Szamolányi Gyula: Távolok zenéje
Szeretek nézni távolokba,
Hunyó napfénybe, csillagokba,
Szeretem a felhők futását.
Vándormadarak vonulását,
Távol villámok villanását,
Messzi mezőség csillanását,
Vizeket, amik messze rengnek,
Kék fényét távoli hegyeknek.
Szeretek nézni messze, messze,
Álmokra, rég ködökbe veszve,
Rétekre, hol hevertem nyárban,
Utcákra, hol valakit vártam,
Egy régi szóra, régi csókra,
Kiégett könyre, vén sírokra.
Szeretem az ódon szobákat,
Ahol ősök emléke árad,
Öreg írást és ócska nótát,
Mindent, mit múltak vágya font át,
Préselt virágot, ósdi nippet,
Selymet, mit még anyám kihimzett,
Tájat, hol éltem gyermekévet
S gyermekkoromból a meséket.
Szeretek mindent, ami távol,
Amin leng bűvös mesefátyol,
Mely föl egészen sohse lebben,
Semmit se hoz egész közelben,
De rejt mindent titokba félig –
Titkok zsongnak szivembe halkan,
S mint ó zenélőóra – dallam,
Távolok álmait zenélik.