Tenyered fáin tarka madár
Szemelvények Füzesi Magda verseskötetéből
Júlia éneke
Temetőnek szültek engem,
magamat melléd temettem,
tölgyfa parázs, táltos abrak,
téged nekem holtan adtak.
Tűzzel, lánggal élesztgetlek,
tündér szóval ébresztgetlek,
kezed kötöm a kezemhez,
szívem nőjön a szívedhez.
A hetedik szobában
Gyöngyöt sír a téli éjszaka,
széttáncolja táltosok hada,
férgek, mérgek, gyilkos fellegek
isszák a véremet.
Fényességgel jön a hajnal,
lángban izzik minden felhő.
Égek én is vörös lázban,
a hetedik szobában.
Kép és tükörkép
Ülök a vérpad közepén a porban,
mindegy, hogy éltem:
sírtam, fuldokoltam;
fényed a hóban,
sivatagban, sárban
rám ragyogott, rám ragyogott.
Mert rám olvastad hétszer
boldog halálomat,
egy ballada dalával
örökre elsirat,
vagy napja lesz világod
egy szivárvány-sugárnak,
vagy vágd el gyilkos ág-bogát,
míg szűnik a varázslat.
Őzek márciusban
fekete menyasszony vagyok
értem sírnak az angyalok
de márciusban fütyültek az őzek
és áprilisban kinyílt a határ
májusban zúgott a zivatar
és júniusban felszakadt a bánat
júliusban elveszett a gond
és augusztusban ünnepelt a rét
szeptemberben mi lesz a világgal
Siratóének
Gyűrött lepel az októberi táj,
beletemetem égő arcomat.
Jajgatni volna jó, annyira fáj
mi a pokolból énreám maradt.
Elrákosodott bennem a jelen,
csak ülök bambán tegnap-vackomon.
Aztán elégek. Sírom jeltelen.
Marék hamu az üszkös avaron.
Quo vadis?
Megsebezted a lelkemet,
amivel együtt kéne élnem.
Mit vársz, mit várok? Nem lehet
sem ég, sem föld a menedékem.
Nézünk egymásra, hallgatag,
felforr köröttünk a világ.
Fellobog még a kötőszó is,
amikor szerelmedért kiált.
Megsebezted a lelkemet,
s tán sebet kaptál a csatában.
De nem ez a harc, mi ékesít,
s nem győzelem, amit kivártam…
(Magyar Napló, 2021)