Somlyó Zoltán: Vers a költészetről
Itt a sötétség ideje… az árnyak
körülszaglásznak… fázom a sötéttül…
Halál? vagy élet?… – látni akarok!
a járható híd csak a fényből épül!
Felsrófolom a villanyt… és köröttem
a régi únott tárgyak mind felélnek:
rabságom cellája… kínom keresztje –
de legalább látja sorsát a lélek!
Kis üvegcső: fényszál a zárt palackban –
így él a költő is, magába zárva;
köréje zord üvegkörte feszül
s a fénylő mag fakul, senki se látja…
Csavarjátok fel! szikrázzon a fénye!
S verjétek vissza ti ezerszeressen!
Arra való, hogy véle lássatok,
hogy milljó szeme lelketekre essen!
Csavarjátok fel! Oly közel a gomb!
Ott van a lélek felmeredt falában!
Ott van az élet meredélyein
és ott is, ott is ott van, a halálban!…
Csavarjátok fel! Nem sokba kerül!
Húsz pengőt se kap verséért manapság.
S a dicsősége: az a zárt palack,
mit úgy hívnak, hogy: igazság és rabság…