Pirisi Máté: Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy egy Jászai Mari-díjas színésznőt nem ismerek fel első pillantásra.

Szűcs Nelli: A színésznek ez a munkája – nevet Nelli.

PM: 1993 óta állsz színpadon. Világhírű rendezők választottak a legnehezebb szerepekre. Alakításaidért többek között 2007-ben Jászai Mari-díjat, 2012-ben Amfiteátrum-díjat, 2016-ban Szörényi Éva-díjat kaptál, 2013-ban Érdemes Művész, 2022-ben Kiváló Művész kitüntetésben részesültél. Ötvennél is több színházi produkcióban, és tizenhét filmszerepben játszottál már. Karriered során volt-e olyan szerep, amiből akár máig sem tudtál, vagy nem akartál kibújni?

SzN: Úgy hiszem, hiába játszom szerepeket, ha semmit sem viszek belőlük magammal – de amikor felkelek, először anyának és feleségnek kell lennem. Ezek a legfontosabb szerepek, nekem így kerek a világ. Számomra mindig az a legkedvesebb előadás, amit aznap játszom, ez nem is lehet másképp. Az Úristen nem hiába ad valami többletet – fogékonyságot és képességet –, és nem hiába terelget az útra. Vallom, hogy a színház engem, mint embert, tanít. Hálás vagyok a rendezőknek, akik kiválasztottak a Médeiára (Euripidész: Médeia), Bakkhánsnőre (Euripidész: Bakkhánsnők), Kurázsi mamára (Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei), Fodrásznőre (Szergej Medvegyev: Fodrásznő)…, ezekből a szerepekből rengeteget tanultam. Hálás vagyok Vidnyánszky Attilának is, aki a mesterem volt a főiskolán és a beregszászi évek alatt, mert nem skatulyázott be egy karakterbe. Hagyta és segítette, hogy különböző szerepeket formálhassak. Tőle tanultam meg, hogy a nehezebb utat kell választani, ahogy az életben, épp úgy a színpadon is. Rávilágított, hogy ami könnyen jön, az könnyen megy. Ha nem hozol áldozatot, nem érzed a zamatát, és akkor nem kezdtél semmit a feladattal. Minden ember vágyik néha arra, hogy más legyen: jobb vagy – Nelli felnevet – esetleg rosszabb, szebb vagy éppen csúnyább. A színésznek ez a megadatott. Ugyan mondják, hogy ami a színpadon történik, az nem a valóság, de számomra mégis az. Előadás alatt egy másik emberré válok. Úgy hiszem, ember vagyok az ember előtt, és akárhányszor is kell mássá válnom, természetesen Szűcs Nellit nehéz kihagynom ebből. De ha már egy centiméterrel is előrébb jutottam, ahogy Fedák Sári mondja, akkor nem éltem és nem dolgoztam hiába.

PM: Mit tanított neked a színház? Mi a legfontosabb tanulság számodra?

SzN: Aki hazudik az életben, az a színpadon sem mond igazat. És aki hazudik a színpadon, az életben sem mond igazat. Az igaz szerepek túlmutatnak a puszta szórakoztatáson. Szerintem a művészet és alkotás különböző szintjeit nem szabad összekavarni, mert a szintek között van egy mérce. Egyéni mérce… A feladatunk törekedni, hogy fölfelé húzódjunk a szintek között, ne lefelé. Nekem az a célom, hogy olyan élményt adjak a nézőknek, amire akár évek múltán is visszaemlékezhetnek; hogy átadjam nekik önmagamat, mert ha én elhiszem, amit csinálok, a varázslat bennük is megszületik. Azt szeretném, hogy a színház a jövőben is építse az emberi lelkeket, ezért nem versenyezhet a hazug sorozatokkal, amikkel etetnek és altatnak minket. Az élő szót, az érzéseket – amelyek egyik emberről a másikra csak szemtől szemben hatnak – nem lehet megkapni a virtualitásban. A színháznak az igaz dolgokra kell megtanítania minket. Nekem sokszor felteszik a kérdést, hogy milyen szerepeket szeretnék még eljátszani, és én mindig úgy értem: mit szeretnék még megtanulni, ezért inkább azt mondom, sajnálom, hogy nem lehetek már Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), vagy a Sirályban Nyina (A. P. Csehov:Sirály), de nem tudok panaszkodni sem. Nem helyes a panasz fonalával körbetekerni magunkat. Úgy hiszem, hálát adhatok az Úristennek, hogy olyan dologgal foglalkozhatok, amit szeretek. Felelősséggel tartozom ezért.

PM: Mit jelent ez a felelősség?

SzN: Én elsősorban magyar színésznőként szeretném igaz szívvel szolgálni a színházat és a magyar nemzetet. Naponta én is elbukom, de Isten segítségével minden reggel erőt találok magamban, hogy megleljem az igaz utat. Most 52 éves vagyok, már tudom, hogy csak a lélek gazdagsága számít ezen a földön. Az ember nem érti meg elsőre, hogy áldozatot kell hoznunk egymásért. Ezt kell megtanulnunk születésünktől a halálig.