Tompa Mihály: Az én lakásom.
Miről nem zengett már az ének
Mióta lant és duda szól?
Hallottunk himnuszt a parajhoz,
Dalt a félszem bűbájiról.
Én csak téged halhatlanitlak,
Gyönyörűséges kis lakom!
Ah, bár zsindelyt tudnék csinálni
Rozzant tetődre, lantomon!
Mióta lant és duda szól?
Hallottunk himnuszt a parajhoz,
Dalt a félszem bűbájiról.
Én csak téged halhatlanitlak,
Gyönyörűséges kis lakom!
Ah, bár zsindelyt tudnék csinálni
Rozzant tetődre, lantomon!
Anno ezer… de hát ki tudná:
E ház mikor épitették?
Annyi igaz: hogy feltalálva
A padlózás nem vala még;
Hanem meghordták utca-sárral,
És lebakólták emberül;
Azóta ugy van s ugy marad, mig
Unalmában egyszer bedül.
E ház mikor épitették?
Annyi igaz: hogy feltalálva
A padlózás nem vala még;
Hanem meghordták utca-sárral,
És lebakólták emberül;
Azóta ugy van s ugy marad, mig
Unalmában egyszer bedül.
Hogy pap vagyok, mindenki tudja,
Alázatosság jelszavam;
És erre a mestergerenda
Emlékeztet derekasan,
Mert a világ ha néha elkap,
S kissé fölebb emelkedem:
Megrendűl még az agyvelőm is,
Ugy belevágom a fejem.
Alázatosság jelszavam;
És erre a mestergerenda
Emlékeztet derekasan,
Mert a világ ha néha elkap,
S kissé fölebb emelkedem:
Megrendűl még az agyvelőm is,
Ugy belevágom a fejem.
Egyébiránt amilyen, olyan,
De költő is volnék talán?
(Igy szokta most ezt oda vetni
Sok siheder nagy pongyolán)
Tehát a költő homlokára,
Amint illik, zöld lomb fakad…?
Igen! zöld líciom verődik
Bokrosával, – az ágy alatt.
De költő is volnék talán?
(Igy szokta most ezt oda vetni
Sok siheder nagy pongyolán)
Tehát a költő homlokára,
Amint illik, zöld lomb fakad…?
Igen! zöld líciom verődik
Bokrosával, – az ágy alatt.
Nincs itt annál szebb: mintha szél fúj
Sok ellenségem van, de mindegy,
Kevés kit én is szeretek;
Hanem az eső!… félek ettől.
Mint mumustól a gyerek
Kivált ha széllel jön, – no akkor
Minden táncol, recseg, ropog, –
Úgy hogy gyakran helyet cserélnek
Az ajtóval az ablakok.
Kevés kit én is szeretek;
Hanem az eső!… félek ettől.
Mint mumustól a gyerek
Kivált ha széllel jön, – no akkor
Minden táncol, recseg, ropog, –
Úgy hogy gyakran helyet cserélnek
Az ajtóval az ablakok.
Ugy ám! az ablak! itt valóban
Mélység magasság egyesül,
Künn a libák néznek be rajta,
S kézzel sem érem fel belül;
Biz isten egyszer hírre kap még
Az én házam, ha így halad.
Egy új Popeji lesz belőle,
Mélyen – mélyen a föld alatt.
Mélység magasság egyesül,
Künn a libák néznek be rajta,
S kézzel sem érem fel belül;
Biz isten egyszer hírre kap még
Az én házam, ha így halad.
Egy új Popeji lesz belőle,
Mélyen – mélyen a föld alatt.
*
S történik sok csudás dolog:
Nemcsak, hogy táncol asztal és szék,
De a vén kályha is forog.
S történik sok csudás dolog:
Nemcsak, hogy táncol asztal és szék,
De a vén kályha is forog.
Mégis talán legszebb az ablak,
Midőn a lúd azon benéz;
Bizony ha igy száll: még maholnap
E ház egy uj Pompéji lész.
Midőn a lúd azon benéz;
Bizony ha igy száll: még maholnap
E ház egy uj Pompéji lész.
S a zápor hogy tréfál meg éjjel?
Szó nélkül megjön és szakad,
(Olyan bolond természetem van:
Nem oldalt fekszem, de hanyatt.)
És mintha csak célozni tudna:
Az orromra egyenesen
Ugy koppan egy kövér hideg csepp,
Hogy majd nyavalyássá teszen.
Szó nélkül megjön és szakad,
(Olyan bolond természetem van:
Nem oldalt fekszem, de hanyatt.)
És mintha csak célozni tudna:
Az orromra egyenesen
Ugy koppan egy kövér hideg csepp,
Hogy majd nyavalyássá teszen.
Gyertyát gyujtok mérgemben ekkor,
Azaz szeretnék gyujtani,
Hanem csak bél akad kezembe,
Faggyát megette valami …
Mert én zsellérségen vagyok csak,
Itt mások a rendes lakók:
Nagy népesen tanyázva együtt,
Egér, tücsök, kabóca, pók.
Azaz szeretnék gyujtani,
Hanem csak bél akad kezembe,
Faggyát megette valami …
Mert én zsellérségen vagyok csak,
Itt mások a rendes lakók:
Nagy népesen tanyázva együtt,
Egér, tücsök, kabóca, pók.
S akadna olyan rosz keresztyén,
Ki zúgolódnék mindezen;
De ördög praktikája lévén
A pompa és a kényelem:
Én megnyugszom sorsom mivoltán,
De sőt örűlök, mert ugyan
Ha ürgének volnék teremtve:
Nem szűkebb volna a lyukam!?
Ki zúgolódnék mindezen;
De ördög praktikája lévén
A pompa és a kényelem:
Én megnyugszom sorsom mivoltán,
De sőt örűlök, mert ugyan
Ha ürgének volnék teremtve:
Nem szűkebb volna a lyukam!?
Legszebb az, ha tanácsba gyűlünk:
Egyházfi, kurátor, meg én
Csak elférünk, ha – egy keresztül
Ül szépen a ház küszöbén.
Ekkép egész belső személyzet
Épen harmadfelet mutat;
A többi a pitvarba’ guggol
S kivül dicséri az urat.
Egyházfi, kurátor, meg én
Csak elférünk, ha – egy keresztül
Ül szépen a ház küszöbén.
Ekkép egész belső személyzet
Épen harmadfelet mutat;
A többi a pitvarba’ guggol
S kivül dicséri az urat.
*
Hajlékom, meg vagy énekelve!
S hogy ujból épülj fel, ne várd!
Hisz a dal éltet, tart örökre, …
– De tán egy támasz még sem árt;
Mert bár igen becsűlöm a dalt:
Amellett mégis ugy lehet,
Hogy megindulsz egyszer felettem
S oda nyomsz, mint az egeret!
S hogy ujból épülj fel, ne várd!
Hisz a dal éltet, tart örökre, …
– De tán egy támasz még sem árt;
Mert bár igen becsűlöm a dalt:
Amellett mégis ugy lehet,
Hogy megindulsz egyszer felettem
S oda nyomsz, mint az egeret!
Megénekeltelek … ne félj már!
Te élni fogsz e hangokon.
Mert azt mondják: tart éltet adal,
Csak tartson is fen jó lakom!
Mert bár igen becsűlöm a dalt;
Felőle mégis ugy lehet,
Hogy egyszer összedülsz felettem
S agyoncsapsz mint a verebet.**
Te élni fogsz e hangokon.
Mert azt mondják: tart éltet adal,
Csak tartson is fen jó lakom!
Mert bár igen becsűlöm a dalt;
Felőle mégis ugy lehet,
Hogy egyszer összedülsz felettem
S agyoncsapsz mint a verebet.**