Mint habja a sebes folyónak
Sietve zúg alá,
És nincs erő, mely a lezajlót
Visszafordítaná:
Nap nap után elment, betöltve
A megszabott határt,
S mi érezzük, hogy életünkből
Egy év megint lejárt.

És oh mily év volt ez! hozott ránk
Bút, gondot és sanyart…
Fejünkre gyászt tőn és szemünkből
Kínos könyűt facsart;
Mély csügedésbe ejtve gyakran
S hálót vetett elénk…
Ah, csuda volt, hogy el nem estünk
S meg nem emészteténk!

És mely nekünk vajmi kevés jót,
De sok gonoszt adott:
Rideg szóban említsük-é a
Lefolyt órát, napot?
Az évre hangos, terhes átkot
Kiáltva szertelen:
Emléke is legyen szivünkből
El-kitörőlve…? Nem!

Kényeztet a jó sors; – kevéllyé
Tesz, bűn- s bukásba ránt;
A bajt, nyomort ösmérje keblünk
Gondos kertész gyanánt!
Ennek keze gyomlál ki onnan
Nagy-sok mérges gyomot,
Mely annyi szép erény-virágot
Növésben elnyomott.

Az Úr bölcs, jó, ő adja nékünk
Az édest, keserűt;
Amazt fogadd hálaadással,
Ezt gyáván ne kerűld!
Ő hordja  e roppant világnak
Örök nagy gondjait…
Öröm- s búban, élet- s halálban
Kössön hozzá a hit!

Hangozzanak fennen szivedben
Az erkölcs szavai,
Légy, a magas célt nézve, ember,
Keresztyén s hazafi!
Áldozz, hogy a szent láng ezer szív
Fagyát olvassza fel,
Tudj hatni, tűrni és szeretni,
Meghalni is, ha kell!

Igy semmi nem szülhet sziveden
Aggályt, réműletet,
Lábad oroszlányokra, s áspis-
Kigyókra vetheted!
Jöhet jó s rosz év; – bú, baj árja,
Amely feléd rohan:
Megállhatsz minden rázkodásban
Nyugton és boldogan!