól a kötetben található lányos apák című vers.

NL: Édesapáddal való kapcsolatod motivált arra, hogy megírd ezt a témáiban sokszor elvont verseskötetet? Vagy valami más?

KL: Apám elvont engem a gólpasszoktól, keveset fociztunk együtt, ma viszont furcsamód vele és az öcsém korosztályos, és afölött játszó, egyébként gólkirály fiaival együtt több ziccerünk van rá, néha meg is játsszuk a közös focit. Elvonom apámtól a szépirodalomban megélt tapasztalataimat, csak néha egy-egy kötetbemutató, kötetanyag vagy újsághírek, amiből tájékozódik. Elvonóban vagyunk, ha összeülünk sörözni, mert valamelyikünk, majdnem garantáltan kocsival érkezik. Néha azért elvonszolom apámat a régi életébe, néhány versen keresztül, de akkor otthon ül hűvös szobában, lapozgat, elszontyolodik, máskor kicsit dühös rám, hogy mit kell nekem ennyit pofázni, pláne kipofázni a dolgainkat, vagy pláne valótlannak tűnő valóságainkat, valahogy így képzelem…

NL: Szerinted milyen a jó apa?

KL: Szerintem olyasmi, mint Esterházyé, hogy mindenütt ott van, annyi különbséggel, hogy itt is, mármint itt is itt van. Nekem fontos, hogy a lányom eszméletében jelen legyek, hogy a realitását megteremtse saját belátásai felől, de ez a realitása hazulról legyen kondicionálva, és ne összegereblyézett féligazságok vagy félresikerült minták gyűjteményéből kottázzon. Egy lányunk van, így mint testvér, rivális, önzéselhárító és tükörmutató is kell legyek az apai létüzemen túl. Ebből előfordulnak oda-vissza szereptévesztések, persze főként részéről, de a fókuszait kondicionálja, humorérzékét is, az igazságérzetével, kifakadásaival pedig sok vicces, máskor fontos helyzetet teremt, ami meghatározó beszélgetések alapja.

NL: Izgalmasak a kötet cikluscímei: Asztrológia, Fantomfájdalom, Perzsaszőnyeg, Bálna a semmiből. Mennyire reflektálnak egymásra, és miben különböznek egymástól?

KL: Kicsit szabadítva ugyan, de Wittgensteinnel élve mégis: minden dolog a lehetséges összefüggések terében van. A kötet anyagát a „tizenkettedik házban” írtam, az asztrológiában, ez azt jeleni, hogy olyan fejlődési folyamatok utolsó lépcsőjéhez értél, ahol a kudarcaiddal, rejtett, gyakran öntudatlanul munkáló ellenségeiddel, önmegtagadásoddal, korlátaiddal és veszteségeiddel kell szembenézned. Az Apajegyek számol mindezekkel a fájdalmakkal, mégsem nyavalyog, pláne nem kívánja megúszni szellemi terheltségét, viszont rögzíti saját létpozícióját, hogy segít-e élni vagy megérteni, megélni bármit is, vagy hogy elég izgalmas szellemi kaland-e ez az olvasónak, ezt majd meglátjuk. Friss a kötet, könyvhétre jött ki, tombol a nyár, relatív lassú a visszacsatolás.

NL: Milyen életszakaszban és hol voltál, amikor a kéziratot összeállítottad?

KL: Ezek a versek Térey-ösztöndíjas versek, az elmúlt két évben íródtak, de legalább három-négy valóság párhuzamosságában vagy varázsos/pokoli realitásában megélve. Ha tűzbe teszed a kezed (bárkiért, bármiért is), ha nem első, második reflexből kikapod onnan, mert fáj, mert ez a normális, ennyire vannak a kötelékek szavatolva, viszont ha költő vagy, bent tartod még kicsit, mert fontosabb a megélt belső tapasztalat, a vállalásod, a lelki folyamataid megélése, a szellemi tisztánlátás képességének próbatétele. Minél elmélyültebben teszed ezt úgy, hogy saját világaid megnyíljanak előtted, annál hitelesebbé lehetsz magad előtt. Ha a szíved a helyén, az egódat kiismerted, a világ sem kényszeríthet már megfelelni szirszar szabályaira, akkor biztonságban vagy. Mégis tudni kell felismerni, mi és meddig nemesít, mikor égsz szénné, vagy degradálod magad cirkuszi fakírrá útközben, mert az már privát hülyeség, útvesztő, vagy ha úgy tetszik, rossz irodalom. Tavaly két írórezidencia, elvonulás segítette a szövegírást, múlt héten jöttem haza Vácrátótról ugyanezen program jóvoltából, egy gyönyörű arborétumban éltem tíz napot. Sokat voltam egyedül, egyedül a fákkal, a tóval. A természetre eddig is bátran mertem bízni magam, ha valami elhangolódott bennem, visszasegített most is belső egyensúlyaimra, bizalmamra, szeretetemre. Mintha most ez lenne a legfontosabb, mintha írni is innen lenne érdemes vállalt feladatként meg egyáltalán.

NL: Hogyan definiálnád egy szóban a köteted?

KL: Ez egy hűségkötet, bármit is jelentsen másnak ez a definíció a jó néhányszor felkavaró versek vetületében.

NL: Lesz folytatása ennek a tematikának?

KL: Készül egy új anyag, még nem kezdtem semmiféle szerkesztési munkába, a versek döntik el a tematikát, nem programozok szövegeket előre, aminek az az oka, saját működésem felől, hogy belülről írok kifelé, és nem fordítva. Úgy érzem, számomra ez fontos, ilyen értelemben még ünnep az élet, az írás, még ha nem is mindig úgy néz ki, bármennyit is bukdácsolok néhány fájdalom témában. Ennek ellenére mégis egy teljes ciklus jött Vácrátóton, programozás ide vagy oda.

NL: Melyik a kedvenc egysorod a kötetből?

KL: „Apajegyek”, „Kiadja a Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2022”, vagy az, hogy: „veszem fel a távot.”