Hiszem, hogy mindenkinek van egy képzeletbeli ládikája, amelyben gyermekkora limlomjait őrzi. Nem az a fontos igazából, mekkora ez a ládika, hanem sokkal inkább az, milyen színes a tartalma. A sok-sok emlékkacat között biztosan találunk olyat, amire visszagondolva egy kicsit tovább merengünk el, mert zamata lesz az emlékezésnek, akár egy korty bogácsi bornak…

Tízéves voltam, amikor egy hetet a nagymamámmal töltöttem a kis bükki faluban. A Hóvirág utcában nyáron is rekkenő volt a hőség, bár a völgyben lélegző településnek jó levegője volt mindig is. Ott éltem át, a Nefelejcs utcából nyíló Hóvirág utcában lévő kis faházban Nemecsek Ernőéknek és a vörösingeseknek a grundért folytatott harcát. Az arcomon nekem is lángrózsák égtek, mint a kis Nemecseknek, de az én lángrózsáimat a termálvíz öntözte, amelyben gyerekként nem tartózkodhattam sokáig. A kisközség Eger felőli részén található üdülőövezet jellegzetessége, hogy az út bal oldalán lévő utcanevek csupa madárnevek, a jobb oldalán lévőké pedig virágnevek. Rengeteget sétáltunk nagyival mindkét oldalon. Így jártunk a Sas, a Rigó, a Harkály utcácskákban is, de egyszer a Pipacs közbe is betévedtünk.

Ez akkoriban volt, amikor megindult a pezsgés a hétvégi házak kereslete és kínálata iránt. Hihetetlenül jó telekárban lehetett hozzájutni egy-egy kisebb vityillóhoz a Balatonnál, de a Mátrában, a Bükkben egyaránt. Amikor hazatértünk, megtudtam, miért sétáltuk be nagymamával a fél falut, hogy a talpam is égett esténként. Nagymama látott fantáziát Bogácsban. A kilencvenes évek legelején építkezésbe fogott a családunk, miután az új üdülőtelepen, Vendel bácsi hosszan lenyúló kertvégét kicölöpözték a Jács köz és a Zöldváralja oldalán. A mesterembereknek házat vettünk ki, mi magunk egy hatalmas sátorban laktunk egy hétig. Életemben először akkor és utoljára laktam sátorban. Féltem benne, de messziről, a hegy egyik oldaláról odahallatszott a borospincékből áradó cigányzene, a másik oldalról meg egy magányos tárogató csodaszép hangja.

Alpesi tetős házat terveztettünk, amelynek jellegzetessége a majdnem földig érő tetőszerkezet. Az igen meredek építményen édesapám egyesével vitte fel a vállán a hullámpalákat, amelyet jól a gerendához csavarozott aztán. Az üdülőben az emeleten kétszer négyágyas szobának lett helye, és a nappaliban is egy-egy ágy fért el a sarokban. A kertben kilenc gyümölcsfa borult virágba tavaszonként, és az utcafronton lévő diófa hullajtotta leveleit ősszel a bogácsi földre. A veteményeskert mellett egy nagyobb füves rész és egy virágoskert tartozott még a portához, és egy fúrott kút is. Oda engedte le nagyapám mindig egy vederben a dinnyét hűteni. Nyáron minden hétvégén felmentünk Bogácsra először még a kis négyütemű Trabantunkkal. Kapáltunk, gyomláltunk, füvet nyírtunk, ágyat húztunk le és föl, takarítottunk a vendégek után, és így vártuk a turnusváltást. Miután átadtuk a kulcsokat, belevetettük magunkat két órányira a gyógyfürdő vizébe, majd ellazulva elindultunk haza, a Hajdúságba.

Kereken húsz évig jártunk a hegyekbe fel, szinte minden hétvégén tavasztól őszig. A kaptárköveket, a Matyóföldet, a kis hegyi ösvényt Szomolyára, ahol egyszer eltévedtünk, a borospincék dohos szagát, az ismeretlen tárogatózó fülledt dallamát mind-mind az emlékszütyőmben őrzöm, akárcsak a télen is nyitva tartó fürdő gőzölgő termálvizének látványát, a kertünkben lehullott almák és szilvák cefreszagát. Azóta, hogy eladtuk, egyszer jártam a Tomorvár utcában. Nagyon szépen rendben van tartva a ház, az apám építette szalonnasütőt fiatal tuják veszik körbe. Ez megnyugtató, de olyan sok és színes a szép történethímzéshez való emlékszál, mint a matyóhímzés maga, amit már egy ideje a képzeletbeli ládafiámban őriztem, csak most valahogy fölülre került. A Hór patak vize mossa tisztára az emlékektől bepárásodott szemüvegemet, s tartja frissen bennem a képet második szülőfalumról.

Lajtos Nóra