Aki meghalt, az Hádész, pontosabban Aidész birodalmába költözött: így mondták az ógörögök. A szó, aidész, egészen pontosan azt jelenti: láthatatlan. Az ókoriaknak, noha még mit sem tudtak a negyedik dimenzióról, megvolt az a sejtésük, hogy az időtlenben, az időn túliban minden megvan, ami valaha lett, van vagy lesz, csak éppen az anyagi világba csöppent időben élők előtt az rejtve marad, nem látható. Ezt a láthatatlant pillanthatják meg a jósok, akiknek tágra nyílt szeme előtt felhasad az idő fátyola: ők egyszerre látnak múltat, jelent, jövőt. Az antik világ jósai, a Püthiák, hogy erre a különleges látásmódra szert tegyenek, a földmélyének gőzét lélegezték be, s hozzá babérlevelet rágcsáltak. De vannak, akiknek a láthatatlanba pillantáshoz nincs szükségük efféle rásegítésre.

1953. augusztus 21-én Marosvásárhelyen született Szőcs Géza, a saját közlése szerint hajnali 4 óra 45 perckor, melyet én a Szőcs Gézától kapott adatok alapján, az életesemények ismeretében Géza személyes segítségével korrigáltam a fenti időpontra. A képletében szembetűnő a fényes Nap, és a sötét gondok házának hangsúlyossága. A költő a legfényesebb, legtüzesebb jegyben, az Oroszlánban látta meg a napvilágot, ráadásul a személyiség belépőjéül szolgáló aszcendense is az Oroszlán és Szűz határvonalára esik, és még a Nap is ennek a főtengelynek a közelében áll. Úgy is mondhatnám, hogy háromszorosan is Oroszlán az ilyen ember, mivel a Nap e jegynek éppen az ura. Uralkodásra, vezetésre predesztináló csillagzat ez, amikor a szülött lámpásává válik másoknak. Ugyanakkor ellentmondásossága Géza képletének, hogy a Nap a legrejtettebb, legsötétebb házban áll, aminek a gondok háza elnevezést adták az asztrológusok, s ez a Nap ráadásul fényszögtelen, leszámítva persze a főtengellyel alkotott együttállását. Ez a magára hagyott, fénylő értelmű tudat, melyet e Nap jelképez, sokszor bolyongott magányosan, önmaga rejtekeiben, vagy ha úgy tetszik, Hádész birodalmában elmerülve, hogy aztán onnan, az elrejtettből hozzon fel időről-időre kincseket. A gondok házának, az elrejtettnek fontosságát az is mutatja, hogy a Nap mellett három másik bolygó is éppen e házban tartózkodik Szőcs képletében. Köztük az aszcendens két ura, az oroszláni Nap és a Szüzet képviselő Merkúr is. Márpedig az ilyen képlettel megáldott ember valójában többet van amottan, mint emitten. Az élete, tudatossága, személyisége jó része odaát van, a túliban mutatkozik meg, ami miatt valójában halhatatlan. Éppen ezért a jelenvalóban élő ismerősei, akár legközvetlenebb családtagjai is érezhették úgy: nem is ismerik ezt az embert.
A delphoi jósda feliratait állítólag látogatói, a jóslatkérők vésték a falába. A legismertebb ezek közül az „Ismerd meg önmagad!” imperatívusza. De a „Jellemed a sorsod” is értő, bölcs intés. Baktay Ervin, az egyik legnagyobb magyar asztrológus írta csillagfejtést tanító könyvében, hogy mikor az ember a sorsát jelképező asztrológiai térképét, horoszkópját (jelentése „órakép”), azaz a születése pillanatának csillagtérképét végigéli, az tulajdonképpen olyan, mintha csukott szemmel lépnénk egy sötét szobába, ahol az ott felhalmozott tárgyakkal sorjában, vaktában tapogatózva találkozunk. Így éljük meg jellemünk rajzát sorsként. S ha az aszcendens mint a szülött képletének bejárata, azaz maga a személye az előszoba, a belépő a nagy sorskalandba, s onnantól járjuk végig a képlet házait: a hozzánk tartozó anyagi dolgok, rokonok, társak, szülők, szerelmek és a többi formájában, akkor képzelhetjük, milyen mélységbe, távolságba, titkos bugyorba visz el a tizenkettedik ház. Sokan az isteni szférával, a túlvilággal, a nagyon távolival, a kollektív tudattalannal azonosítják e házat, s ezért, akinek itt van a bolygóinak legnagyobb része, valószínűleg mindig nagyon távol van az evilágitól, viszont annál közelebb valamiféle istenihez, avagy a mindenséghez, az univerzálishoz. Még inkább igaz ez azokra, akiknek az aszcendensét uraló planéta áll itt: mintha a személyiség maga mindig mindentől és mindenkitől elzárva létezne. Mintha afféle kéretlen Püthiaként mindig a földmélye leheletét szívná be: közelebb a halottakhoz, az általánoshoz, a lehetségeshez, mint az élőkhöz, az egyedihez, a megvalósulthoz. S mivel Géza esetében ez a ház a legtelítettebb, ő bizony sokkal közelebb volt a potenciálishoz, mint az aktuálishoz. Ahhoz, ami lehetséges, semmint ahhoz, ami valóra is vált. Sokan talán ezért is ismerték őt költői álmodozóként, aki annyi lehetetlen dolgot talált ki, amelyeknek jó része talán valóban a megvalósulatlanban is maradt. De ilyen ez a kincses ház: mindig marad benne valami! S mindig több is, mint ami aztán a létezőbe bekerül. Éppen ezért, s így romolhatatlan minden, ami ott van.

Az sem véletlen, hogy Géza annyira vonzódott a jósokhoz, a jóslatokhoz, a megszállottakhoz, prófétákhoz. Az egyik legismertebb darabját is egy kétes hírű jósról, egy profetikus történelmi alakról, Raszputyinról írta. Nota bene, megnéztem Raszputyin horoszkópját is: az ő Marsa éppen Géza aszcendensén áll! Márpedig ez is olyan hatás, ami nem múlik el egy közismert történelmi alak halálával. Ő olyan ember volt, aki halála után is hatott, s eme hatóerő legerősebb planétás közvetítője, a Mars bizony éppen a Géza személyét jelképező főtengelyt találta el. Éppen ezért biztosak is lehetünk abban, hogy a költő hitelesen közvetítette az orosz misztikus alakját és sugallatait drámájában.
Gyakran úgy mutatkozik meg ez a hatás e világban, hogy az illetőnek sokszor kell elzárt helyekre kerülnie, a világtól elvonulva megélnie önmagát. Jó esetben ezt felismerve, ha lehetősége van rá, visszavonul, szerzetesnek áll, barlangi vagy nagyvárosi remete lesz belőle. De ha maga nem ismeri fel az útját, akkor kórházba, avagy éppen börtönbe kerül. És ebben mutatkozik meg Géza jellemrajzának kettőssége: a legragyogóbb volt, hisz a Nap az aszcendensén állt, ami szinte kikövetelte szülöttjétől, hogy annak mutassa magát, aki, és teljes fényében, pompájában folyton jelen legyen és hasson e világban. Ugyanakkor ízig-vérig a másik világhoz, a túlihoz, a lehetségeshez tartozott. E kettősség miatt kényszerült sokszor önnön akaratán kívül rejtőzködésre, elbújásra, száműzetésbe, sőt akár börtönbe is. S bár úgy tűnt, megértette csillagai üzenetét, vagy tán azt hitte, már letudta, amit a sors rámért, még egy végső visszavonulásra kényszerítették őt az égiek. A végén a kórházat nem kerülhette el: a halál is ott érte utol.
A Plútóval, aliasz Hádésszal együtt álló Nap volt az, ami visszahívta őt a jelenlétből a lehetségesbe: aidész, a láthatatlan birodalma nyúlt érte. S mivel ezt a planétát az ő személyes horoszkópjában az apja képviselte – lévén, hogy az apát jelképező négyes ház a Skorpió jegyébe esik, melynek ez a bolygó az ura – egyértelmű, hogy ki hozta el számára a másvilági behívó üzenetét. Az éppen, aki e világba is behívta őt – az apja. Géza csak néhány hónappal élte túl atyja halálát, akinek a temetését követően fertőzte meg őt a rettegett koronavírus. S bár lelkének Nap-os oldala sokáig küzdött a kór ellen, a láthatatlan a láthatónál megint erősebbnek bizonyult.

Végh Nóra