Árnyékos erdő bólogat itt szembe, házikóm előtt,
nyár végivel ez ád nekem híves, nyugalmas
pihenőt.
A déli szél csatlós gyanánt rohan a múló nyár után,
belém-belém csimpaszkodik, buggyosra fújja a
ruhám.
Itt nem kötöz béklyó-bilincs, aztán időm is volna
sok,
ha fölkelek, lantot verek, könyvekbe bújok,
olvasok.
Kertemben a salátafőn hajnalnak csillog harmata,
van gabonám is, tavalyi, padlásomon egy garmada.
Józanság és mérték vezet, sose vétkeznék ellene,
mi az “elég”-en túl vagyon, nekem ingyért se
kellene.

(Kosztolányi Dezső fordítása)