Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága, félszeg, régi eset –
Tanár úr voltam, lelkes és sovány,
S egy kisdiákom meglesett.

A diák most egy színház rendezője,
A haja ritkul. És tűnődve látom
Rosszkedvén s vénlegény-tempóin,
Mily messze lehet az én ifjúságom!

De a szigeten ma sem mások a fák,
S az édes légben valahogy ott maradt
Sűrű arany napfénybe konzerválva
A régi, boldog pillanat.

S hiába volt sok rossz vihar,
Kopár ősz s hulló szerelem –
Elcsöndesülve a lombok alatt,
Ha utam néha arra terelem,

Megbúvok a kedves padon,
S mohó ajkamra messzi íz tolul,
Mintha kedvenc befőttjét csemegézné,
Újra gyerekké válva, egy ál-mogorva úr…