Somlyó Zoltán: A falon át
Lehullt az éjnek súlyos szárnya.
Alszik a pesti bérkaszárnya.
A sok meghajszolt, fáradt lélek:
urak, nagyságák, bús cselédek.
Pihen a gond, a bú, a kétség,
ágyára nyomta a sötétség.
Ilyenkor nyújtja ezüsttálon
bő kincseit az édes álom…
Ilyenkor, végre valahára
jegygyűrű fut a lány ujjára…
Csönd… csak egy árva macska nyávog.
Én is eloltom a világot.
Tegyük holnapra el a mát!…
… Egy jaj-t hallok a falon át…