Szemelvények Király Farkas verseskötetéből

szeptember 2.

kissé este volt már

és egészen sötét

a General Juan Pequeno úton

két hideg sörért ugrottam le

Beatríz közeli boltjába

meg egy pakk Marlboróért

vagy amit épp kapni lehet

kissé este volt már

és a dombon álló kápolna felől

szinte észrevétlenül

gördült a folyó felé

egy friss temetés

lúdbőröztető illata

az örökzöldek levelei

elsárgultak-vörösödtek

és mind lehulltak az ágakról

kissé este volt már

és mindannyian

egy évet öregedtünk aznap

Beatríz boltjában

arról beszéltek a népek

hogy tizenhárom gyilkos bálna

feneklett meg aznap a parton

látod k., már a cetek is tudják

hogy hol kell keresni a pusztulást

lidérctánc

k.,

meséltem neked a napfordulóról

amikor megfodrosodik az idő és

fények törnek elő a földből

a borzongásról mit a szökő vaksi pillanatok

testbe csapódása kelt

meséltem a fodrokban úszkáló kacsákról melyek

úgy vadásznak síkos zsákmányukra

mintha örökké élnének

a világ tojáslakuk héjának rianásával

kezdődött volna

s a beléjük csapódó sörét szaggatásával

érne véget

meséltem a villanyoszlop talpáról a víz közepén

mit kacsák úsztak körbe mielőtt

rettentő gépek acélkarmai törték darabokra

melyeket iszonyú markolók tépdestek ki

a víz folyékony testéből

meséltem a szigetről melyet

a talp mögé terelt hordalékból rakott a folyó

s melyet még iszonytatóbb gépszörnyek

aprítottak ezernyi csonkká

feldarálva bizonyítékát

mindenféle ifjúságoknak

meséltem a hídról melyről a szigetre ugrálók

sem mind tudták

valaha arra szolgált hogy

nagyapák s unokák várják-lessék

az alatta futó síneken

bőszen gőzt tüsszögő vasparipákat

s váratlanul szívükbe szakíthasson

a mozdonysíp hangjának éles pengéje

meséltem a nagyapákról akik

meghaltak-megszöktek-túléltek

mindenféle háborúragozást

meséltem arról

mily istentelen kalligráfiára képes

a lyukas emberből

kecsesen aszfaltra kígyózó

vér…

k.,

napzivatarban figyeltük

egymás tenyerén a lidércek táncát

szeptember 28.

nadrágot cibálhat,

szoknyát emelhet.

ablakot billenthet,

léggömböt lophat.

lúdbőrössé varázsolva átfújhat

ingem vékony szöveten.

szemembe pörgetheti a tálból a hamut.

az út rövidhosszú,

semmilyen tekintet nem zavar.

ne fogd a kezem.

ne fogd semmim.

legyen a pusztítás külön öröm.

lesétálunk a vízhez. nézzük

a híd alatt futó dunát, szamost, marost.

hogy miként úszik s nem úszik dinnyehéj.

hogy mintha a szajna, persze.

s hogy szajháink meg szerelemeink.

majd útra kelünk a hegyek felé.

és sorban beleharapunk

minden fa kérgébe.

(Széphalom Könyvműhely – Orpheusz Kiadó, 2019)