Szemelvények Füzesi Magda verseskötetéből

Júlia éneke

Temetőnek szültek engem,

magamat melléd temettem,

tölgyfa parázs, táltos abrak,

téged nekem holtan adtak.

Tűzzel, lánggal élesztgetlek,

tündér szóval ébresztgetlek,

kezed kötöm a kezemhez,

szívem nőjön a szívedhez.

A hetedik szobában

Gyöngyöt sír a téli éjszaka,

széttáncolja táltosok hada,

férgek, mérgek, gyilkos fellegek

isszák a véremet.

Fényességgel jön a hajnal,

lángban izzik minden felhő.

Égek én is vörös lázban,

a hetedik szobában.

Kép és tükörkép

Ülök a vérpad közepén a porban,

mindegy, hogy éltem:

sírtam, fuldokoltam;

fényed a hóban,

sivatagban, sárban

rám ragyogott, rám ragyogott.

Mert rám olvastad hétszer

boldog halálomat,

egy ballada dalával

örökre elsirat,

vagy napja lesz világod

egy szivárvány-sugárnak,

vagy vágd el gyilkos ág-bogát,

míg szűnik a varázslat.

Őzek márciusban

fekete menyasszony vagyok

értem sírnak az angyalok

de márciusban fütyültek az őzek

és áprilisban kinyílt a határ

májusban zúgott a zivatar

és júniusban felszakadt a bánat

júliusban elveszett a gond

és augusztusban ünnepelt a rét

szeptemberben mi lesz a világgal

Siratóének

Gyűrött lepel az októberi táj,

beletemetem égő arcomat.

Jajgatni volna jó, annyira fáj

mi a pokolból énreám maradt.

Elrákosodott bennem a jelen,

csak ülök bambán tegnap-vackomon.

Aztán elégek. Sírom jeltelen.

Marék hamu az üszkös avaron.

Quo vadis?

Megsebezted a lelkemet,

amivel együtt kéne élnem.

Mit vársz, mit várok? Nem lehet

sem ég, sem föld a menedékem.

Nézünk egymásra, hallgatag,

felforr köröttünk a világ.

Fellobog még a kötőszó is,

amikor szerelmedért kiált.

Megsebezted a lelkemet,

s tán sebet kaptál a csatában.

De nem ez a harc, mi ékesít,

s nem győzelem, amit kivártam…

(Magyar Napló, 2021)