– Az íróknak szexiknek kell lenniük! – jelentette ki egy ismert író a minap a Tokaji Írótáborban, s a sok hasznos és jó tanács mellett, ami az Írószövetség és az írók jövőjére vonatkozott, ez a mondat derültséget okozott a táborozók körében, mintegy zárójelbe téve az illető egyébként magvasabb gondolatait. Pedig azt nem is tudták, amit mi ketten, Palival. Mondtam is annak az ismert írónak az ebédszünetben, hogy minálunk szexibb alkotót még nem hordott a hátán a Föld, de persze nem hitte el.

– Higgyék el, ez nagyon kényelmes. Sokkal jobb, mint az a vacak.

A szállásadónő gyanakvó szemmel méregetett. Volt miért. Feleségemmel jelentkeztem be hozzá, Tokajba a szokásos nyári Írótábor idejére, de nem vele érkeztem meg, hanem az egyik íróbarátommal, a sikeres történelmi regényeket jegyző Cs. Imrével. Oldalbordámnak ugyanis rossz emlékei voltak. Hiába mondtam neki, hogy nem, nem, mi már nem vagyunk olyanok, mint egykor, hamvas ifjúságunk idején, amikor az írótábort egyszerűen csak ivótábornak hívtuk, és amíg az előadások zajlottak, és a bölcsésznép java fáradtságot nem ismerve hallgatta és jegyzetelte azokat; addig kisebb, de annál vidámabb társaságunk szorgalmasan járta a pincéket. Egyetlenegyszer jött el velem a párom azokban a „szép időkben”, és örökre kiábrándult az iszákos írók lágeréletéből. De úgy tíz évvel ezelőtt, mikor az ominózus eset zajlott, akkor elsőre, ki tudja miért, tán meggyőző szavaim hatásra, vagy csupán lányos zavarában, mégis igent mondott, ám az utolsó pillanatban, úgyszólván az elutazás előtti reggelen meggondolta magát.

– Nem megyek sehová! Ez a te írótársaságod, én ott úgysem ismerek senkit. Különben is – jött elő a végső, megdönthetetlen érvvel –, más sem viszi a feleségét! Szólj Imrének, ha már ki van fizetve a szállás, biztosan szívesen elmegy énhelyettem.

Így kerültem a velem egyidős Imrével egy franciaágyba. Imre iszonyatosan horkolt, meg is esküdtem az összes férfi és női szentekre, hogy soha többé nem alszom vele egy ágyban, bár az a másik, kis ócska kempingágy, amit még választani lehetett volna, tényleg nem volt kényelmes. Arról nem beszélve, hogy akkor is ugyanabban az apró szobában maradunk, az ő horkolása nem lett volna halkabb.

Valahogy ez a Tokaj soha nem jön úgy össze, ahogy az ember elképzeli, morfondíroztam magamban. Pedig ez az akkoriban valóban olcsó magánszállás még mindig jobb volt, mint a helybéli gimnázium kollégiuma, a maga négyágyas szobáival, folyosóvégi mellékhelyiségeivel. Felidéztem, amint hajnali fél három tájban betántorog három túlsúlyos író, és némi ágyrecsegtetés után vad horkolásba kezd. Olyankor elindultam, fejemen a párna, hátamon takaró, akár egy kóbor szellem, bolygó hollandi. Szerencsére gyakran találtam üresen maradt szobát, érdekes volt mindig máshol felébredni.

Azóta persze a tábor és vezetősége is alaposan megváltozott, izgalmas kerekasztal-beszélgetések váltották fel a hajdani papírízű előadásokat, és minket is minden igényt kielégítő panziókban szállásolnak el a lepukkant kolesz helyett.

Ám ez úgy jó tíz éve még nem így volt, ezért gondoltam, hogy magánszállásra megyünk az asszonnyal, aki végül – mint már mondtam – nem jött el, Imrével pedig éjszakai trombitálása miatt nem volt teljesen komfortos az együttlét.

A szállásadó a búcsúzáskor, ha lehet, még hamiskásabban nézett, és a „legközelebb elhozom a feleségemet” kijelentésemre nem mondott semmit, csak mosolygott.

S lám, a következő évben megint eljátszottuk Edittel, hogy velem jön, foglaljam csak le, aztán az utolsó pillanatban mégsem. Ezúttal Sz. Palinak, a kiváló alanyi költőnek – nem mellékesen remek történész is – szóltam.

Háziasszonyunk még csak nem is mosolygott, mikor megérkeztünk. Összehúzta a szemét, és biztosan ezt gondolta: lecserélte az idősebb pasiját egy fiatalra. Méghogy nem jött a felesége! Hiszi a piszi!

Én mindenesetre előadtam, hogy két külön ágyat szeretnénk, de ő határozottan beterelt egy másik, ám szintén franciaágyas szobába. Hogy nincs más. Beletörődtünk. Az első két éjszaka tulajdonképpen eseménytelenül eltelt, de az utolsón sajnos megtörtént a baj.

Tudniillik oly módon fordulok meg az ágyban, hogy álmomban felrúgom a takarót a magasba, közben pedig feldobom magam a levegőbe, mint egy jókora partra vetett potyka, és mire visszaesem, az ágynemű is szépen leereszkedik a magasból, s az utolsó éjszakán a matracot tartó gyenge faereszték egy ilyen cirkuszi attrakciómat követve megadta magát. Összetört az ágy alattunk. Hiába mondtam volna, hogy Pali ott sem volt, mert én korábban lefeküdtem, ő meg még akkor borozott, hiába hivatkoztam volna bármire, ezt már nem tagadhattuk le.

Egyszóval mi már akkor baromira szexik voltunk.

Mostanában a feleségemmel jelenek meg Tokajban. Hátha még helyre lehet hozni az elrontott renomét…

Gáspár Ferenc