Szemelvények Wirth Imre vereskötetéből

KÖVEZZETEK MEG, ha nincs igazam, és akkor is,
ha igen, elvesztettük a gyerekeink végleg,
vagy elvesztettem én, ahogy a kertet és a fényt
önmagamban, üres allék poroznak utánam,
murvába taposott rózsák, egy őszi reggelen
ülök egy szobában és írok, a szobában nincs
senki, érzem, a szürke rózsaillat hogy hallgat,
hogy próbálja finomítani a kínt, kávéval,
fanyar rutinnal a gőzben, valami készül rám,
valami felejtés-csuklya szörnyű éjszakában,
mennyi semmirekellő tapasztalattal lököm
félre hajnalban a rám törő magányt, mennyi még,
ami rám vár, lidércnek eljátszott tüdőbajok,
mennyi félrelökött rutin végelszámolásban,
ahogy rám hajol egy északi tengeri árnyék,
világítótorony villogó szeme Adria
kavicsos partjainak kéklő csillogásában,
kövezzetek meg, mert nincs igazam, és akkor is,
ha igen, elvesztett gyerekeink nyomaiban
holdfény rezeg, és a fagy dermedt hártyájára
lép, akiben sohasem hittünk gyerekként sem, de
most roppan és véresre jelöl, mert vége, vége
a szerelem miatt jóváhagyott halasztásnak,
jázminok között a leomlott végtelen szalad.

HOVÁ FOGSZ MENNI? Nem tudom.
Ezt nem mondhatod, ez ilyen
játék. És ha mégse, ellenállok?
Idióta. Rég nem rólad
van szó. Ezt nem mondhatod, ez
hülyeség. Na jó. Szeretnél?
Korod szerint éppen elfér
lelkedben ez az érzés.
Szép vagy, de nem. Igen, persze.
Meg tudod magyarázni, hogy
miért? Van tükröm, semmi szép
sincs bennem. Szép vagy szerintem.
Éjszaka. Hajnal. Ki tudja,
milyen messze jut egy emlék?

DE MILYEN EGYEDÜL lenni,
kérded, fogalmam sincs,
egy hét se telt el, mióta
elmentetek, igazából
ugyanaz, egy hete
várom, hogy valaki kérdez,
elmondhassam, ugyanolyan.
Nőnek a palánták, karó
beleverve, sírás nincsen,
nem jött elő az isteni
lényeg, nem buggyan ki a lé
a túlérettből, semmi sincs,
ami arra emlékeztet,
hogy ideiglenes gazda
vagyok. Markomból kipereg
a végtelen ígérete.

MICSODA SÁRDARABOK
gördülnek le az alkony
árkán, hideg sötétségben
tapadás. Tetőcserepek
okkersárga, nyúlós fénye.
Kóborló, vérző csöndben
oson a fűben, aki él.
Hajunkban toll az éjfél.

VOLT EGY KIMONDATLAN nyár, és
volt sok kimondott hőhullám,
lángolt a rezsó Füreden,
békák ugráltak szanaszét,
reggel szerelmet futottam,
aztán egy nőszobrász benyúlt,
belehaltam volna, mégis
éltem még sokáig. Szemét
ügy kimondatlan nyarakban,
kimondott kamaszkor, rendőr
igazoltat szerelmeket –
kutyatej, suttogod, van víz,
és van idő visszanézni.

(Scolar Kiadó, 2022)