Hegedűs Józsi tiszta lélek, zenész és tanító bácsi. Véleményem szerint a dalain Cseh Tamás munkássága üt át, bár erre ő határozottan nem szeret reflektálni. Előadásaiban van valami hasonlóan tisztító és megnyugtató. A zenei inspirációktól kezdve a társadalmi problémákon keresztül a fenntartható zeneiparig mindenről beszélgettünk. – Szathmári Dominik interjúja.

Szathmári Dominik: Milyen projektjeid futnak jelenleg?

Hegedűs Józsi: Lassan kiderül, hogy én szólóelőadóként tudok a legjobban funkcionálni. Nem régen oszlott fel a Csillagerdő. Olyan visszajelzéseket kaptam, hogy a zenekarral nem tudom ugyanazt az energiát átadni, mint amikor egyedül ülök egy gitárral. Amikor már a levegőben volt a zenekar feloszlása, szólóelőadóként jelentkeztem a Kikeltető nevű tehetségkutatóba. Nem is azért, mert karriert szerettem volna építeni erre, inkább csak hogy történjen valami. A Kikeltőn keresztül megismerkedtünk a Carson Coma zenekarral, akik elhívtak zenélni előttük a tavaszi turnéjukon, ez pedig ahhoz vezetett, hogy a kiadóm azt javasolta, ha szólóban turnézok, adjunk ki egy szólóalbumot. A tavaszom utána a Carson Comával töltöttem körbejárva az országot, két hónapon át heti két koncertünk volt. Látva, milyen jól működnek együtt a fiúk, én is egyre inkább éreztem, szeretnék egy zenekart magam köré, hogy együtt lehessen örülni a sok jó dolognak, amiből egy turné áll. A szeretet megosztva az igazi.

SzD: Igen, te egyedül is hatalmas élményt tudsz nyújtani a színpadon. Egyszál gitáros előadóként hogyan viszonyulsz Cseh Tamáshoz?

HJ: Az első flow-élményem a zenében Cseh Tamáshoz kötődik. Egyszer gyerekként a tévét néztem este tízkor hullafáradtan; egy Cseh Tamás dalt játszottak, talán a Széna teret. Teljesen odaragadtam a franciaágy szélére, tátott szájjal bámultam a képernyőt. Mikor pedig vége lett, kérdezgetni kezdtem: „Apa, mi volt ez, mi ez?” Mire ő azt mondta: „Ez Cseh Tamás, és nem annyira jó.” Mindig azt mondták, kompromisszumokat kell hozni azért, hogy sikeresebb legyek. Valami eladhatóbb dolgot vártak tőlem, de mégis mindig ide lyukadtam ki, hogy egy szál gitárral ülök a színpadon. Én azért szeretnék tudatosabban karriert építeni, kitörni az undergroundból. Szoktam magamnak mindig mondogatni, hogy figyelj oda, nehogy úgy járj, mint Cseh Tamás!

SzD: Magadnak írsz inkább, vagy másoknak?

HJ: Sokszor úgy írok, hogy többes szám második személyben beszélek magamról. Általában a saját lelki ügyeim dolgozom fel abban a tudatban, hogy az emberek alapvetően nagyon hasonlóak, így ami nekem segít, az valószínűleg másoknak is. Amikor pedig a visszajelzések alapján rájöttem, a dalaim valóban támaszt jelentenek másoknak, tudatosan is kezdtem olyan számokat írni, amik különböző társadalmi problémákat dolgoznak fel. A lányoknak is című dalom például sokaknak jelent valamit, de természetesen teljesen mást, mint nekem. Az is érdekes, hogy számít-e egyáltalán a dal megírójának a szándéka?

SzD: Te milyen nyomasztó társadalmi elvárásokat érzel manapság? 

HJ: A nemi szerepek tekintetében, például a focival kapcsolatban, vagy társadalmi szerepek szintjén, például a státusszimbólumokkal kapcsolatban. Nekem semmi bajom nincs a focival. Nézzék az emberek! Vagy ha este kimennénk focizni pár sráccal, akkor félmeztelenül nyomnám napnyugtáig. De óvodában és iskolában több évig szenvedtem apám nyomásától, hogy a fiúnak fociznia kell! Bűnösnek éreztem magam, mert én nem szerettem volna. Nem volt senki, aki azt mondja, attól még lehetsz jó ember, ha nem szereted. Ez nyilván csak egy példa, de rengeteg ilyen van. Egyszer egy esküvőre menet egy kölcsönkapott nagy luxusautóval állítottunk be otthon a nagyzolás kedvéért. Édesanyám, mikor meglátott a volánnál, így reagált: várom, amikor neked is ilyened lesz. Erre mit tudsz mondani? Anya, nekem nincs a céljaim között, hogy valaha is szeretnék egyet. Az ilyenek következtében az ember sokszor nem tud önmaga lenni egy olyan közösségben, ami számára rendkívül fontos. Végül pedig vagy magadat kell megtagadnod, vagy fel kell vállalnod, hogy nem fognak szeretni.

SzD: A Greenpeace is megosztotta már, hogy te koncertezel, és te is megosztod az ő cikkeiket. Milyen kapcsolatban vagy a környezetvédelemmel?

HJ: A Greenpeace az egyik Bolygós koncertemet osztotta meg. A Bolygó az egyik magyarországi kezdeményezésük, projektjük, közösségi helyük. Egy munkatársukkal beszélgettem egy koncertem után, és mivel számomra mindig is fontos volt főként a természettel való harmónia, mondtam, hogy hívjanak, szívesen elmegyek koncertezni bármelyik eseményükre. Így lett belőle a Bolygóban egy hangosítás nélküli, kikapcsolódós koncert. De voltam önkéntes is bizonyos megmozdulásaikon.

SzD: Mennyire függ az ember alapvető beállítottságától a környezetvédelemhez való viszonya?

HJ: Szabadkígyóson nőttem fel egy óriási nemzeti park mellett. Ott van Magyarország második legnagyobb tökéletes síksága. Egyszer, amikor teljesen egyedül voltam a puszta közepén, félteni kezdtem ezt a helyet, szinte el akartam zárni az emberek elől, hogy ne bánthassák. – Ilyen értelemben biztosan összekapcsolódik azzal, hogy alapvetően nagyon szeretek csendben lenni, és a magányban való jelenlét sokkal inkább megélhető az érintetlen természetben.

SzD: Hogyan próbálod megmenteni a természetet?

HJ: Már 4-5 éve egyre kevesebb húst eszek, több mint egy éve vegetáriánus vagyok. Egyszer az egyik kollégám azt mondta, attól még, hogy én nem eszek húst, ugyanúgy le fogják vágni azt a tyúkot. Én másképp gondolom. Ha nem veszem meg a boltban, hogy megegyem, akkor annyival később vágják le a következőt. Ha nem is mentek meg vele egy bolygót, akkor is megmentek egy kicsi életet. Gondolhatnánk, hogy kit érdekel egy tyúk, de alapvetően az a dolog, hogy az anyagból élet születik, ami magától tud mozogni, engem mindig is lenyűgözött. Emiatt én szúnyogokat sem ölök meg. Ha megcsíp egy szúnyog, akkor vagy megvárom, amíg elégedetten távozik, vagy lefújom magamról, hogy hadd menjen. Egyébként elképesztően vicces egy szúnyog, aki vérrel van megtömve, és alig bírja el a testébe szívott vért. Megéri megnézni! Nyilván ebbe bele lehet kötni ezer szálon, és nem fogom azt állítani, hogy az ember nem húsevő, de ha megtehetem, hogy nem hal meg miattam több állat, akkor hadd éljenek!

SzD: Eszembe jutott a fenntarthatóság kapcsán az a koncerted, ahol még hangosítás sem volt.

HJ: Igen, így is lehet csinálni. Gyalog megyek, nem használok hangosítást, és hangszereket sem. A gitárokért is fákat vágnak ki, és ha megnézed az új gitárok anyagát, meg is látszik, hogy fogy a rózsafa és a mahagóni. Ez is nagy dilemma. Kurt Cobain mondta egyszer, amikor azt kérdezték tőle, nem sajnálja-e, hogy ilyen sok gitárt összetör: teljesen mindegy, mert valaki már kivágott egy szép nagy fát, hogy gitárt csináljon belőle.

Fotók: Hegyi Júlia Lily