Tenyered fáin tarka madár

Szemelvények Füzesi Magda verseskötetéből

 

Júlia éneke

Temetőnek szültek engem,

magamat melléd temettem,

tölgyfa parázs, táltos abrak,

téged nekem holtan adtak.

Tűzzel, lánggal élesztgetlek,

tündér szóval ébresztgetlek,

kezed kötöm a kezemhez,

szívem nőjön a szívedhez.

 

 

A hetedik szobában

Gyöngyöt sír a téli éjszaka,

széttáncolja táltosok hada,

férgek, mérgek, gyilkos fellegek

isszák a véremet.

 

Fényességgel jön a hajnal,

lángban izzik minden felhő.

Égek én is vörös lázban,

a hetedik szobában.

 

Kép és tükörkép

Ülök a vérpad közepén a porban,

mindegy, hogy éltem:

sírtam, fuldokoltam;

fényed a hóban,

sivatagban, sárban

rám ragyogott, rám ragyogott.

 

Mert rám olvastad hétszer

boldog halálomat,

egy ballada dalával

örökre elsirat,

vagy napja lesz világod

egy szivárvány-sugárnak,

vagy vágd el gyilkos ág-bogát,

míg szűnik a varázslat.

 

 

Őzek márciusban

fekete menyasszony vagyok

értem sírnak az angyalok

 

de márciusban fütyültek az őzek

és áprilisban kinyílt a határ

májusban zúgott a zivatar

és júniusban felszakadt a bánat

júliusban elveszett a gond

és augusztusban ünnepelt a rét

szeptemberben mi lesz a világgal

 

 

 

Siratóének

Gyűrött lepel az októberi táj,

beletemetem égő arcomat.

Jajgatni volna jó, annyira fáj

mi a pokolból énreám maradt.

Elrákosodott bennem a jelen,

csak ülök bambán tegnap-vackomon.

Aztán elégek. Sírom jeltelen.

Marék hamu az üszkös avaron.

 

 

Quo vadis?

Megsebezted a lelkemet,

amivel együtt kéne élnem.

Mit vársz, mit várok? Nem lehet

sem ég, sem föld a menedékem.

 

Nézünk egymásra, hallgatag,

felforr köröttünk a világ.

Fellobog még a kötőszó is,

amikor szerelmedért kiált.

 

Megsebezted a lelkemet,

s tán sebet kaptál a csatában.

De nem ez a harc, mi ékesít,

s nem győzelem, amit kivártam…

 

(Magyar Napló, 2021)