Kelemen Erzsébet írása Kelemen Lajos Csakis a minden elég című új verseskötetéről

Kelemen Lajos Csakis a minden elég című új verseskötetének ars poétikus nyitó költeménye (Írtam) és a borító esszé-szövege egyaránt a kötetcímet értelmezi: „a kiegyenlítődés törvényét”, az isteni teremtőmunkában való részesedésnek és az írás diszharmóniát feloldó aktusában való bizakodás során „félbetört” mondatoknak a kettősségét.

A kötet öt ciklusa öt látomásos képsor a keresett „minden”-ről. A cikluscímek is a minden utáni vágynak ‒ ami az alkotó szerint nem sóvárgás, hanem kiegyenlítődés (hozzátehetjük) a jó és rossz közötti küzdelemben ‒, a „csakis a minden elég” személyes/kollektív léttörténetnek a lenyomatai (Kevert tananyag, Finom zene, Mély titok, Meccslabda, Emberpár). A felidézett emlékek és történelem mellett a jelenben az egyes múltképek riasztó vízióvá nőnek ‒ a korábban letiportak letiprókká válnak:

a másik történet: elmart béke, robbantás után,
frontok füstös arcú rongyosai
[…]
hol (egyszer csak látom) mint festék futnak szét a színek,
és szöknek a madarak –
ó, hát derűsebben szorítsa ökölbe markát
Istenem! – Az ítélet ideje ez?

S füstös arcú, rongyos hordák tűnnek fel újra?
Letiporják a gyepágyat,
s azt mondják: ők az egész világ

                                                          (Ugyanaz, ugyanúgy)

A másik part („s egyszer majd a másik partról is kapunk / jelet” – Szívtuning), az „átellen”, ahol „Isten támogat” (Poszt), az úton levés, a „jövés-menés” (Etruszk kapu), a célba jutás, a vonat-toposz (Egy vagon kő) pedig lételméleti kérdéseket feszeget.

Egyes kritikusok Babits Mihály lírájához kötik költészetét (Lásd Vilcsek Béla: A domínium bizonyossága, 2011). Az új kötet költeményeinek ontológiai-filozófiai mélysége is ezt igazolja, viszont a tárgyias objektív költészetre jellemző alkotói sajátosságok már Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János rejtett-nyílt hatását jelzik. Megjelenik a kötetben a bűn és bűnhődés, a megtérés motívuma, ami Pilinszky-párhozamot jelez („s én bűnt és bocsánatot naponta elcibáltam / a mérlegház mázsájáig” – Írtam; „reggeltől mindig mit tettünk, kis bűnöket / sóhajokkal mosván” – Drifting; „a megtérés, más mi számít” – Csavar). A madárkép gyakori képe pedig a Nemes Nagy kapcsolódást erősíti.

Szimbolikus-mitológiai értelemben a madár pozitív szerepet tölt be. (Kivételt csupán a görög mitológia Sztümphalosz-tavi madarai, a láz démonai, illetve a madáralakú, ijesztő hárpiák [harpüiák] alkotnak). A madár az emberi lélek jelképe, az isteni akarat kinyilvánítója. Szárnyaival az ég közelében jár, ezért a föld vonzerejéből a magasabb szférákba vágyó emberi kívánság megtestesítője (Biedermann). De a párosító- és szerelmi dalok kedvelt motívuma is. Nemes Nagy Ágnesnél a határtalanság, a szabadság és a vágy jelképeként tűnnek fel (Trisztán és Izolda; Vihar), egy szemléletes tájmegjelenítés költői képeként (Patak; A tó), vagy a rácsodálkozás és a megismerés motívumaként fordulnak elő (A visszajáró; Fenyő). Kelemen Lajosnál a határtalanság, a szabadság megjelenítése mellett („vállainkra szállnak a madarak”) súlyossá válnak a képek: egy-egy jelzővel („gyanús madárhang”, „lappangó madár”), metaforával („a gyorsan átvedlő hang / pacsirta vagy rigó éneke”), határozókkal („szajkó módra este kuvikhuhogással”), predikatív szerkezettel („vijjog egy vércse”, „szöknek a madarak”), s összetett szóalakban a mulandóság finom, szürreális megidézésével („hangtalan hattyúdal egy kézfogásunk”).

Jellegzetes Kelemen Lajos-szó- és kifejezés-használat a fixíroz, ringlis és vitális szavak mellett a kereszt, a szög („a szög is a jóság tenyerébe beleverve”), vagy a „szögekből görbített betűkészlet” gyönyörű nyelvi attribútuma, valamint jelen van a „méh-monarchia”, „kockalét”, „ütött világ”, illetve a hétköznapi elemek közül a csavar, szénpor, törmelék, kőhalom, gépdugattyú, gépezet, talajgyalu versbe emelése is, ami már avantgárd-gesztust jelez. Archaikus a „tördelőznek” ige használata. S hapax legomenonnal („föld-gondolatok”, „mélyi-csöndesen”), japán versformával, haikuval (Szent Mihály utca), valamint vendégszövegekkel (Ady: Óh, fajtám vére; Iancu Laura: A vályogházból, Joszif Brodszkij: Az aranykor vége), mottóval [Józs 10,13; Iancu Laura: Este a faluban (12)] és Pilinszky-allúzióval is találkozunk a kötetben („örökké harmadnap van”; „Más birodalmakat bont szét, / mi e kutyaólat –”; „Istenem! – Az ítélet ideje ez?” – a kiemelés tőlem, K.E.) Az Ahogyan, Robinson. belejössz vers pedig L. Simon László Nem lokalizálható című emberiségkölteményével teremt rokonságot: a világjáró körúton az emberiség legváltozatosabb szerepeit átélő és vállaló lírai én alakját idézi fel az olvasóban („disznótenyésztő lettem sörfőző, / s autodidakta király meg paraszt”). A „Hallod-e, csont, a csöndet?” József Attila-i kérdés dezantropomorfizálódott költői képe sejlik fel, íródik tovább a „csak bent a hang! – / mintha csont reccsen” Kelemen-sorban (Csavar). Az első ciklust nyitó Hangolás című vers szövegtestét pedig parányit módosítva új címmel (Alig lehettél panteista) egy másik ciklusba helyezi. Ezáltal egészen új értelmezői horizontot nyit a befogadó előtt, a megtört, hiányos sorokkal vagy sorbeiktatással számos olvasati lehetőséget felkínálva.

Kelemen Lajos félbetört mondatai a tökéletesség utáni vágy rejtett attribútumai. A részekben és részletekben is benne lévő egész. A vágyott és az álomban megélt teljesség (Ködkürt). A kötet ennek a teljességnek a megismerésére, megragadására, a minden birtoklására tesz kísérletet. S ez a folyamat a részleteken keresztül lehetséges: csak így érthetjük meg és birtokolhatjuk az egészet, a mindenséget.

(Magyar Napló, 2017)